vissza a főoldalra

 

 

 2008.05.17. 

Abszolút többségben

Május 13-án délben sajtótájékoztatót tartott Magyarkanizsán a Magyar Koalíció önkormányzati választási eredményeiről, illetve győzelméről Nyilas Mihály, az MK polgármesterjelöltje, dr. Bimbó Mihály, a VMSZ községi szervezetének elnöke és dr. Körmöci László, az MK tartományi képviselőjelöltje.

Nyilas Mihály először is bejelentette, hogy ezentúl legalább hetente, kéthetente fog ilyen sajtótájékoztatókat tartani, hogy beszámoljon az új vezetés felállásáról, majd pedig a választási programcélok valóra váltásáról. Még nem hivatalosak ugyan a választási eredmények, de egyértelmű, hogy győzelmet aratott, abszolút többséget szerzett az önkormányzatban a Magyar Koalíció, s ezzel tartósan biztosítja, hogy egyedül, bármilyen koalíció nélkül vezesse a községet - közölte Nyilas Mihály. Egyúttal köszönetet mondott a szavazópolgároknak a magas részvételi arányért és a Magyar Koalícióra leadott voksokért. Ugyanakkor arra kérte a község választópolgárait, hogy két hét múlva ismét járuljanak az urnák elé, az egyéni tartományi választások második fordulóján, valamint a hét végén, amikor egyes szavazóhelyeken formai hibák miatt meg kell ismételni a szavazást.

Dr. Bimbó Mihály a szavazókhoz intézett köszönet mellett sajnálatát fejezte ki, amiért becsúsztak ezek a formai hibák, és hét körzetben meg kell ismételni a tartományi egyéni listára a szavazást, ezen belül három helyen az önkormányzati listára is, de az adatok ismeretében ez már nem fog változtatni a végeredményen. Egy magyarkanizsai és két martonosi szavazóhelyen ismétlik meg az önkormányzati választást, de mindháromban a Magyar Koalíciónak volt meggyőző fölénye, jelentette ki a VMSZ községi elnöke. Szerinte a szavazások megismétlése a választópolgárok felesleges nyaggatása, hiszen egyszer már kinyilvánították akaratukat, s eszerint 29,62 százalékos támogatottsága volt az Európai Magyarkanizsáért - Boris Tadić - Maráci Nándor listának és 50,68 százalékos a Magyar Koalíciónak.

Dr. Körmöci László köszönettel adózott a magas támogatottságért, és kifejtette, hogy szerinte a választások megismétlésében arra megy ki a játék, hogy kifárasszák a választópolgárokat. Az ellenfélnek fegyelmezett szavazóbázisa van, amely biztosan kimegy a választásokra, ezért kell a Magyar Koalíció támogatóinak is részt venniük a szavazáson, mondta a tartományi jelölt.

- Mutassuk meg a magyar virtust, ami átsegít majd bennünket azokon a problémákon is, amik most nagynak tűnnek, de utólag kiderül majd, hogy nem is voltak olyan komolyak. A polgárok kinyilvánították irántunk a támogatásukat, és tudják, hogy legfőképpen tartományi szinten kell érvényesíteni az érdekeinket. A részarányos listán a tartományi képviselőink már ott vannak, és az egyéni listákon is jó pozícióban vagyunk - jelentette ki dr. Körmöci László.

Újságírói kérdésre Nyilas Mihály elmondta, hogy a Magyar Koalíció 17-19 helyre számít a 29 tagú magyarkanizsai községi képviselő-testületben. (Képünkön: A Magyar Koalíció magyarkanizsai vezetői sajtótájékoztató keretében köszönték meg a szavazópolgárok bizalmát.)

(Forrás: Magyar Szó)