vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.09. 

A megbocsátás szolgálatában

Ezzel a címmel rendezett konferenciát Mátraházán 2008 április 24 - 26 között a Magyarországi Református Egyház Börtönmissziója és a Kárpát medencében szolgáló lelkészek.

L. Molnár István misszió vezető a megnyitóban elmondta, hogy Jézus a kövezésre is készen álló emberek kezéből kivette a követ, és nem engedte, hogy az indulatok öljenek, még akkor sem, mikor ezt a törvény megengedi. Jn. 8. 1 - 11.v. Sőt Ő maga sem kárhoztatta a bűnös asszonyt, hanem " eredj el, és többé ne vétkezzél " szavakkal elbocsátotta. Ma is ezt kell gyakorolni, mert ahol egyedül marad a nagy nyomorúság a nagy könyörülettel ott csodák történnek. Ahol Jézus egyedül tud maradni a bűnössel ott megtörténik a megbocsátás. A börtönökben is ez kell, hogy megtörténjen. Ez a misszió feladata és célja.

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr előadásában felvázolta a kiengesztelődés teológiai megközelítését Origenésztől Karl Bartig. Elmondta, hogy mindig is fontos kérdés az egyházban a megbocsátás, hiszen Jézus az elitélt ember helyére lépett, és ezzel megbékéltette az embert az Atyával, és önmagával is. Kálvin szerint is így függ össze az Isten ismeret önmagunk ismeretével. A békéltetés szolgálata mindig is feladata az egyháznak, hiszen só, kovász és világosság. Ezért vannak a társadalmi missziók, akik karizmatikus szolgálatot végeznek a világban. Sokszor az okoz feszültséget, hogy az adottság és az áll adottságok milyen felismeréssel bírnak.

Dr. Kása Karolina az Igazságügyi Hivatal főosztályának munkatársa a Pártfogói Felügyeleti Szolgálat munkáját mutatta be. 2003 - tól működik az intézmény. Célja : a bűnismétlés elkerülése. Segítik a börtönben lévők szabadulásra való felkészítését, majd a szabadulás után, ha szükséges az utógondozásban való együttműködést. Mediátor segítségével, családi és kisebb polgári ügyeket próbálnak megegyezéssel elrendezni. Tavaly 2500 ügy volt. A tettes és az áldozat megegyezésen alapuló kibékítése is hozzájárul a társadalmi feszültségek csökkentéséhez.

Dr. Mári Imre parancsnok úr kitűnő ismerője a szakmának, elmondta, hogy a büntetés végrehajtás 1945-ig igazgató rendszer volt, azóta parancsnoki felállás van. Kiemelte, hogy az embert belülről lehet átalakítani és ehhez minden segítséget meg kell adni. Ezért van helye a lelkészeknek, a missziósoknak, a nevelőknek, az oktatóknak. Nem szabad, hogy kétféle igazság legyen.

Elgondolkodtató kérdéssel zárta előadását: Mi motiválja az embert, hogy bűnöző legyen? A konferencia záró előadását

Szabó József a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió Elnöke tartotta. A misszió 1990 től működik, ami mint Jézusról való bizonyságtevés mindig személyes megszólítás. De az, aki megszólít már magának is Jézustól megszólított embernek kell lennie. A börtön a szabadulás helye lehet, ha hitelesen képviseljük Jézust. 15 börtönbe jutnak be rendszeresen és 150 munkatársával együtt végzik ezt a szolgálatot.

 A konferencia végén zárónyilatkozatot fogadtunk el, aminek segítségével szeretnénk továbbra is képviselni nem csupán a magyarországi börtönmisszió ügyét, hanem a Kárpát-medencei börtönökben szolgálatot végzőkét is.

 L. Molnár István

MRE Börtönmisszió vezető

 A következő nyilatkozatot a magyar református börtönlelkészek fenti konferenciáján fogadták el:

   Z Á R Ó N Y I L A T K O Z A T

 ( A megbocsátás szolgálata. Jn. 8. 11. v. )

 Mi, akik részvettünk a Magyar Református Egyház Börtönlelkészeinek Kárpát medencei konferenciáján, örömünket fejezzük ki, hogy azok a szolgálatok melyeket a büntetés végrehajtás intézeteiben végzünk nem hiábavalók.

 Egyrészt fontos feladatunk, hogy tudatosítsuk: nem csak az a bűn, amit állami törvényeink büntetni rendelnek, hanem minden olyan cselekedet, szó, gondolat és mulasztás, amellyel gyermekeinknek, házastársunknak és embertársainknak testi, vagy lelki fájdalmat okozunk, és amelyekkel Isten örök törvényei ellen vétünk.

 Másrészt örömmel teszünk róla bizonyságot, hogy a megbocsátás krisztusi lelkülete ma is hat az emberek életére. Ma is ki lehet venni az emberek kezéből a gyűlölet gyilkos kövét az erőszak pusztulást kereső és okozó indulatát. Istennek célja van a megbocsátás lelkével, amit a jézusi szeretet hirdetésével végez ma is.

 A börtönökben történő lelki szabadulások, megtérések az Ige erejét, Isten könyörületét és Jézus megbocsátó szeretetét mutatják. Világunk egyre inkább az önzés és a gyűlölet érzésére és nem a szeretet erejére épül és épít. A globalizáció olyan kihívást jelent, ahol csak összefogva és egymást kölcsönösen tiszteletben tartva lehet közös eredményt elérni.

 A megbocsátás szolgálatában a Magyarországi Református Egyház társadalmi missziói is részt vesznek. A maguk lehetőségével élve a szabadságuktól megfosztottak, az elesettek, a betegek, a válságban élők, a vakok és gyengén látók, a siketek, a drogfüggők, a házassági krízisben élők, és az alkoholfüggők között gyakran erő felett végzik a munkájukat. Egymással kölcsönösen együttműködve képviseljük Egyházunk társadalmi misszióját, szolgálatát.

 Készek vagyunk együttműködni minden olyan testülettel, szervezettel, amely elfogadja a krisztusi választ a bűnre, a bűn bocsánatát, a megbocsátás golgotai válaszát

 Imádkozunk a Kárpát medencei régióban szolgálókért és szolgálatokért, hogy Isten segítse őket ebben a küldetésben, és találják meg azt az utat, amit Isten kijelölt számukra.

 Mátraháza, 2008. április 26.

 (Forrás: reformatus.hu)