vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.06. 

Árpád-házi Szent Erzsébet szobra Szécsényben

A 2007-es év nagy ajándéka volt Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója kapcsán a szent alakjának, személyének, példájának és aktualitásának felfedezése.

Országosan számos kezdeményezés született a jubileumi megemlékezésből. Így kapta Szécsényben a templom előtti tér Szent Erzsébet nevét, és így született meg a szándék is egy Szent Erzsébet szobor felállítására a téren.

 A megvalósításhoz az egyházközség segítségül hívta városunk szakértőit és jeles személyiségeit. A közös választás Bobály Attila szobrászművészre esett, és így született meg a szobor terve. A megvalósítás anyagi, jogi, engedélyezési bonyolítását egy bizottság koordinálja és vállalja.

 A szobrot közadakozásból szeretnénk felállí­tani, ezért – a Plébánia alaptámogatása mellett – számítunk a szécsényi polgárok nagylelkűségére, cégek és vállalkozók adakozására, a Szécsényből elszár­mazott, akár külföldön élők támogatására. A szécsényi képzőművészek alkotásaik felajánlásával 2008. február 29-én 18 órától aukciót rendeztek a Szent Erzsébet szobor támogatására a szécsényi Művelődési Házban. A Város vezetése is támogatását ígérte a megvalósításhoz, elsősorban szakmai téren. Köszönjük a sok jószándékot, segítőkészséget – a továbbiakban is szükség lesz rá!

 Szent Erzsébet egy zavaros, önző, hataloméhes világban lett szeretetével ragyogó példa házasságában, a szegények iránti nyitottságában, nagylelkűségében, Isten iránti hűségében, és nem véletlenül a legismertebb magyar személyiség immár nyolc évszázada.

 Hisszük, hogy a szobor megvalósulása – a mai megosztott világban is – lehetőség a város minden lakója, a Szécsényhez kötődő személyek, cégek és településünk minden társadalmi szervezete számára az összefogásra, a jószándék kifejezésére, hisz közös ügyeinkben egymásra szorulunk, egymást segíthetjük, áldozataink – egy darabjaira hulló társadalomban – a közösséget erősítik. Legyen ez az egymás iránti tisztelet, szeretet és felelősség kifejezése is.

 Szeretettel és tisztelettel kérjük mindenki támogatását, nagylelkű adományát, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet életpéldája szívünkben életre keljen, szívünket életre keltse!

 fr. Lendvai Zalán, plébános

 Hogyan támogathatja Ön is a Szent Erzsébet-szobor megvalósulását?

 Az Élő Kövek kiemelten közhasznú alapítványnak a Szécsény és környéke Takarékszövetkezetnél erre a célra nyitott alszámláján keresztül: 75700403–10005996. Kérjük, támogatását, adományát a fenti számlaszámra küldje átutalással. (A befizetett összegről a következő év január 31-ig az Alapítvány igazolást ad, amely adókedvezmény érvényesítését teszi lehetővé. Kérjük, hogy adószámát pontosan adja meg!)

  A szécsényi ferences templom e célra fenntartott perselyén keresztül.

  A plébániai irodán való „közcélú adomány” befizetésével.

  A szécsényi képzőművészek által felajánlott alkotások megvásárlásával.

 Köszönettel a Szent Erzsébet Bizottság

 (Forrás:szecseny.ofm.hu)