vissza a főoldalra

 

 

 2008.03.28. 

Területvita Háromszék és Vrancea között

Sógor Csaba RMDSZ-es és Tőkés László független európai parlamenti képviselők segítségét kéri Tamás Sándor honatya a Vrancea megyében található, de a felső-háromszékieket megillető erdő- és legelőterületek vissza-szerzésének ügyében. Tamás Sándor Brüsszelben találkozott a két képviselővel, és a Kovászna, illetve Vrancea megyék között évek óta folyó tulajdonjogi vita kapcsán arra hívta fel figyelmüket, hogy megítélése szerint „Románia egyes bíróságain a politikum legyőzte az igazságszolgáltatást”. Tamás elmondta: a Vrancea megyei Tulnici településen futószalagon utasították vissza a felső-háromszéki községek, közbirtokosságok, egyházak és magánszemélyek tulajdon-visszaigénylési kéréseit, köztük van a Mikes-család, illetve a római katolikus egyház követelése is. A több ezer hektár erdő és legelő, amely az 1968-as megyésítéskor került Vrancea megyéhez, bizonyítottan a háromszékieket illeti meg, erről telekkönyvek tanúskodnak. Tamás Sándor ugyanakkor azt is sajnálatosnak tartja, hogy a tulajdonjogi kérdés az évek során etnikai és gazdasági kérdéssé alakult át, hiszen elmondása szerint a Vrancea megyeiek a tárgyalóteremben több alkalommal is etnikai dimenziót adtak az ügynek, kijelentve, hogy: megengedhetetlen, miszerint a magyaroknak erdőterületeket adjanak vissza. Az ozsdolai közbirtokosság ügye már a Strasbourgi Emberjogi Bíróság asztalán van, és Tamás Sándor úgy látja, hogy a többi felső-háromszéki igénylés is a nemzetközi utat fogja követni. A honatya az ozsdolaiak 140 oldalas dokumentum-csomagját átadta a két európai parlamenti képviselőnek, és arra kérte őket, hogy „politikai térén hívják fel a figyelmet arra, hogy Romániában egyes bíróságok semmibe veszik az igazoló aktákkal bebizonyított jogokat, és politikai döntéseket hoznak, amelyeknek hatalmas gazdasági kihatásai is vannak”. A több mint 10 ezer hektár erdő- és legelőterület több millió eurót ér, és félő, hogy míg a háromszékiek be tudják bizonyítani igazukat, addig kivágják az erdőket – mondta Tamás Sándor. (Képünkön a tulnici-i erdő.)

 (Forrás: Polgári Élet)