vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.14. 

Székelyföld-táblák helyi sajátosságokkal

Egy-egy tájegység sajátosságai is szerepelnek majd a megyehatárokon nemsokára elhelyezendő Székelyföld-táblákon, a központi motívum pedig továbbra is a székely kapu marad — közölte a Háromszékkel Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. A Székelyföld határait jelző pannókat tavasszal tenné ki a megyei tanács vezetősége, ennek érdekében kis földterületeket vásároltak az utak mentén, hogy magánterületen legyenek. Így remélik elkerülni a tavalyi bonyodalmakat, amikor az országutakat felügyelő hatóság eltávolította a reklámpannókat, politikai jellegűnek minősítve a kezdeményezést. A táblák abban különböznek majd egymástól, hogy annak a térségnek a sajátosságai tűnnek fel rajtuk, ahová elhelyezik őket. Időközben felmerült az a lehetőség is, hogy a Hargita Megyei Tanács is hasonló pannókat állítson fel. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke a Háromszéknek elmondta: január végén levelet váltottak Demeter Jánossal az ügy kapcsán, most pedig várják a konkrét egyeztetés helyszínére és időpontjára vonatkozó javaslatot. A Kovászna megyei tanács elnöke szerint az egyeztetést március második felére tervezik.

 (Forrás: Háromszék)