vissza a főoldalra

 2008.03.21. 

Előbb a zsidók, majd a rómaiak is halálra ítélték

Kétezer év után is mindenki számára, aki foglalkozott a szenvedéstörténettel a kérdések sokasága tolul fel Jézus perével kapcsolatban. Lábady Tamás professzor jogi szemszögből elemzi a nagyhét történéseit.

 Ki ítélte halálra Jézust?

 - Erre a kérdésre a válasz önként adódik, hiszen az evangéliumokból kitűnik, hogy Poncius Pilátus, aki Krisztus után 26-tól kinevezett római prokurátor, princeps legatus, Júdea kormányzója volt. Ő ült be a bírói székbe, ő hozta meg az ítéletet, amelyet követően Jézus végigvonult a kereszttel a Via Dolorosán, egészen a Koponyahegyre.

 A zsidók ezek szerint nem ítélték el Jézust?

 - További kérdéseket is föl kell tennünk, mielőtt erre válaszolnánk: ha pedig ők is ítéletet hoztak, s ez az ítélet halálos volt, akkor hogyan lehetséges, hogy két, egymástól különböző jogrendszer a világtörténelem legszomorúbb, legdrámaibb, legigazságtalanabb ügyében egyaránt halálos ítéletet hozott? Hogyan lehetséges, hogy a zsidók - ha halálos ítéletet hoztak -, azt nem hajtották végre? Vagy nem illette meg őket az ítélet végrehajtásának joga? Ha pedig erre nem volt joguk, mert a Palesztinát magában foglaló Római Birodalom a főbenjáró bűnök esetében az ítélet végrehajtásának jogát nem adta meg a palesztin népnek, akkor miért nem vitték azonnal Pilátus elé, hogy a halálos ítéletet ő hajtassa végre? S ha a zsidóknak nem volt joguk halálos ítéletet hozni Jézus ügyében, akkor miért folytatták le vele szemben az igazságtalan eljárást? Miért játszottak színházat, miért komédiáztak volna saját joguk szerint? Hogy azután ez a komédia a római világjog szabályai szerint megismétlődjék. Palesztina a birodalomban sajátos jogállást kapott, bizonyos autonómiát élvezett. Ez részben geopolitikai okokra vezethető vissza. A nagyfokú autonómia másik okaként a zsidó nép monoteizmusát, egyistenhitét említhetjük. Ez a barbár, sokistenhitű Róma számára tiszteletet parancsoló másság. A római sokistenhit, amikor minden római polgárnak saját istene lehetett, a Pilátus előtti Jézus-perben kap szerepet, hiszen az a vád, hogy Jézus Isten fiának mondja magát, Pilátus szempontjából teljességgel közömbös. Egy caesari dekrétum meghagyja a szanhedrinnek, a zsidó főtanácsnak az igazgatási, a polgári és a büntető ítélkezési hatalmat egyaránt. Kérdés, hogy az autonómia a főbenjáró, halálos ítélettel járó bűnök esetében is érvényes-e.

 Milyen jogon vezették Jézust a zsidó főtanács elé?

 - A zsidó főtanács Mózes alapítása után hetven tagot számlált, s a főpapok, az írástudók és a vének voltak képviselve benne. A hetvenegyedik volt Mózes. Ez a testület gyakorolta a bírói hatalmat részben Mózes törvénye, részben a zsidó szokásjogi gyűjtemény, a Mishna alapján. Márk evangéliumában olvashatjuk, hogy azon a bizonyos drámai éjszakán valamennyien jelen voltak a főtanácsban. Ez valószínűleg nem a hetven tagra és egyre, Kajaásra vonatkozik, hanem arra a minimálisan huszonhárom tagra, amely ahhoz kellett, hogy ítéletet hozhassanak.

 A képzőművészeti ábrázolásokon azt látjuk, Jézust római katonák fogják el.

 - A Getszemáni-kertben valóban katonák fogták el. A szinoptikus evangéliumok elmondják, hogy karddal és dorongokkal fölszerelt csapat érkezett oda. János evangéliuma szerint Júdás a főpapoktól kapott egy csapat katonát és szolgákat, s ezekkel fogták el Jézust. Az autonómia vajon kiterjedt arra is, hogy a zsidóságnak saját hadserege legyen? Sok kutató arra a következtetésre jutott, hogy a zsidók korlátozott mértékben ugyan, de saját katonasággal rendelkeztek, hiszen nyilvánvaló, hogy Pilátus Jézus elfogásához nem bocsájtott római katonákat a főpapok rendelkezésére. Jézust tehát zsidó katonák fogták el, s János evangéliuma szerint előbb Annáshoz, majd a főtanács elé vitték.

 Kicsoda Annás, milyen szerepe volt, s a szinoptikusok miért nem írtak róla?

