vissza a főoldalra

 2008.05.02. 

Kádár körmenete

Für Lajos: Bevérzett mámor 1956. c. könyvéről

Ez a mámor 1956. október 23-án Debrecenben, a Kossuth Lajos utcában, a rendőrség épülete előtt vérzett be a késő délutáni órákban. A tüntető tömegbe belelőtt az ÁVH, a hatalom három halottat és nyolc súlyos sebesültet mutatott fel Debrecen népének. A közhiedelemmel ellentétben az 1956-os forradalom tényleges eseményei nem Budapesten, hanem Debrecenben kezdődtek azon a napon, délelőtt 11 órakor, amikor a Kossuth Lajos Tudományegyetem előtti térről a diákok a város szívébe vonultak. A vonuló tömeg élén a debreceni egyetem színe-java haladt. Für Lajos Bevérzett mámor című könyvében erre a korra emlékezik. Für Lajos ez időben az egyetem történelmi tanszékén tanársegédként dolgozott a nagyhírű professzor, Szabó István mellett. Nem sietett Für Lajos az 56-os emlékeinek közzétételével. Korábban is tehette volna ebben a nagy, mámoros ’56-os visszaemlékezés- sorozatban. Több sommás, ám történelmietlen megállapítást ma más összefüggésben is láthatnánk. Ámbár az embernek az az érzése, beásatták, beásták a gondolatot: az 1956-os forradalmat a reformkommunisták csinálták. A forradalmat pedig nem csinálják, a forradalom lesz. Debrecenben lett, és ennek előzményei voltak. Debrecen, ez a különös, szép, rebellis város, Debrecen, ez a különös, embert nevelő vidék. Micsoda névsor állítható össze 1954–56 időszakából. Csak néhány egyetemi név: Kiss Ferenc irodalomtörténész, híres Kosztolányi-kutató, az üldözött irodalmár, akit hírhedett népinek minősítettek a minősítők. Kosztolányi és a népiek – mesebeszéd. Kiss Ferenc hatalmas műveltségű, szuverén gondolkodó volt. Aztán Szabó István, a történész professzor a XVIII. század Magyarországának jobbágyságáról és mezőgazdaságáról írt hatalmas, kétkötetes műve ma is kézikönyvem, meg azoknak is, akik a téma iránt érdeklődnek. Mensáros László, a színművész, az utolérhetetlen. És Für Lajos, a történész Szabó István professzor közvetlen munkatársa. Kovács Kálmán irodalomtörténész, aki Adyról tanított az egyetemen úgy, hogy közben a bölcsészlányok zokogtak az előadáson. És a professzoróriások, Szabó mellett: Bartha János, a XIX. század magyar irodalmának tudora Papp István nyelvész, a kérlelhetetlen szigorúságú, nagy tudós. Ott járt abban az időben Székelyhidi Ágoston és Bata Imre, az Élet és Irodalom későbbi főszerkesztője, a megtorlások idején üldözött irodalmár. A hatalom csúcsán Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben Komócsin Zoltán állt. Kádár idejében balos Kádár-ellenes tevékenységet folytatott. De Debrecenből származott Losonczy Géza, a Nagy Imre-kormány tagja, akit a börtönben állítólag kényszertáplálás közben megöltek. Szilágyi József, a Nagy Imrés rendőrfőkapitány. Az ő csontjait összetörték, majd felakasztották. Nem a centrumban, de már a hatalom szélén feltűnt Berecz János, a debreceni egyetemista, előtte sárospataki diák. Az ám, Sárospatak és Debrecen! Für Lajos korábban Berecz János kollégiumi szobatársa volt. Debrecenhez szálak vezették Fehér Lajost, a Kádár-korszak miniszterelnök-helyettesét, a latintanárt, a hadari beszédű politikust. Olyan könnyű lenne ítélkezni, hogy az egyik oldalon ott álltak a felhevült fiatal egyetemisták, tiszta szándékkal és szabadságvággyal, a másik oldalon meg ott álltak a hatalom otromba urai, ami