vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.06. 

A Gazprom csökkentette az ukrajnai gázszállítást

A Gazprom, ahogy ígérte, március 3-án 9 órakor 25%-al csökkentette az ukrajnai gázszállítást – jelentette be a Gazprom szóvivője, Szergej Kuprijanov. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ez nem érinti az európai gázszállítást. Elmondta, hogy a Gazprom kész tárgyalásokat folytatni Ukrajnával. Az Ukrtarnsgaz március 3-án 9:34-kor kapta meg a hivatalos értesítést a Gazpromtól a gázszállítás csökkentéséről – olvasható a Podrobnosti.ua internetes hírportálon. Ez azt jelenti, hogy napi 30 millió köbméterrel csökken a gázmennyiség. Ukrajnában arra számítottak, hogy a Gazprom addig nem váltja be ígéretét, amíg Timosenko nem folytat tárgyalásokat Putyinnal. Erről Timosenko tanácsadója, Szergej Gudima számolt be. Szerinte a korábbi megegyezések valószínűleg érvényüket vesztik, és egy teljesen új gázszállítási sémát fognak kidolgozni, miután Putyint megválasszák miniszterelnökké. Timosenko szombaton még biztos volt benne, hogy nem fogják csökkenteni a gázszállítást, addig ugyanis nem kaptak értesítést a Gazpromtól.

 (Forrás: karpatinfo.net)