vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.14. 

Lavinát indított el a csehországi memorandum

A lavinát februárban Csehország indította el, amikor aláírta az USA-val a vízummentességet garantáló memorandumot. Az Európai Bizottság szankciókat helyezett kilátásba Prágával szemben, mivel uniós jogköröket sért a megállapodás.

De foglalkozott a kérdéssel az Európai Parlament szakbizottsága is, amely megerősítette a korábbi álláspontot, azaz vízumügyben továbbra is a közös fellépést szorgalmazzák. Vagy legalábbis közös mederbe szándékoznak terelni a tervezett külön megállapodásokat – nyilatkozta a Pátria Rádiónak Bauer Edit euroképviselő. Okulva a cseh példán, Szlovákia odafigyel az uniós kifogásokra és problémamentes memorandumot igyekszik megszövegezni – jelezte Ján Kubiš, aki az Európai Bizottság által kidolgozott, ide vonatkozó tervezet szövegével nem igazán elégedett, épp amiatt, ahogy az a kétoldalú tárgyalásokat kezeli. Szlovákia számára az lenne az optimális, ha lenne egy közös álláspont, amely azonban figyelembe venné, hogy folytatni akarjuk a kétoldalú tárgyalásokat - nyilatkozta a külügyminiszter. Elképzelései szerint a memorandumot már a tavasszal aláírhatnánk, ősztől pedig megszűnne számunkra az Egyesült Államokkal szembeni vízumkényszer.

 (Forrás: Pátria, Felvidék Ma)