vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.09. 

A pünkösdi búcsúra készülőknek

A csíksomlyói búcsú előtt a ferences atyák idén is megszerkesztették a búcsú programját, az ünnepi szentmise rendjét, énekeit, valamint a szervezési és magatartási útmutatót tartalmazó kiadványukat. Arra kérte a Hargita Népe szerkesztősége Ft. Tímár Asztrik atyát, akinek már komoly tapasztalata van a búcsú szervezésében, hogy mondja el az olvasóiknak a legfontosabb tudnivalókat, mire figyeljenek a hét végén Mária lábához érkezők.

 Akár gyalogosan, akár autóbusszal, szervezetten vagy szervezetlenül érkeznek a zarándokok a búcsúra, arra kérjük őket, idejében induljanak el – figyelmeztet Asztrik atya. Különösen vonatkozik ez a járművekkel érkezőkre, hiszen idén a városon kívül, Somlyótól még távolabb kell hagyniuk az autóbuszokat, személygépkocsikat. Somlyóra érkezve pedig figyeljenek a rendezők utasításaira, és fogadják el azokat, aszerint vonuljanak fel a két Somlyó közötti nyeregbe. Nem légből kapott ötlet alapján kérnek esetleg egy-egy keresztalját, hogy a megszokottól eltérő útvonalat válasszák: a torlódás elkerüléséért kénytelenek a legésszerűbb megoldást megtalálni a szervezők.

 A búcsú napján reggel hat órától gyónási és áldozási lehetőséget biztosítanak a kolostor négyszögletű udvarán, valamint a kegytemplom előtt, az udvaron levő kápolna mellett. A Szűzanya szobrához az oltár jobb oldaláról lehet fölmenni, a zarándokoktól itt is fegyelmet, csendet kérnek. A kegytemplomba való be- és kivonulás rendje is hasonló: a templomhajó jobb oldalán vonulhatnak be az újonnan érkezett búcsúsok, és a bal oldalon mennek ki.

 A búcsús körmenetben megkülönböztetett helye van a kordonnak. Székely ruhás diákok tartják azt a kötélkeretet, amelyen belül a kisbazilika jelvénye, a Labarum és a liturgikus ruhába öltözött papság vonul fel. A kordon a kegytemplom elől háromnegyed 11-kor indul a Kissomlyó hegyére. A Salvator-kápolnánál a diákok kórusa énekli az Egészen szép vagy, Mária kezdetű éneket, majd főpapi áldás következik. Ez után vonul a kordon a Hármashalom oltárhoz.

 A két Somlyó közötti nyeregben a vöröskeresztes sátrakban folyamodhatnak segítségért a rászorulók.

 Tímár Asztrik atya külön felhívja a zarándokok figyelmét arra, hogy a búcsúra ne hozzák magukkal értéktárgyaikat, bankkártyáikat. Ha pedig mégis zsebükben marad, vigyázzanak rá.

 A csíksomlyói kegytemplom igazgatója külön hangsúlyozta: a pünkösdi búcsúra egyetlen személyt hívtak meg: az ünnepi szónokot. Bár választási kampány van, a búcsút nem lehet politikai célokra kihasználni, itt nincsenek politikusok, fontos személyiségek, Somlyóra mindenki zarándokként érkezik, hogy imádkozzon, vállalva az út fáradalmait, és azokat felajánlva valamilyen nemes célért.

 Takács Éva

 (Forrás: Hargita Népe)