vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.21. 

Brüsszeli fórumok elé tárják a bántalmazott kolozsvári diák ügyét

Össztüzet zúdítottak március 17-én erdélyi magyar politikusok Emil Boc kolozsvári polgármesterre amiatt, hogy engedélyezte szélsőségesen nacionalista román fiatalok március 15-i utcai tüntetését, amelynek nyomán súlyosan bántalmaztak egy magyar középiskolást a kincses városban. Tőkés László független, valamint Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő bejelentette: a brüsszeli fórumok elé tárja a légionárius román tinédzserek által véresre vert Lészai Lehel ügyét, hogy hasonló esetek többé ne forduljanak elő. Tőkés úgy véli, az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) elnevezésű román szervezet magyarellenes demonstrációja, valamint a kokárdája és magyar zászlója miatt megvert diák esete nagymértékben emlékeztet az 1990-es marosvásárhelyi Fekete március véres magyarellenes cselekményeire.

Az Apáczai Csere János Gimnázium tizedik osztályos diákját román szélsőséges fiatalok súlyosan bántalmazták, miközben hóna alatt összecsavart piros-fehér-zöld zászlóval, mellén kokárdával a március 15-i megemlékezésre sietett. A kibocsátott törvényszéki orvostani látlelet szerint Lészai Lehel hét-nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 17 éves fiú teológiai professzor édesapjának társaságában az orvosi jelentés birtokában is feljelentést tett a rendőrségen, amelynek mindeddig csak két elkövetőt sikerült azonosítania; őket az egynapos vizsgálati fogság után március 16-án este szabadlábra helyezték. A kolozsvári ügyészség megfellebbezte a bíróság döntését, a közvádlók szerint ugyanis a rablással és testi sértéssel gyanúsított 17 éves Andrei F. és a 18 éves Răzvan D. veszélyt jelentenek a társadalomra. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke közleményében felrótta Emil Boc polgármesternek, hogy engedélyezte az Új Jobboldal ellenrendezvényét. „Sajnálatos, hogy Kolozsváron 2008-ban megtörténhet, hogy az önkormányzat beleegyezésével magyarellenes tüntetést szerveznek március 15-én. Reméljük, hogy hasonló magyar- és egyben románellenes megnyilvánulásokra nem kerülhet sor a közelgő helyhatósági választásokat megelőző kampány alkalmával sem” – olvasható a román nyelven közzétett állásfoglalásban. A politikus – aki egyben a szövetség kolozsvári polgármesterjelöltje is – a Krónika kérdésére elmondta: korai arról beszélni, hogy a történtek után az RMDSZ támogatja-e Emil Bocot egy esetleges második fordulóban a polgármesteri tisztség megszerzésében. Emil Boc különben azzal indokolta döntését, hogy a kincses városban „elszabadultak volna az indulatok” a magyar nemzeti ünnepen, ha nem hagyja jóvá a román fiatalok köztéri megmozdulását. Sógor Csaba EP-képviselő sajtótájékoztató keretében hangsúlyozta: választási évben a román pártok és szervezetek hagyományosan nacionalista megnyilvánulásokkal kívánják felhívni magukra a közvélemény figyelmét. „A székely embernek is fogytán a türelme. Ne csodálkozzanak, ha ezek után felfegyverkezik, és úgy védi meg érdekeit” – mondta az RMDSZ-es politikus, aki szerint előbb-utóbb be kell látni, hogy nem a demokratikusan megfogalmazott autonómiaigény szítja az indulatokat, hanem a szélsőséges magyarellenes megnyilvánulások. Tőkés László független EP-képviselő szerint az erdélyi magyarságnak egységesen és erélyesen kell tiltakoznia a nemzeti ünnepet megszentségteleníteni akaró és a magyarság nemzeti méltóságát sértő, egymással összefüggő magyarellenes provokációk és atrocitások ellen. „A kialakult helyzetért súlyos felelősség terheli azokat az Európa, valamint a demokrácia szellemiségétől elrugaszkodott vezető román politikusokat, akik nyílt politikai uszítással és fasisztoid törvénytervezeteikkel folyamatosan gerjesztik a romániai magyarellenes közhangulatot” – olvasható Tőkés tiltakozó közleményében. Antal Árpád és Tamás Sándor RMDSZ-es képviselők felszólították Románia belügyminiszterét, hogy tiltsa be a náci eszméket hirdető szervezetet, amelynek tagjai március 15-én nyíltan uszítottak az erdélyi magyarok ellen. Tamás Sándor képviselő úgy vélte, a gondok abból származnak, hogy a román politikusok csak legyintenek az Új Jobboldal rendezvényeinek hallatán, eközben a fiatalok az ortodox egyház „bábáskodásával” szerveztek koszorúzást december elsején Sepsiszentgyörgyön. Tamás emlékeztetett arra, hogy a háromszéki városban is volt diákverés néhány évvel ezelőtt. „Nem szabad oda jutni, hogy magyarokat a nyílt utcán megverjenek azért, mert magyarul beszélnek” – mondta a felső-háromszéki politikus. „Szabad országban élünk, így az RMDSZ-es politikusoknak is joguk van rá, hogy kérjék az Új Jobboldal szervezet betiltását. A gond csak az, hogy ez nem fog nekik sikerülni” – reagált a magyar politikusok által megfogalmazott vádakra Alexandru Sântu, a március 15-i megmozdulást rendező szervezet kolozsvári elnöke. Sântu elmondta, nyolcéves fennállása óta a szervezet a törvények betartásával fejtette ki tevékenységét, így az RMDSZ-es politikusok vádaskodásai szerinte alaptalanok. (Képeinken a magyarellenes Új Jobboldal kolozsvári gyűlése.)

 (Forrás: kronika.ro)