valóságos tény. Csakhogy a könyvekből mostanára kiderült, meg a visszaemlékezésekből, hogy nem ilyen egyszerű a világ. Veszprémben Pap János első titkár külön követelte Brusznyai Árpád, a klasszikafilológia nagymesterének akasztását. Bűne az volt, hogy védte a rendet, s benne a párttitkárok és ávósok életét is. Győr– Sopron megye vezérkara egy másik tanárt, Tihanyi tanár urat akasztatta fel. Ő meg Mosonmagyaróvárról menekített ávósokat helyezett védőőrizetbe, mert ha nem teszi, az ávósokat akasztották volna korábban, mint ahogy később akasztották Tihanyit. Ne menjünk végig a magyar városokon és Budapesten. Für Lajos könyvéből kiderül, hogy mi is az a körmenet. Kádár szóhasználata volt a megtorlás első heteiben, hónapjaiban, amikor egymás után szedték elő a megyékben a forradalom vezetőit, nemzetőröket, katonatiszteket és bírósági ítélet nélkül végezték ki valamennyit, ahogy Kádár János mondta: ezeket az intézkedéseket „az újságok ne hozzák le”. Nem is hozták le. Für Lajos történész. Szakmája szerint a tényeket nézi, azokat kutatja fel, és ezek alapján írja le a történetet. Azt az iszonyú, keserű történetet, ami a forradalom után történt a magyar városokban. S nemcsak a hatalom gyalázata, ami ma is megdöbbent bennünket, hanem egy-két görög sorstragédia. Barátságok megfojtása, és barátok árulása egymás között. Ezek a legelviselhetetlenebbek. Történt pedig Für tanár úr könyve szerint, hogy 1954. március 15-én spontán ünneplésre vonultak a Kossuth Lajos Tudományegyetemről az egyetemisták végig a Péterfián, a Piac utcán, először a Kossuth-szoborig, majd Petőfi Sándor szobráig. A menetet Für Lajos, Kovács Kálmán későbbi egyetemi tanár, és Irinyi Károly vezette. A menet élén egyetlenegy nemzetiszínű lobogót vittek. Azon a napon a Szózatot elszavalta Debrecen híres városában Mensáros László. Für leírása szerint a katarzis oly mély volt, hogy az emberek szinte megkövülten hallgatták az akkor nagyon fiatal művész előadását. A spontán nemzeti ünneplést először fegyelmi eljárások követték. Börtönt még akkor nem ítéltek. De a vizsgálatot azért a debreceniek ellen a pártközpont illetékes kulturális osztályának vezetője, a történész Mód Aladár és a korabeli miniszter, Ortutay Gyula folytatta le. A szervezők és résztvevők kedvező osztályhelyzetük miatt megúszták az ügyet. Nem távolították el őket az egyetemről. Ez a kedvező osztályhelyzet azt jelentette, hogy a rebellisek szegényparaszti, illetve munkásszármazású fiatalok voltak. De maradjunk Kovács Kálmánnál. Ott volt 1956 minden forró napján is. November 4-ét követően részt vett még a földalatti munkában. Azután néhány évvel később írt egy négyoldalas levelet Für Lajosnak, amiben megtagadta a kapcsolatot Fürrel is, Kiss Ferenccel is. Gúnyolódott a forradalmárokon. A tagadás után a rendkívüli képességű egyetemi tanár ünnepelt professzora lett a Kossuth Lajos Tudományegyetemnek. A Bevérzett mámor című könyv szerzője, Für Lajos emberi nagyságát igazolja, hogy ezt a példa nélküli árulást oly eszköztelenül, annyira átok nélkül írja le, hogy az felér a feloldozással. Kovács Kálmán 53 évet élt, rákban hunyt el. Béke poraira! Fürnek joga volt az azóta szintén elhunyt Kiss Ferenc nevében feloldozni Kovács Kálmánt. Ne többet erről a történetről. Dokumentumértékű az 56-os debreceni vezérkar november 4-i, hajnali, debreceni letartóztatása. Persze