vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.02. 

Hajba kaptak a „nemzeti” szlovákok

A Matica Slovenská Történettudományi Intézete tiltakozik a Szlovák Nemzeti Párt azon igyekezete miatt, mely a Nemzeti Emlékezet Intézetének megszüntetésére irányul. Az intézet vezetője, Ján Bobák (SNS) szerint a nemzeti párt azt szeretné, ha megszűnne az a közintézmény, melynek feladata az 1948 és 1989 közti időszakban történt jogsértések vizsgálata. „Jelenleg ez az egyetlen specializált intézet Szlovákiában, amely hivatalból vizsgálja a kommunista rendszer történéseit” – írja Bobák állásfoglalásában. A NEI megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról a képviselők a parlament május 13-án kezdődő ülésszakán fognak tárgyalni.

Bobák szerint a Szlovák Nemzeti Párt ezzel a törvényjavaslattal nemcsak a NEI-t szeretné megszüntetni, hanem az antikommunista ellenállásról szóló 2006-os törvényt is szűkíteni szeretné.

A Nemzeti Emlékezet Intézete a polgárok akarata alapján jött létre, és ötéves fennállása alatt jelentős mértékben hozzájárult a totalitárius rendszer által elkövetett jogtalanságok felderítéséhez – áll a Matica által megfogalmazott állásfoglalásban. Bobák ezenkívül még azzal is érvel, hogy hasonló jellegű intézetek más posztkommunista országokban is működnek.

A NEI megszüntetéséért elsősorban az SZNP és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom kardoskodik, a nemzetiek legfőbb érve az, hogy az intézet már nem tölti be funkcióját, nem sikerült megmagyaráznia bizonyos titkosszolgálati dokumentumok eltűnését, ráadásul manipulál az egyes dokumentumokkal.

 (Forrás: SITA, Pravda, FelvidékMa)