 - Tudjuk, hogy a főpap, Kajafás apósa, s abban az évben tekintélyénél és gazdagságánál fogva a szadduceusok egyik vezéralakja, azon szadduceusoké, akik a Jézus elleni pert mozgatták. Olyan személy tehát, aki nem bíróként járt el az eljárásban. Az ítélkezési hatalmat a zsidóknál mindig kollektíven gyakorolták, ebben csak a főtanács járhatott el, egyes bírót vagy vizsgálóbírót nem ismertek. Azt mondja az evangélium, hogy Jézust tanítványairól és tanításairól hallgatta meg Annás. Bizonyítékokat keresett arra, hogy milyen váddal állítsák Jézust a főtanács elé. Még egy szempont van, amely miatt János evangéliuma említést tesz erről az epizódról: az evangélista Péter tagadását erre a helyszínre teszi. Tehát Annás főpapnál tagadta meg Péter háromszor Jézust, s majdnem bizonyos, hogy az a tanítvány, akinek kapcsolata volt a főpaphoz, s aki bevitte Jézust a főpap udvarába, maga az evangélium szerzője.

 Annás után következett a főtanácsi tárgyalás. Hoztak-e ott, s ha igen, milyen tartalmú ítéletet?

 - Ítéletről egyedül Márk evangéliuma beszél. Bizonyosnak vehetjük, hogy a zsidó főtanács halálos ítéletet hozott Jézus ügyében. A Mishna szerint a halálos ítéletet a főtárgyalási napot követő újabb ülésen mondhatta csak ki a főtanács. Máté evangéliuma szerint másnap valóban tartott a főtanács még egy ülést, amely értelmetlen lett volna, ha nem halálos ítéletet szabnak ki. Kérdés, hogy a főtanácsnak joga volt-e halálos ítéletet hozni Jézus ügyében? A források és kutatók nem egyeznek meg abban, hogy a zsidók autonómiája kiterjedt-e főbenjáró bűnök esetében való ítélethozatalra. Jézust a főtanácsnál, Annás meghallgatása után valószínűleg megvádolták a szombattal, azzal, hogy kijelentette: lerombolja a templomot, s három nap alatt újjáépíti. Jézus saját templomára gondolt ezzel, tehát szimbolikusan fogalmazott, s ezt tudhatták elítélői is, mert ha ezzel a váddal viszik Pilátushoz, ő sem ódzkodhatott volna Jézus elítélésétől, ugyanis a római jog szerint a templom, a szent hely védelmet élvezett, s büntetőjogi következményekkel járt a megsértése.

 Jogi szempontból mikor vett fordulatot az ügy?

 - Jézus a főtanácsi tárgyaláson élt a vádlott jogával, a hallgatás jogával, azzal, hogy önmagát nem köteles bűncselekménnyel vádolni. A tárgyalás jogi szempontból akkor vett váratlan fordulatot, amikor a főtanács veetője, Kajafás föltette Jézusnak a kérdést: te vagy az áldott fia? Vagyis: te vagy Isten fia?A Máté-evangélium szerint Jézus így válaszolt: te mondod. Márk evangéliuma kifejezetten azt adja Jézus szájába: én vagyok. Ettől a pillanattól kezdve a főtanács tagjai, a bírák a bűn elkövetésének tanúi. Ez a bűn pedig az istenkáromlás. Tudjuk jól, hogy a zsidók messiás-képe, messiás-tudata nem isteni attribútummal rendelkező személy, an-nyira nem, hogy a feltámadás után, a mennybemenetel előtt Jézus tanítványai, akik vele töltötték nappalaikat és éjszakáikat, megkérdezték tőle: mostanában állítod helyre Izrael országát? A messiásnak tehát politikai szerepet tulajdonítottak.

 Aki istenkáromlást követ el a mózesi törvények szerint, halállal kell, hogy bűnhődjék.

 - Jézus a bűnt tehát a bíróság előtt követte el, ott mondta ki - legalábbis az evangéliumok elbeszélése szerint - istenlényegűségét, a főtanács tagjai szerint a főbenjáró bűnt. Ha valaki tanú egy ügyben, nem lehet ugyankkor bíró. Sok kutató ebből arra a következtetésre jutott, hogy a főtanácsot megillette a halálbüntetés meghozatalának joga, de érezte, hogy nem lett volna legitim ebben az eljárásban. Ehhez fel kellett volna oszlatni a főtanácsot, tagjait tanúként meghallgatni egy másik, legalább huszonhárom tagból összeálló főtanácsban, s akkor felhozni Jézus ellen azt a vádat, hogy Isten fiának mondja magát. Nincs egyértelmű forrás arra nézve, joguk volt-e a zsidóknak halálos ítéletet hozni, s ezt végre is hajthatták volna, s csak azért nem tették, mert lelkiismeretük nem engedte, vagy mert Jézus a bűnt előttük mint tanúk előtt követte el. Ha a zsidó főtanácsnak nem volt joga halálos ítéletet hozni Jézus ügyében, akkor magyarázatot kell adni arra, hogy mégis megtették. Úgy gondolkodhattak: ha működhet a főtanács, halálos ítéletet is hozhat, a rómaiaknak pedig kitalálnak valamilyen történetet, amely nekik is bűn. Ugyanakkor erkölcsi nyomást akartak gyakorolni a helytartóra: az ő eljárásuk, az ő ítéletük szerint ez az ember halálos bűnt követett el. Az ítélet meghozatalában a leglényegesebb motívumnak azt tartom, hogy át kellett hangolni a népet. Pár nappal korábban Jézust nagy számú tömeg éltette jeruzsálemi bevonulásakor. Hívei hatalmas sereget alkottak. A kenyérszaporításnál csak a letelepített férfiak több mint ötezren voltak. Ha Jézust kizárólag a gyűlölt, zsidókat leigázó rómaiak ítélik el, ez a zsidók körében lázadáshoz, népfelkeléshez, háborúhoz vezethetett volna.