a szovjet hadsereg tisztjei tartóztatták le a vezetőket. Úgy történt, hogy november 4-én hajnalban utazni szerettek volna Budapestre Für Lajosék Nagy Imréhez. Tájékoztatni kívánták a kormányfőt az oroszok bevonulásának szemmel látható agresszív előkészületeiről. Erre már nem jutott idő. Hajnalban a megyei tanács épületébe, ahol Für Lajosék tartózkodtak, betörtek a megszállók, és egy muszkavezető segítségével egyenként kiemelték a vezetőket. A muszkavezető egyébként az egyetemen orosztanár volt. Élvezettel pécézte ki kollégáit, tanártársait. A szovjet katonák a debreceni repülőtérre szállították a forradalom vezetőit, „díszkísérettel”. De átadom a szót Für Lajosnak, a könyv szerzőjének: „Az út mintha golgotai út lett volna. Elfelejthetetlen. A Via Dolorosa. A repülőtéri út két oldalát, ahol hajtottak, vittek, orosz katonák sorfala szegélyezte. (Kivezényelték őket, vagy önként kerültek oda?) Higgye el az olvasó, a színtiszta igazat írom. A »feszítsd meg« helyett végig az úton, ahol elhaladt a menet, gyűlölettel izzó, de visszafojtott indulatos hangon sziszegték felém: „Pfúj, fasiszt! Pfúj, fasiszt!” Miközben köpdöstek, nagyobb nyomatékot adva megvető undoruknak. Történt mindez délután három óra táján. »És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt… És vivék őt a Golgota nevű helyre… Vala pedig három óra, mikor megfeszíték őt« – írja Márk evangélista. Az olvasó már tudja, amit akkor én még nem tudhattam. A kivégzés elmaradt. De aligha csodálható, ha azt hittem, a vesztőhelyre visznek, agyonlőnek. Nem kérdezik, mit akartam, mit akartunk. Miért tettük, amit tettünk. Bűnösök, ártatlanok vagyunk-e. Aztán csodák csodája, mégsem fal mellé, gödör vagy árok elé állítottak. Barakkszerű épületbe tereltek, és ott maradtam a »kiskatonákkal« egy folyosófélén. A majorom benyitott egy szobába, és egy ideig ott maradt. Rám a három kiskatona vigyázott. Már lazán, lötyögősen. Majd egy fegyvertelen negyedik odasomfordált hozzám. Fiatal volt ez is, tán még húszéves se. Kicsit mégis más, mint a többi, vagy csak én láttam másnak? Égkék szemek, hullámos haj, jellegzetes, gyermekien fiatal arc. Kerülgetett. Majd halkan, hogy a másik három ne nagyon vegye észre, szinte súgva mondta: »Én leszek a tolmácsod.« Így, magyarul. Értetlenül nézhettem rá, majd gyorsan hozzátette: »Kárpátaljai vagyok, apám ruszin, anyám magyar.« Lemondóan, súgva-szűrve kérdeztem: »Ugye agyonlőnek? « Maga elé nézett, hosszan, majd meleg, égkék szemét rámemelte. Láttam, töpreng, mondja-e vagy se, amit akar. Aztán mondta, így: »Tudsz hazudni?« Mint mikor az ember hirtelen megsüketül és kezdenek felszakadozni a dobhártyái! Ez a fülszaggató hatás juttatta el a tudatomig a különös kérdés értelmét. »Hát, ha nagyon muszáj…« – motyogtam sóhajtozva vissza. »Te csak hazudj, én majd fordítom. Akkor nem lesz baj.« A szörnyű nap első kicsike sugara jött felém – hogy hátha, hátha! – ebben a furcsa, nem éppen tisztességre szólító bátorításba. Mert ez a világ ebben is a fordított tízparancsolat szabályát követi: hazudj, akkor nem lesz baj.” Für Lajos szembenézett a halállal a debreceni repülőtéren is, 1956-ban. Az ellenforradalmárokat onnan vagy szabadon engedték, vagy helyben internálták, vagy Ungvárra kiszállították. A szovjet deportálás híre egészen 1989-ig mély titok volt Magyarországon. Magam először a Magyar Rádióban, a