|
 2008.06.27.
A
nagy csend
(Philip Gröning filmje)
A karthauzi
rendet 1085-ben alapította Kölni Szent Brúnó, a reimsi káptalani
iskola tanára. Megelégelte a katolikus egyházban akkoriban
uralkodó világi hatalomra törekvést, ezért „kivonult” belőle,
és remeteként élt. A francia Alpok Karthauz nevű kis helységében
hozta létre rendkívül szigorú, az Istennel állandó
imakapcsolatban lévő szerzetesi közösségét, aminek szertartásrendje
ezer év alatt semmit sem változott. Hitvallásuk azóta is
ugyanaz: „A kereszt áll, és a világ forog körülötte”. A
szerzetesek külön cellákban laknak, a nagy egyházi ünnepek
kivételével egyedül étkeznek, a hajnali és az esti miséken
ugyan együtt éneklik a zsolozsmákat, a nap közbeeső részében
szüntelenül imádkoznak, vagy a Szentírást tanulmányozzák.
Nem szólhatnak egymáshoz, legfeljebb csak vasárnap vagy ünnepek
alkalmával, hogy közösségi összetartozásukat erősítsék.
Nekünk, magyaroknak ismerősen cseng a karthauzi melléknév,
hiszen Eötvös József ezzel a címmel írt regénye irodalmunk
egyik remekműve.
Philip
Gröning német rendező 1984-ben kért engedélyt a Grenoble
melletti Chartreuse kolostor elöljárójától, hogy
dokumentumfilmet készíthessen a szerzetesek életéről. Azt a választ
kapta, még nincsenek felkészülve rá. Tizenhat évet várt,
mire levelet kapott, most már készen állnak a forgatásra.
Interjút nem készíthetett, nem zavarhatta, csak figyelhette a
szerzeteseket. Egyszerű kamerájával 2000-ben költözött be a
kolostorba, „tiszteletbeli” karthauzi lett, kapott egy cellát,
és úgy viselkedett, mintha ő is közéjük tartozna. Egy éven
keresztül örökítette meg a szerzetesek mindennapjait: a közös
miséket követő magányos elmélkedések és imák óráit, a
munkával töltött idejüket, a beszélgetések ritka alkalmait.
Nem csupán a szerzetesek tevékenységét, hanem az őket körülölelő
földrajzi környezetet és az otthonukat adó kolostor épületét
is bemutatja. Philip Gröning a filmet 2005-ben fejezte be, jóformán
az összes feladatot maga látta el, nem csak rendezte, hanem a
forgatókönyvet is ő írta, a producer, az operatőr, a vágó
és a zeneszerző munkáját egy személyben végezte el. Egyik
sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a filmjében látható
férfiak „a világ legboldogabb, legvidámabb, legegészségesebb
emberei, akikkel valaha találkoztam.” Külföldön A nagy
csendnek 2006-ban volt a premierje, és még ebben az esztendőben
Európa Filmdíjat kapott, a Sundance Filmfesztiválon a zsűri különdíjában,
a Német Filmkritikusok Díjában, a Velencei Filmfesztiválon
pedig a legszokatlanabb film különdíjában részesült. Hazánkban
2008. június 12-től játsszák az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
 A
nagy csend lassú film. Olyan lassú, mint a szerzetesek élete.
Nem sietnek sehová, napjaik ritmusát évszázadok óta azonos
regula szabja meg, télen, nyáron, ősszel, tavasszal ugyanaz, változás
ritkán fordul elő, legfeljebb vasárnap, vagy karácsonykor, húsvétkor.
Az Istentől kapott, áldott csend a szerzetesek lelkében honol,
ezt a csendet azonban ki kell érdemelni, kikövetelni nem lehet,
mert az Úr ajándékba adja annak, aki ebben a csendben keresi Őt.
A 21. század férfije és nője azonban fél a zajszünet következtében
beálló csendtől, amikor nem harsog, nem bömböl, nem villódzik
semmi, mert ez a fajta süket csend idegesítő és fájdalmas,
ugyanis a megállás nélkül pörgő embernek a fejében dobol.
Ezért szükséges, hogy közel 180 percig tartson a film, mert
legalább egy óra kell ahhoz, hogy a nyüzsgésből érkező néző
lelke lecsillapodjon és ráhangolódjon arra, amit lát. Beszéd
alig-alig van A nagy csendben, ennek ellenére sokféle hang
hallható benne: esőcseppkoppanás, szél- és harangzúgás, lépcsőnyikorgás,
csoszogás, halk mormolás, fűrészkattogás, baltacsapkodás,
elektromos hajvágó zümmögés. A gregoriánénekek méltóságteljes,
Istenhez szárnyaló különleges dallama feloldja ennek a némának
tűnő közegnek a csendjét.
A világtalan idős szerzetes hitvallása viszont más
dimenzióba viszi át a publikum tagjait, ráébreszti az
embereket, miképpen lehet csak
az igazán fontos dolgokat látva
vakon élni. Többször ismétlődnek azok a képkockák, amiken a
szerzetesek külön-külön belenéznek a kamerába, azaz a mozi
széksoraiban ülők szemébe. Ezekben az érdeklődő, mosolygó
tekintetekben ott honol az Isten békéje, ami minden emberi értelmet
felülhalad, ahogyan azt Pál apostol fogalmazta meg. A
szerzetesek kirándulásait bemutató képsorok A nagy csend
legkedvesebb jelenetei. Nyáron a közeli hegyeket keresik fel,
kettesével bandukolnak felfelé, és ezalatt társalognak,
szeretetteljesen és odafigyelve hallgatják egymást. Télen
viszont gyermekdeden csúszkálnak a havas hegyoldalon, van, aki
ügyesen egyensúlyozva a két lábán ereszkedik le, van, aki
bukfencezve gurul lefelé, van aki, a hátán siklik le. Különleges
film A nagy csend. Arra ösztönöz, hogy merjünk befelé, a lelkünkbe
nézni, ne féljünk önmagunkat megismerni. Olyan nyugalmat találhatunk,
ami elvezet saját csendünkbe.
Dr. Petővári Ágnes
|
