vissza a főoldalra

 2008.03.21. 

Sikeres nagybefektetések, vagy a költségvetés pumpolása?

Él a magyar közbeszédben egy legenda. Az országba áramlanak a dollár/euró milliárdok, amiből mi, magyar állampolgárok gazdagodunk. Persze csak akkor, ha a tőkének megfelelő körülményeket teremtünk, adókedvezményeket adunk, de mindenekelőtt államilag támogatjuk a külföldi befektetőket. Mert az busásan megtérül. Mindezt – és még ideértve sok minden mást – versenyképességnek szokták nevezni. Az ország versenyképessége akkor nő, ha a tőke jól érzi itt magát, azaz a tőkét biztosító társaságok képesek nyereségüket maximalizálni. A működő tőke legendája olyan mély hatással van a néplélekre, hogy a magyar éterben hozsannák repkednek Peter Munk mosolyára. De ha félreverik a médiaharangokat, hogy a befektető a tőkével a hóna alatt szebb vidékek felé fut, akkor nyüszítő sunyítás, néha bősz feszítsük meg visszhangzik a mérvadó szerkesztőségek gazdasági rovataiban. Pedig sorra derülnek ki a turpisságok, és egyik nagyprofitot hozó üzletről a másik után tudhatja meg az érdeklődő olvasó, hogy a nagy hasznot valójában a költségvetés biztosítja. Azaz ÖN. A működőtőke hasznát leggyakrabban az állam garantálja, sőt az állam fizeti meg. Legutóbb a Jóban, Rosszban című megállíthatatlanul hömpölygő fekáliafolyamról derült ki, hogy évi 220 milliót szedtek ki belőle. Pluszban. A történet lényege, hogy a médiatörvény értelmében a kereskedelmi csatornák reklámbevételeik egy részét magyar gyártású filmekre kell fordítsák. A TV2 ezt úgy oldotta meg, hogy az amúgy is elkészült többszáz részes sorozatból összevágatott egy filmet Amo néven, azt levetítette egyszer zártkörű vetítésen és elküldte a számlát az ORTT-nek (Országos Rádió és Televízió Testület), hogy erre 110 millió forintot költött. Ezt évek óta így csinálják. Korábban feltehetőleg igénybe vették a magyar filmeknek járó 20 százalékos adókedvezményt is. Az üzleti alapon szervezett produkciókról – melyek az indoklás szerint azért olyan gyalázatosak, mert a nézőknek erre van igényük – sorra derül ki, hogy egyáltalán nem kereskedelmi alapon készülnek. Azaz a szabad verseny nevében a kereskedelmi csatornák komoly költségvetési pénzeket raknak zsebre. A költségvetésből származó pártkampányokra és az egyre szaporodó állami reklámfilmekre költött hatalmas összegekről – melyek szintén a kereskedelmi tévékhez ömlenek – ne is beszéljünk. Ez a most napvilágra került visszaélés ugyan árulkodó, de a csatorna vezetői védekezhetnek azzal, hogy mégiscsak a saját hasznukat síbolták vissza. Az a több ezer teljesen elhallgatott vagy a közvéleménnyel elfogadtatott támogatás, adókedvezmény, pályázati pénz és korrupciógyanús megrendelés, ami évente több százmilliárdot húz ki az emberek zsebéből, még ennyire sem védhető. A 4-es metró, a Hankook, az autópályaépítések, a privatizált hálózatok, és lényegében a teljes bankrendszer – csak, hogy néhány közismert pénzszivattyút említsünk – egy átlagosan nyolc órát dolgozó, szabályszerűen adózó ember teljesítményének minimum nyolcadát, azaz napi egyórányi munkát visznek el. Naponta nagyságrendileg egy órát dolgozunk azért, hogy üzleti alapon működő vállalkozásnak álcázott pénznyelők költségvetési pénzeket kapjanak. Persze ez nagyon durva becslés, megbízható statisztikai adatok híján csak találgathatnak a némi objektivitásra törekvő közgazdászok. Mindenesetre 1000 és 2000 milliárd forint körül becsülik azt az összeget, ami évente ezeken a csatornákon kifolyik. Igaz, bizonyos adóbevétel visszaforog az irdatlan összegből, ha másként nem, forgalmi adóként, de ez elenyésző ahhoz a hatalmas summához képest, ami külföldön köt ki. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy minden külföldről érkező befektetés eleve költségvetési pénzekből akar profitot szerezni. De, hogy a működő tőkeként nyilvántartott befektetések jelentős része ilyen, az az elmúlt tizenöt évben számtalanszor bebizonyosodott. Ha létezik a jogegyenlőség eszméje, és létezik olyan erő, amely ennek egyszer érvényt akar szerezni, akkor az nem tehet mást, minthogy legalább olyan mértékben támogatja a szekszárdi kisvállalkozót, mint a ki tudja honnét beáramló működő tőkét. Ha létezik a szolidaritás és a patriotizmus eszméje és létezik olyan erő, amely ennek egyszer érvényt akar szerezni, akkor az nem tehet mást, minthogy a ki tudja honnét beáramló tőkével szemben előnyben részesíti a szekszárdi kisvállalkozót. Így érdemes lenne naponta egy órával többet dolgozni.

 czyba