 Pilátus - akihez a zsidók saját halálos ítéletük után elvitték Jézust - milyen joghatalommal rendelkezett?

 - A helytartó a római jog szerint egy személyben gyakorolta a bírói hatalmat. Nem szerette a zsidókat, s ez az érzés kölcsönös volt. Egy intézkedésével a templom pénzéből hatalmas összeget vont el egy vízvezeték építésére. Ez felségsértés volt a zsidók számára. Lukács evangéliumából értesülhetünk arról, hogy egyszer vérfürdőt rendezett az áldozatot bemutató zsidók között.

 Pilátus ki akart bújni az ítélkezés alól.

 - Háromszor is komoly kísérletet tett arra, hogy megmentse Jézust. Az első meghallgatáskor mondta Jézus: azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Pilátus ekkor tette fel a kétezer év óta annyiszor idézett kérdést: de mi az igazság? Nyilvánvaló, hogy nem az erény igazságára, az igazságosságra, a iustitiára, hanem a veritasra, a tényigazságra gondolt. Máté evangéliumából tudjuk, hogy Poncius Pilátus felesége azt mondta neki: engedd szabadon ezt az embert, rossz álmom volt vele kapcsolatban. Lehet, hogy ez motiválja Pilátust, nem tudjuk. Akkor jön mentőötlete, amikor elhangzik, hogy Jézus galileai. Erre az ottani tetrarcha, Heródes Antipas elé utalja, aki azonban Jézust visszaküldi hozzá. A római jog kegyelmi intézménye a pertörlés. Húsvét ünnepe kapóra jött Pilátusnak, hogy elengedje ezt az embert a valóban néplázító Barabással szemben. A nép áthangolása azonban eddigre már annyira sikerült, hogy a nép Barabás szabadon bocsájtását kérte. A főtanács ekkor szembesült azzal, hogy hiába vádolják istengyalázással Jézust, a római jog szerint ez nem jelent semmit. Lukács evangéliuma szerint Pilátus kétszer is úgy gondolja: megfeddi, s azután szabadon engedi Jézust. Ekkor mondták neki a zsidók: a nép ellen, a császár ellen lázít ez az ember. Arra uszít, hogy ne fizessenek adót a császárnak, ami szemenszedett hazugság volt. Emlékezünk példabeszédére: adjátok meg a császárnak, ami a császáré... A mózesi törvények szerinti istenkáromlást Pilátus előtt politikai bűncselekménnyé manipulálták a zsidók. Ez már figyelmet érdemelt a római jog szerint. Ugyanis aki a császárral azonos jogot tételez magának, aki a császárral azonos hatalomba akarja magát helyezni, elköveti a felségsértés bűnét, s ezért halál jár. Pilátus még ekkor sem akarta elítélni. Ezután következett a megostorozás. A szinoptikusoknál ez összemosódik a kereszthordozással, de Jánosnál elkülönül. A megostorozás a római jogban katonai bűncselekmények esetén mellékbüntetés, Krisztus keresztalála idején azonban önálló büntetési forma. Pilátus még ezen büntetés kiszabása után is szabadon akarta engedni Jézust. Mire a zsidók azt mondják neki: ha nem ítéled el, nem vagy a császár barátja. Tiberius ekkor már súlyos betegen Capri szigetén élt. Pilátus elméjébe villant: ha Tiberius fülébe jut, hogy ő nem a barátja, s egy olyan embert engedett szabadon, aki királyságra formált jogot magának, vége a karrierjének. Ekkor ült a bírói székbe, s mondta ki az ítéletet.

 Hogyan lehetséges, hogy egy olyan embert, aki soha, semmiféle bűnt nem követett el, a szeretetet hirdette, két különböző jogrendszer, két különböző állam eljárásában halálra ítélték, s ezt az ítéletet végre is hajtották?

  Erre a kérdésre jogászként nem találtam választ, csak hívő emberként. Jézust azért kellett - nemcsak a választott nép, hanem az egész pogány világ által - halálra ítélni, mert tudjuk, hogy a Megváltás, Krisztus kereszthalála az egész emberiségnek szól.

Elmer István

 (Forrás: ujember.hu)