vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.02. 

Román bűnözők Rómában

Még el sem csendesült igazán az olaszországi román bűnözők körüli botrány, máris újabb románok által elkövetett bűncselekményekről tudósít az olasz sajtó. A probléma megoldására érkező újabb javaslat: a 900 euro alatti jövedelemmel rendelkező bevándorlók országból való kiutasítása. Újabb román bevándorlók által elkövetett bűncselekményről tudósít április 28-án a Corriere della Sera olasz napilap. A 21 éves román nemzetiségű Elvis Niţă-t azért tartóztatták le, mert lábbal rugdosva próbált rákényszeríteni egy kb. 2-3 év közötti gyereket a koldulásra. A nápolyi központi vasútállomás környékén történt eset áldozata egy asszonnyal tartózkodott, de a rendőrök beavatkozása előtt mindketten elmenekültek a helyszínről. A másik eset gyanúsítottja egy 30 éves romániai bevándorló. A nemi erőszak, melynek áldozata egy 40 év körüli bosnyák nő, Róma egyik külvárosában történt. A gyanúsítottnak nem ez lenne az első bűncselekménye. Franco Frattini az olasz kormány leendő külügyminisztere azt javasolta, hogy állapítsanak meg minimális jövedelmi kvótát a bevándorlók letelepedésére, ami a három hónappal tovább tartózkodóak számára is érvényes lenne. A javasolt összeg 900 euró, ez alatt Frattini javaslata szerint senki sem tartózkodhat 90 napnál többet az országban. Egy másik javaslat szerint Románia egy különleges egységet kellene küldjön az olaszországi román közösségekben jelen lévő bűnözők kiszűrésére. (Képünk illusztráció.)

 (Forrás: erdon.ro)