vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.09. 

Erőfitoktatás

Szerbia nemzeti és állami prioritásai címmel május elején kerekasztal-beszélgetést tartottak Belgrádban. A részvevők intézkedéseket ajánlottak Koszovó védelmére és reményüket fejezték ki, hogy a radikálisok és az ún. népi koalíció fognak kormányt alakítani. Azt "üzenték" a koszovói albánoknak, hogy amit erőszakkal elvettek, azt erőszakkal szerzik vissza tőlük. A Geostratégiai Kutatások Központjának szervezésében megtartott tanácskozáson elhangzott, hogy e cél érdekében nincs kizárva a rendőrsi-katonai intervenció sem. "Véleményem szerint a kormány nagyon tévedett, amikor előre kizárta erő alkalmazását. Ilyesmit nem szokás előre bejelenteni, a hatalmon levők felmérik, hogy mikor és hogyan kell erőt bevetni", mondta Kosta Čavoski, a Belgrádi Egyetem Jogi Karának tanára.

A részvevők sok mást is javasoltak. Például azt, hogy meg kell szakítani a diplomáciai kapcsolatokat minden országgal, amely elismerte Koszovót, és kiutasítani a nagyköveteiket. Srda Trifkovic (képünkön) , az amerikai Rockford Intézet Nemzetközi Kapcsolatok Központjának igazgatója javasolta, hogy Szerbia vezessen be vízumkényszert ezen országok polgárai számára, továbbá, hogy időnként bejelentés nélkül, szúrópróbaszerűen alaposan kutassák át az onnan érkező teherautókat. A részvevők egyöntetű véleménye volt, hogy Koszovó védelmében hatékony lépéseket csak egy minőségileg új kormány tehet. "Őszintén remélem, hogy a radikálisok, a Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia koalíció ilyesmit fog foganatosítani", mondta Trifkovic. "A külföldiek közül valaki megkérdezte, hogy lehet az, hogy Szerbiában horvát a parlament elnöke. Hát ez van, a szerb nép olyan helyzetbe került, hogy nemcsak irányítanak bennünket a külföldiek, de kiszolgálóik vannak, akiknek fontosabban az idegen, mint a hazai érdekek", mondta Čavoski. A tanácskozáson részt kellett volna vennie Slobodan Antonić, Dorde Vukadinovic és Aleksandar Fatic elemzőknek is, de ők más elfoglaltságuk miatt nem jelentek meg.

 (Forrás: vajdasagma.info)