vissza a főoldalra

 2008.05.02. 

Aggasztó jelek

A viharfelhők gyülekeznek a horizonton. Egyre több jel utal arra, hogy az USA rövidesen katonai csapást mér az Iráni Iszlám Köztársaságra. A következmények beláthatatlanok. A háttérhatalom Washingtonban fel akarja használni azt az időt, ami Bush hivatali idejéből még hátravan. Neki ugyanis már édes mindegy, hiszen alighanem a történelem egyik legkártékonyabb amerikai elnökeként fogják őt számon tartani. De egyébként is teljesen mindegy, mit akar ő maga személyesen. Ha akar valamit egyáltalán. Az időpont most a legmegfelelőbb egy támadásra a perzsa állam ellen, és még azt sem bánják talán, ha lángba borul az egész térség. Mert akkor legalább leszámolhatnak a Hamasszal, a Hezbollahhal és Szíriával. Vagyis mindenkivel, aki ellenállni merészel az amerikai-izraeli hegemóniának. Bush aztán szépen lelép a színről, az új elnök pedig „új fejezetet nyithat” majd az amerikai külpolitikában. De hát miféle jelek utalnak a közeledő agresszióra? Nos, az egyik legfőbb kardcsörtető, Dick Cheney alelnök (képünkön) 9 napos közel-keleti útján igyekezett egységfrontba tömöríteni a mérsékelt – értsd: amerikai vazallus – arab államokat Irán ellen. A látogatás március 16-án kezdődött, és Cheney útba ejtette Izraelt, Szaúd-Arábiát, Irakot, Ománt, Törökországot és a Palesztin Hatóság székhelyét, Ramallahot. Árulkodó jel volt továbbá, hogy nem sokkal később Izrael történelmének egyik legnagyobb, több napon keresztül zajló hadgyakorlatát rendezte meg, amelybe a civil lakosságot is bevonták. Megszólaltak a légvédelmi szirénák, és az emberek az óvóhelyekre vonultak. Közben Binyamin Ben-Eliezer, izraeli fejlesztési miniszter figyelmeztette Teheránt: „egy iráni agresszió esetén megsemmisítjük az iráni nemzetet”. Ha az embernek lenne kedve nevetni, ezt akár viccnek is felfoghatnánk. Még hogy iráni agresszió? Talán fölösleges itt mondani, hogy Teheránnak esze ágában sincs a zsidó államot megtámadni. Ellenkezőleg, Izrael szeretné, ha az USA elintézné végre Perzsiát. De hát a washingtoni–telavivi hazugsággyár teljes kapacitással működik. Persze ha az amerikaiak Izrael ösztönzésére megtámadják Iránt, akkor válaszul a perzsák alighanem rakétákat lőnek majd ki a zsidó állam területére. És nem csak ők, hanem talán a Hezbollah is így cselekszik. A Washington Post minapi cikke szerint Irán az utóbbi időben korszerű rakétákkal látta el a libanoni síita szervezetet. Annál jobb, gondolhatják Washingtonban és Tel-Avivban. Ha ugyanis a háború kitörése esetén a Hezbollah valóban kilövi rakétáit a zsidó államra, akkor megindulhat ellene is az amerikai-izraeli hadigépezet. De ott van még Szíria is, amely válaszul az izraeli háborús készülődésre, szintén hadgyakorlatokat rendezett az elmúlt hetekben. Damaszkusz azzal vádolta Izraelt, hogy háborúra készül, amelynek kitörése május 1. és június vége közé tehető. Megszólalt aztán egy másik nagy kardcsörtető, Benjamin Netanjahu, korábbi izraeli miniszterelnök is. „Izraelnek valamit kezdenie kell azzal a fenyegetéssel, amelyet az iráni rezsim számára jelent” – jelentette ki külföldi újságírók előtt. Mint mondta, nézete szerint, ha az USA nem lép, akkor Izraelnek kell készen állnia arra, hogy csapást mérjen Teheránra. A Haaretz című liberális (és ennek ellenére szókimondó, bátor és érdekes) izraeli lap úgy tudja: izraeli és amerikai politikusok attól tartanak, Észak-Korea az atombomba gyártásához szükséges alapanyagokat és gyártási technológiát juttat Teherán részére. Irán tagadja a vádakat, és makacsul ismételgeti: nukleáris programja békés célokat szolgál, és teljességgel átlátható. Viszont az AP hírügynökség azt jelentette, hogy az irániak váratlanul lemondták április 13-án esedékes találkozójukat Mohamed El Baradei-jel, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójával. Aki állítólag egyes újabb, amerikai hírszerzési forrásokból származó (éppen ezért kétes hitelességű), és az iráni atomprogram folytatására vonatkozó értesüléseit kívánta tisztázni iráni partnereivel. Nem tudhatjuk, mi áll a megbeszélés elhalasztásának hátterében. Teherán mindenesetre elképesztő és egyre fokozódó nyomás alatt áll, és az ilyen feszült légkör aligha alkalmas békés tárgyalások lefolytatására. 