vissza a főoldalra

 

 

 2008.06.27. 

Volt laktanyát kapott a Református Szeretetszolgálat

A Dunamelléki Református Egyházkerület a nagykőrösi volt szovjet laktanyát a Magyar Református Szeretetszolgálat segélyezési használatra bocsátotta.

 Az ünnepélyes átadáson Varga László kerületi főjegyző áhítatát a Róm. 15: 25-26 alapján tartotta. „Tudjuk, hogy az egyház ott van, ahol igét hirdetnek, kiosztják a sákramentumokat, van egyházfegyelem és a szeretetszolgálatot gyakorolják. Bárhol, ahol gyülekezet alakult, egyből megjelent a szeretetszolgálat. Mindig voltak olyanok, akik felé meg kellett mutatni Krisztus iránti szeretetünket. Ez az épület maga is adakozásból, szeretetszolgálatból van.” A gyilkolás szolgálatában álló volt szovjet laktanyát B. Tóth Ferenc nagykőrösi születésű, kecskeméti presbiter Isten dicsőségére, hálából az Úr segítő kegyelméért, melyet eddigi életútján naponta megtapasztalt, a Dunamelléki Református Egyházkerületnek ajándékozta. Az egyházkerület részéről szép és nagyvonalú gesztus, hogy látva a szeretetszolgálat egyre szélesebb körű tevékenységét, segít a raktárkapacitás bővítésében – hiszen eddig csak egy raktára volt a szolgálatnak, Debrecenben. A nagykőrösi raktár segít abban, hogy több felajánlást fogadhasson a szeretetszolgálat és könnyebben hozzájuthassanak a rászorulók az adományokhoz. Németországból már meg is érkezett az első szállítmány, az Áldás – Segen Projekttől, melyet Reinhard Fischbach juttatott el az új raktárba. A helyi adománykoordinátor Denke József elmondta, hogy már várja a gyülekezetek, intézmények jelentkezését, melyek vinnének a raktárkészletből ajtókat, ablakokat, szekrényeket, kanapékat, elektronikus berendezéseket. A raktárt Varga László főjegyző adta át Pál Sándornak, aki a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke.

 (Forrás: reformatus.hu)