vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.17. 

Kitiltották Ukrajnából Moszkva polgármesterét

Az SZBU (az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat) persona non gratanak nyilvánította és kitiltotta Ukrajnából Moszkva polgármesterét, Jurij Luzskovot. Luzskov ünnepi beszédében a fekete-tengeri orosz flotta ukrajnai támaszpontjának orosz fennhatóság alá helyezését szorgalmazta.

 Luzskov, a Fekete-tengeri orosz flotta megalapításának 225. évfordulója alkalmából a krími Szevasztopolban tartott május 11-ei, vasárnapi ünnepségen vett részt, figyelmen kívül hagyta az ukrán hatóságok előző napi figyelmeztetését, hogy ne hangoztassa ismételten a bázis közvetlen orosz tulajdonba helyezésére vonatkozó követelést.

 Az SZBU szerint, Luzskov kijelentése sérti Ukrajna nemzeti érdekeit és területi egységét.

 A Korrespondent.net internetes hírportál információi szerint, Luzskov nevét a napokban nagyösszegű ukrajnai pénzmosási akciókkal is összefüggésbe hozta az SZBU, és vizsgálatot indított az ügyben.

 Az ukrán külügyminisztérium szerint, Luzskov kijelentése egy előre eltervezett akció volt, mellyel az volt a célja, hogy megakadályozza a két ország közötti együttműködés további fejlődését.

 (Forrás: Kárpátinfo.net)