vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.21. 

Tiso és krumpli

Mintegy százan emlékeztek március 15-én a Nyitra melletti Čakajovcében a fasiszta szlovák állam megalakulásának 69. évfordulójára. Az ünnepséget a szlovák személyiségek panteonjában álló, életnagyságú Tiso-szobornál tartották, amely egy helyi lakos alkotása. A megemlékezést hagyományosan a Szlovák Megújhodási Mozgalom nevet viselő nacionalista szervezet rendezte, amely leginkább magyarellenes plakátjaival láttatja magát. Elnöke, Róbert Švec beszédében lelki analfabétának nevezte mindazokat, akik nem ismerik el Tiso államférfiúi nagyságát. „Gyalázzák a szlovák nemzetet, összefirkálják és kiradírozzák a történelemkönyvekből mindazt, amire büszkének kellene lennünk, és taposnak a nemzet nagyjain“ – harsogta a feketeruhás közönség tapsától kísérve. Švec Koszovó függetlenségét is elítélte, mint mondta: az igazi szlovákok sosem nevezik államnak Koszovót, és addig dolgoznak, amíg vissza nem kerül oda, ahová tartozik: szláv kezekbe. Megjelent a megemlékezésen a Szlovák Testvériség nevű polgári társulás mintegy harminc tagja és elnöke is. Marián Kotleba azt mondta az újságíróknak, egyenesen Pozsonyból érkeztek Čakajovcébe, hogy tiszteletüket tegyék az „egyetlen szlovák elnök” egyetlen szlovákiai szobránál. Az ünnepség legszórakoztatóbb szónoka Tiso egykori tanítványa, Michal Števko volt, aki elmondta, hogy ott volt Tiso maradványainak pozsonyi exhumálásán, és semmi kétsége sincs azok valódisága felől, mert felismerte tanára és példaképe szemüvegkeretét, meg a nyakán hordott keresztet. „Rendkívül áldozatkész ember volt, három posztot töltött be, köztársasági elnök, pap és iskolaigazgató volt, de egy fizetést sem szedett!” – emlékezett Števko azokra az időkre, amikor Jozef Tiso a Bánovce nad Bebravou-i tanítói akadémiát alapította és vezette. Števko szerint Tiso filozófiát és vallástant oktatott az akadémián, sokat beszélgetett a diákokkal, és élen járt a szerénységben. „Amikor mi fasírtot vacsoráztunk, ő akkor is csak főtt krumplit és aludttejet evett. Kell ennél nagyobb bizonyítéka az emberi nagyságnak?” – kérdezte könnyek között az egykori diák. (Képünkön a tisoi Szlovákia megalakulásának bejelentése 1939. március 14-én.)

 (Forrás: ujszo.com)