vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.02. 

Ferencesek Nagyszőlősön

Nagyszőlősön félezer évvel ezelőtt jelentek meg az első Ferenc-rendi szerzetesek, miután a várost uraló Perényiek meghívták őket a Tisza-menti városba, s bár a történelem viszontagságai következtében időnként megszakadt a barátok és a település közötti kapcsolat, a ferencesek újból és újból visszatértek a Fekete-hegy lábaihoz simuló városba. Legutóbb 1989-ben, amikor a peresztrojka szabadabb légköre lehetővé tette, hogy magyarországi barátok költözzenek Nagyszőlősre és újra kezdjék a szovjethatalom által évtizedekig akadályozott lelki építkezést.

 - Jelenleg hárman lakunk a rendházban: Albert atya, Donát atya és én - mutatja be a ferencesek kicsiny családját Weinrauch Márió (képünkön) nagyszőlősi plébános. - Albert atya már benne van a korban, 80 éves, így főleg az idős és beteg egyháztagokat keresi fel, lelki vigaszt nyújtva azoknak, akik nem tudják felkeresni a templomot, emellett pedig Csetfalván is ellátja a lelkipásztori teendőket. Donát atya öt faluban, Feketeardóban, Csepén, Nevetlenfaluban, Aklihegyen, valamint Sárosorosziban tart szentmiséket, szolgáltatja ki a szentségeket, s foglalkozik a hitoktatással, illetve a szovjet korszakban vallásoktatásban nem részesült felnőtt hívek hitoktatásával. Én pedig Nagyszőlősön, Tiszaújlakon, Királyházán, illetve Fancsikán végzem a lelkipásztori teendőket, havonta egy vasárnap pedig a görög katolikus és a római katolikus egyház tulajdonában lévő verbőci templomban celebrálok misét a verbőci római és görög katolikus híveknek.

 A felsorolt településeken összesen mintegy ötezer római katolikus egyháztag él, s többségük rendszeresen látogatja is a templomot. A fiatalságot is elég jól be tudják vonni az egyház életébe, ami elsősorban a hitoktatásnak, emellett pedig a ministránsfoglalkozásoknak, valamint a fiatalok számára megszervezett táncestéknek (például a farsangi és a húsvét után lebonyolított locsolóbáloknak) köszönhető. De - mint beszélgetőtársam kifejti - még fontosabb, hogy intenzíven foglalkozzanak a középkorosztályhoz tartozó egyháztagokkal, mert apákként és anyákként ők tartják össze a családokat, ők nevelik fel a gyermekeket, de ők maguk a kommunista diktatúra vallásellenes környezetében nőttek fel, és ez kihatással van a valláshoz való viszonyulásukra, a gondolkodásmódjukra, ezért kell őket is hitoktatásban részesíteni.

 - Tiszaújlakon és Nagyszőlősön hetente egyszer bibliaórát tartok a híveknek, külön a 20-25 éves fiatalokból, illetve a 30-50 év közötti egyháztagokból álló csoportban - magyarázza Weinrauch Márió. - Karácsony és húsvét előtt lelkigyakorlatokat, ún. triduumokat szervezünk, melyeken általában az általunk meghívott vendég atyák foglalkoznak a hívekkel. Az adventi időszak négy hetében pedig, itt Nagyszőlősön minden reggel ún. rorate-szentmiséket tartok, melyek sorozatában egy-egy bibliai gondolatmenetet fejtek ki a szervesen egymásba kapcsolódó istentiszteletek folyamán, s megjegyezném: minden alkalommal tele van a templom...

 Emellett egyházi óvoda is működik Nagyszőlősön, Királyházán és Fancsikán, melyekben két-két gyermekcsoporttal, összesen 50-50 aprósággal foglalkoznak az óvónők (Királyházán egy nővér, Fancsikán pedig egy hitoktató is). Amúgy a jelenleginél is több szülő szeretné beíratni gyermekét a nevezett intézményekbe, ám ezek befogadóképessége véges. A Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központ pedig jelenleg 250 rászoruló számára biztosítja a mindennapi meleg ebédet (a vasárnapi adagot szombaton kapják meg). Ezek egy részét helyben fogyasztják el, míg az otthonukból kimozdulni nem tudó rászorulóknak gépkocsival, illetve kerékpárral hordják ki az ebédet. Egy helyiségben pedig magyar anyanyelvű cigány gyermekeket oktatnak a Perényi Zsigmond Középiskola tanárai, s a központ étkezési lehetőséget is biztosít a gyerekek számára.

 Végezetül pedig szóljunk pár szót az államtól visszakapott s jelenleg felújítás alatt álló egykori ferences kolostor további sorsáról.

 - Terveink szerint a kolostortemplom adna otthont a különböző hangversenyeknek, s nagyon szeretnénk, ha megépíthetnénk egy orgonát, hogy orgonahangversenyeket is le lehessen bonyolítani e falak között, csakhát egy orgona megépítéséhez sok pénz is szükségeltetik... A kolostorépületben lelkigyakorlatokat tartanánk a világi életből pár napra kiszakadó hívek számára, s a folyosókat használnánk fel a különböző tárlatok lebonyolítására, itt állítanánk ki a különböző festőművészek alkotásait. A templomot már korábban helyreállítottuk, s remélhetőleg az idén végzünk a kolostor felújításával is...

 Lajos Mihály

 (Forrás: Kárpátalja)