2007 decemberében az amerikai titkosszolgálatok egy jelentést tettek közzé, amelyben világosan kijelentik: Teherán 2003-ban felhagyott az atomfegyver előállítására irányuló erőfeszítéseivel. A Le Monde című francia lap azonban nemrégiben azt írta, hogy bizonyos újabb információk az iráni nukleáris program folytatására utalnak. De hát kósza hírek, kétes hitelességű, egymásnak is ellentmondó titkosszolgálati jelentések alapján lehetséges háborút indítani? Főleg azután, hogy az Irak elleni agresszió indokául felhozott összes „biztos forrásból származó” értesülés hamisnak bizonyult. A washingtoni–tel-avivi háborús párt térnyerését mutatja William Fallon tábornok lemondása is. Ő volt a közel- keleti amerikai haderők főparancsnoka egészen márciusig, amikor is távozott posztjáról, mert nem értett egyet az Irán elleni egyre agresszívabb amerikai politikával. Egyes lapértesülések szerint Fallon tábornok lemondása azt jelzi, hogy az Irán elleni támadásról szóló döntés már meg is született. David Petraus tábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők parancsnoka kongresszusi meghallgatásán szintén éles kirohanást intézett a perzsa állam ellen. Mint mondta: „Irán gerjeszti az erőszakot Irakban”. Véletlenül sem az USA megszálló erői a felelősök a tengernyi kiontott vérért és szenvedésért, hanem Teherán az oka mindennek. Amely – amerikai állítások szerint – korszerű fegyverekkel látja el az iraki síita felkelőket. Irán bűne tehát kettős: egyrészt atomfegyvert akar előállítani, másrészt pedig viszályt és egyenetlenséget szít Irakban. Április 10-én Bush elnök már odáig ment, hogy kijelentette: Az al-Kaida mellett Irán jelenti a legkomolyabb fenyegetést Amerika számára. „Az USA fel fog lépni, hogy megvédje érdekeit, haderőit és iraki szövetségeseit”. Mi más ez, ha nem háborús fenyegetés? Teherán pedig nem hátrált meg. Az iráni fővárosban ugyanis április 8-án, a nukleáris technológia nemzeti emléknapján bejelentették, hogy újabb 6000, urándúsításra használt centrifugát helyeztek üzembe. Ami viszont egyáltalán nem bizonyítja az atomfegyver előállításának szándékát. Ami ma zajlik a világban, különösen a Közel-Keleten, egy valóságos rémálom. Amerika és Izrael vezetői talán úgy ítélik meg, most, erejük teljében kell bebiztosítani világuralmukat. Mindenféle ellenállást le akarnak törni, nem törődve emberi életekkel, a háborúkra fordított iszonyatos összegekkel. Jimmy Carter, egykori amerikai elnök 29 évvel ezelőtt azon fáradozott, hogy békét teremtsen a Közel-Keleten. Sikerült is tárgyalóasztalhoz ültetnie és megegyezésre bírnia Izraelt és Egyiptomot. Most ott tartunk, hogy a béketeremtő Carter elnökkel, minapi jeruzsálemi látogatásakor, vezető izraeli politikusok nem voltak hajlandók szóba állni sem. Ki merte mondani ugyanis az igazságot az izraeli-palesztin konfliktusról 2006-ban megjelent Békét, nem apartheidet! című könyvében. Továbbá ahhoz is volt bátorsága, hogy az izraeliek tiltakozása ellenére Damaszkuszban találkozzon a Hamasz vezetőjével, Khaled Meshallal. De manapság a világ urai sem igazat szólni, sem pedig békés megegyezésre törekedni nem akarnak. Egy újabb háború küszöbén állunk.

 Zábori László