vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.28. 

Az összefogás eredménye

Magyar Fórum: Képviselő úr, hogyan értékelik a népszavazás végeredményét?

 Dr. Balsai István: Nem volt még 1990 óta ilyen magas részvétel népszavazáson, beleértve a kormány által kezdeményezett NATO-, illetve EU-csatlakozással kapcsolatos referendumot is. Ez a népszavazás egy új, eddig még nem gyakorolt választási formát valósított meg, hiszen a kormány politikája fölött félidőben mondott véleményt a nép.

 MF:A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj sem szerepelt az MSZP ígéretei között. A nép 2006-ban nem erre szavazott.

 Dr. Balsai István: Az ellenkezőjét állították. Sokszor hallhattuk az emlékezetes beszédet a két miniszterelnök-jelölt, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc között, amikor azzal vádolta Gyurcsány Orbán Viktor pártelnököt, hogy ugyan már, ne mondjon olyat a tandíjról meg a vizitdíjról, ami méltatlan úriemberhez. Az ellenkezőjével kampányoltak, ami természetesen jelentősen befolyásolta a választási eredményeket. Ha megmondják világosan a választási kampányban, hogy győzelmünk esetén hozzálátunk az egészségügyi reformnak nevezett sanyargatáshoz és a tandíj bevezetéséhez, akkor most nem ők kormányoznának.

 MF: Sem a civil szervezetekkel, sem a szakszervezetekkel, sem a kamarákkal nem folytatott tárgyalásokat a kormány.

 Dr. Balsai István:A miniszterelnök a személyiségéből fakadó arrogáns, provokatív magatartásával csak ellenségeket – nem is ellenfeleket – szerez magának. A kisebbik kormánypárt képviselői még nála is agresszívebb, a választókat és a szakmai szervezeteket egyaránt lebecsülő stílusban politizálnak. A tandíj kapcsán a rektori tanács többségével szemben mindenkinek, tehát a hallgatóknak és az összes érdekeltnek a véleménye ismert volt, ennek ellenére határoztak a bevezetéséről. A kórházi napidíjat és az ápolási díjat, valamint az egyéb intézkedéseket (kórházbezárások, ágyszámleépítések, volumenkorlátozás) a teljes orvosi, egészségügyi személyzet és a betegtársadalom is ellenezte.

 MF: Ön többször hangsúlyozta, hogy a kormány közpénzt használt föl a kampányára.

 Dr. Balsai István: Kizárólag közpénzeket használtak föl. Azzal érveltek, hogy ez nem kampány, hanem felvilágosítás. Másfél évig semmit nem tettek annak érdekében, hogy az emberek tisztában legyenek az úgynevezett reformintézkedésekkel, tehát a kormányzati állásponttal. Hirtelen, a népszavazási kampányban vált szükségessé több milliárdot elkölteni újságbetétekre, hirdetésekre, és még nem fejezték be, mert nemrég olvastam, arról, hogy Horváth Ágnes – aki még mindig a székében ül – kijelentette: sokkal több pénzt kell fordítani az egészségbiztosítási kampányra, mert a kudarc oka, hogy most nem költöttek eleget.

 MF:Minden bizonnyal megpróbálják áthárítani a felelősséget, azt mondják majd az orvosoknak és a kórházaknak, hogy az igennel szavazók miatt nem kaptok pénzt.

 Dr. Balsai István: A kiesett vizitdíjak és napidíjak esetében erre az évre lehetőséget látunk a szerencsejátékból származó adóbevételek egy részének átcsoportosítására. Teljesen világos, hogy a magyar társadalom 30%-a nyugdíjas korú, nyilván betegségekkel és nehézségekkel küzd. Mi a választópolgárok oldaláról közelítettük meg a kérdést, a betegek, a tandíjat nem fizető tanulók, a szülők és mások oldaláról.

 MF:A népszavazás sikere érdekében sokan munkálkodtak, szép példáját felmutatva a nemzeti összefogásnak. A Fidesz gondolkodik-e azon, hogy ezt az összefogást választási szinten is kiszélesítse? Arra gondolok, hogy Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökének lapja, a Magyar Fórum a kezdetek óta hatásos cikkeket jelentetett meg az „Igenek” mellett. Rengeteg vidéki rendezvényen szerepelt a párt orvosigazgató elnökhelyettese és maga az elnök is. Föl merik-e vállalni például azokat a szervezeteket, pártokat, amelyek az igeneket támogatták?

 Dr. Balsai István: Nem érzem magam illetékesnek, hogy ebben nyilatkozzam, hiszen ezeknek a szövetségi kapcsolatoknak a jövőjét és sorsát illetően nyilvánvalóan nem az én véleményem a mérvadó. De Orbán Viktor megfogalmazta, már a népszavazás estéjén, majd a frakcióülésen és a parlamentben kétszer is, hogy olyan széles egység jött létre nemzedékek és eltérő politikai beállítottságú emberek milliói között, amely megőrzendő és tovább bővíthető. A Fidesz és szövetségesei a 3 millió 200 ezer szavazatot úgy tekintik, mint egy folyamatot, amelyet tovább kell vinni, fejleszteni. Tehát valóban szélesedett ez az összefogás, amely nem szűkíthető le csak a Fidesz-szavazókra, vagy a KDNP-szavazókra. Ebből a szempontból túlzottan nagy jelentősége a pártkötődéseknek nincs.

 O. J. J.