Vasárnapi Újságban beszélgettem dr. Szűcs Istvánnal, az MDF későbbi ipari államtitkárával. Szűcsöt veszprémi vegyész-egyetemistaként szintén Ungvárra szállították ki. Abba a börtönbe, ahol korábban NDK-sok és lengyelek hagyták ott kéznyomaikat a falakon és a priccseken. Emlékszem, közbekérdeztem: álmodik, mérnök úr, vagy ez valóság volt? Valóság ám, a maga teljességében. Für Lajos később mégiscsak eljutott Moszkvába. Antall József, Göncz Árpád és Borsics vezérkari főnök társaságában. Az első szabadon választott magyar kormány delegációjában. Füréket leültették egy hatalmas moszkvai teremben, ahol Jazov szovjet honvédelmi miniszter, 12 igen magas rangú szovjet tábornok ült. Üvöltözés volt. A magyar küldöttséget rá akarták kényszeríteni, hogy tartsák be a nemzetközi szerződést. Hadgyakorlatotó tartanak Magyarországon. Fürék kijelentették: sem egy ezred, sem egy század katonát be nem engednek, de egyetlenegyet sem. A tárgyalást befejezték. Erről is riport hangzott el a Vasárnapi Újságban, a rádióban. Für Lajos honvédelmi miniszter emlékezett a történetre egy évvel később, s megjegyezte, hogy nem tudta sem Antall, sem ő, hogy a tanácskozóterem ajtajából a folyosó hová vezet: a szállodába, vagy a Ljubjankába. A történelem hihetetlen pillanatai és furcsaságai apránként derülnek ki. A kép úgy is összeáll. Ha nem is a százszázalékos igazságot, de annak teljességét megismerjük. Ehhez mindenképpen dokumentum Für Lajos könyve, amelyet nemcsak szép magyar nyelven írt meg a tanár úr, hanem mérhetetlen keresztyéni tisztességgel. A Für-történethez hozzátartozik a folytatás is. Nem kapott állást, hazament falujába, Vas megyébe, értesült a megtorlás kegyetlenségeiről, és eltávozott Magyarországról 1956 végén. Franciaországba ment. Nem bírta! Édesapja az utolsó heteket élte Egyházasrádócon. A 24 esztendős tanársegéd tűzön-vízen haza akart kerülni. Amnesztiával hazaengedték, vizsgálták és vegzálták. Munkát nem kapott, gyerekkori barátjánál lakott Budapesten, és rakodó segédmunkásként tengődött. Für Lajost nem csukták le még egyszer. A háttérben pedig a következő van Für Lajos vélekedése szerint. A korábbi Hajdú- Bihar megyei első titkár, Komócsin Zoltán és a későbbi MSZMP Központi Bizottság titkára a szó szoros értelemben élni engedte Fürt. Komócsin szó szerint annyit mondott: nem ellenzem Für dabasi munkavállalását. Komócsin megkérdezte Berecz Jánost, mi a véleménye Fürről. Berecz azt válaszolta: békén kell hagyni őt. Ez esetben is Berecz normálisan viselkedett. A későbbi honvédelmi miniszter akkor kapott állást a Budapesti Mezőgazdasági Múzeumban. Für Lajos még egy nevet említett vesszőfutásának idejéből: Ménes János Debrecen városi tanácsának elnöki tisztét töltötte be. A könyv szerzője határozottan állította: Ménes János rendes ember volt és úgy is viselkedett. E társulat javára el kell mondani: sem Debrecenben, sem Hajdú-Bihar megyében nem akasztottak egyetlenegy embert sem, született három halálos ítélet, amit Komócsinék gyorsan megváltoztattak. Ezek tények, ez is hozzátartozik a magyar történelemhez, és ezt nekünk le kell írni. Für Lajos Bevérzett mámor című kötete először 2006-ban jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában. A könyv egy lényegesen nagyobb terjedelmű mű részeként ismét napvilágot látott az idén, a Püski Kiadónál Fölrepülni rajban címen.

 Győri Béla