|
 2008.03.14.
Lapok
Petőfi naplójából
Pest,
március 15. 1848.
Üdvez
légy születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvezellek,
ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel,
amilyen mély volt fájdalmam, midőn még nélkülöztünk tégedet!
Oh szabadság, édes kedves újszülött, légy hosszú életű
e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk
utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt... s ha előbb jön
rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert
tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség!
(...)
Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő... szép
vagy te, szebb minden országbeli testvéreidnél, mert nem fürödtél
vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd
párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek.
Pest, március 17. 1848.
A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam,
azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni,
mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné
válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam,
feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.
A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az
egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy
munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint
az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a
lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.
Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a
proklamációt és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz,
ezektől a szemináriumba a jogászokhoz vonult a számban és
lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A szeminárium
csarnokában elénk állott egy professzor, és ezt mondta nagy pátosszal:
–
Urak, a törvény nevében...
Többi
szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása, s a tisztelt
tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok
rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek.
(...)
Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére,
s a sokaság eloszlott.
A szakadó eső dacára mintegy 10 000 ember gyűlt a múzeum
elé, honnan közhatározat szerint a városházához mentünk,
hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is, s velünk
egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt a néppel, először.
Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester
a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból
lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek...
(Forrás: Lapok Petőfi Sándor naplójából. In: Petőfi Sándor.
Válogatta és szerkesztette: Margócsy István.)
PETŐFI: A FARKASOK DALA
Süvölt a zivatar
A
felhős ég alatt,
A tél
iker fia,
Eső
és hó szakad.
Kietlen
pusztaság
Ez,
amelyben lakunk;
Nincs
egy bokor se', hol
Meghúzhatnók
magunk.
Itt
kívül a hideg,
Az
éhség ott belül,
E
kettős üldözőnk
Kinoz
kegyetlenül;
S
amott a harmadik:
A töltött
fegyverek.
A
fehér hóra le
Piros
vérünk csepeg.
Fázunk
és éhezünk
S
átlőve oldalunk,
Részünk
minden nyomor...
De
szabadok vagyunk!
Pest,
1847. január
|
