vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.06. 

A kerekítéstől nem lett kerekebb a világ

Az egy- és kétforintos érmék kivonása a forgalomból, illetve az új rendszer, az árképzésben életbe lépő kerekítés is sok nehézséget okozott a hét végén az üzletekben. 

 Sok gondot, bosszúságot okozott az embereknek a kerekítés meg az is, hogy március 1-jétől már nem fizethetnek egy- és kétforintosokkal. Persze voltak olyan üzlettulajdonosok, akik az intézkedés bevezetése előtt átárazták termékeiket. Budapesten, a Thököly úton lévő éjjel-nappali üzletben új árcímke került mindenre, így csak ötösre és nullára végződő összegeket kell a pénztárosnak beütnie. Az üzletben dolgozó fiatal lány, Ági szerint így aztán nem okozott gondot az átállás, a zöldségek és a felvágottak esetében már a mérés után a kerekített szám kerül a termékre, így a pénztárosnak nem kell a kerekítéssel foglalkoznia.

 Más volt a helyzet az egyik hazai üzletlánc boltjában szombat reggel. A hét végi bevásárlási roham miatt, amúgy is nagy a feszültség, amit most tovább növelt, hogy a pénztárak lelassultak, mert a munkatársaknak nemcsak a kerekítéssel, hanem a tájékoztatással is törődniük kellett – mondta lapunknak Horváth Csilla eladó. Nemcsak az idősek, a fiatalok között is volt, aki nem értette, miért nem a pénztárgép kijelzőjén megjelenő összeget kérték el tőlük.

 Egy idős nyugdíjas hölgy szerint mindez egy újabb trükk, hogy árat lehessen emelni. Hasonlót tapasztalt egy fővárosi, Dózsa György úti zöldségüzlet eladója, Györgyi is. "Felháborítja az embereket az intézkedés, amúgy is egyre kevesebb az elkölthető pénzük, úgy érzik, csak szórakozunk velük a kerekítéssel" – mondta a kereskedő.

 Pénteken még sokan igyekeztek megszabadulni egy- és kétforintosaiktól. Az OTP egyik fiókjában 1125 forintnyi egy- és kétforintost akart beváltani egy ügyfél. A pénztárnál átvették az apróját, kapott egy ezrest, egy százast, egy húszast, a maradékot pedig, ötforintos hiányában, az előzőleg általa átadott egyforintosokban.

 A postahivatalok fél, a Magyar Nemzeti Bank még öt éven át ingyenesen, névértéken beváltja az egy- és kétforintosokat. Az MNB mennyiségi kategóriák alapján fogadja be az aprópénzt. Budapesten, az V. kerületi Hold utca 7. szám alatti pénztárban kizárólag munkanapokon 8 és 14 óra között válthatjuk be az egy- és kétforintosainkat. Címletenként szétválogatva, maximum száz darabig a pénztáros közvetlenül átveszi az aprót. Három kilogrammig a pénztárban elhelyezett érmeválogató-számláló automatába az ügyfélnek kell beraknia az egy- és kétforintosait. A pénztáros a gép által kiadott bizonylat alapján fizeti ki az összeget. Háromtól húsz kilogrammig a bank munkatársa veszi át az aprót, és ha több, nem kivonás alatti érmét talál közte, visszaadhatja a csomagot válogatásra. Ennél nagyobb mennyiség beváltásához e-mailben időpontot kell kérni a banktól.

 A pénzt egységes, tíz-tizenöt kilogrammos csomagokban, ömlesztve, válogatás és rolnizás nélkül kell összegyűjteni. Kizárólag nejlon- vagy vászonzsákba gyűjthető az apró, csomagolóanyagot ingyen kérhetnek a banktól. A Magyar Nemzeti Bank ezután az előre megadott időpontban fogadja a szállítmányt. A feldolgozáskor a beváltó személyesen nem lehet jelen, a számolás eredményét reklamáció nélkül köteles elfogadni.

 (Forrás: magyarhirlap.hu)