vissza a főoldalra

 2008.11.07. 

Eltűnőben az olcsó élelmiszer

A töpörtyű 1000, a szalonna 800 ft .

Gyermekkoromban, az elmúlt évszázad 60-as éveiben, a magyar átlagember meglehetős szegénységben élt. A Kádár-rendszer sokak által visszasírt, ám önkizsákmányoláson alapuló és katasztrófába torkolló viszonylagos jóléte, amit a mezőgazdaságban a háztáji gazdaságok, az iparban pedig a GMK-k működtetésének az engedélyezése teremtett meg, még nem jött el. Ugyanakkor a legalapvetőbb, a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen élelmiszereket mindenki meg tudta vásárolni. Bár szüleim, nagyszüleim viszonylag szerény jövedelemmel rendelkeztek, egy-két ezer forint körüli keresetük is elegendő volt arra, hogy az alapvető élelmiszerek beszerzése még a fizetés előtti napokban se jelentsen gondot. Sőt voltak kifejezetten a kiskeresetű emberek által vásárolt olcsó ételek is. Ennek köszönhetően általános iskolás éveim alatt sokszor ettem zsíros kenyeret, szalonnát, töpörtyűt, párizsit, lecsókolbászt, és bár a kilónként 70 forintba kerülő téliszalámi már kivételes csemegének számított, soha nem éheztem. Az akkor 3,60-ba kerülő kenyér és tej, a 2 forintos Fradi-kolbász, vagy a 10 forintos zsír beszerzése senkinek nem okozott megoldhatatlan problémát, de kisdiák koromban a kenhető háromszögletű sajt is ott volt minden reggel az asztalomon. Ezért is szembetűnő számomra a félresiklott rendszerváltás számos negatív következménye között az olcsó, a szegények által is könnyedén megvásárolható élelmiszeripari termékek eltűnése a boltok polcairól. Illetve maga az áru megmaradt, csupán az értéke szökött fel a korábbi ár többszörösére. Sok esetben nagyon is mélyen bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, ha meg kívánunk venni egy olyan terméket, amit néhány évtizede még mindenki a szegény ember ételeként ismert. Napjainkban a kenyér ára – leszámítva a nagy bevásárlóközpontok vevőcsalogató akcióit – már meghaladja a kilónkénti 200 forintot, és hasonló az emelkedés a tej esetében is, amelynek literje 150-250 forint közötti árban mozog. A sima, hús nélküli szalonna kilójáért is elkérik legalább a 800 forintot, míg a kolozsvári és a paprikás szalonna ára már az 1000-t is meghaladja, a császárszalonnáért pedig legalább 1200 forintot kell fizetnünk. Persze a különféle csomagolt termékek ára ennek akár a többszörösét is elérheti. Akkor sem járunk sokkal jobban, ha párizsival, lecsókolbásszal, netán töpörtyűvel kívánjuk éhségünket csillapítani. Ha kifogunk egy akciót, baromfipárizsit már akár kilónkénti 400 forint alatti áron is vásárolhatunk, de a füstölt sertéspárizsi ára többnyire meghaladja a 800 forintot. A régen általában csak a legszegényebbek által fogyasztott lecsókolbászért is elkérik a 600 forintot, a töpörtyű kilójáért pedig legkevesebb 1000 forintot kell fizetnünk. Amennyiben az egyik legolcsóbb ételnek számító zsíros kenyérrel is beérjük, 300-350 forintért már kaphatunk fél kiló zsírt. Egyes zsírkészítmények ára ugyan alatta marad a fél kilónkénti 300 forintnak, ám ezek a termékek gépzsír jellegűek, gyakorlatilag kenhetetlenek. Akkor már érdemesebb megvenni a sokak által vajpótlóként használt margarint, amelynek legolcsóbb változatai félkilós kiszerelésben már 120 forint körüli áron is beszerezhetők. Kenhetünk még a kenyérre sajtot is, ám ez nagyon drága mulatság egy alacsonyabb jövedelmű embernek. Az ömlesztett sajtok ára ugyanis jóval meghaladja a kilónkénti 1000 forintot, ami jelenleg a sajtárak alsó határa. Egykor olcsóságáról volt híres egy csupán nevében sajt húskészítmény, a disznósajt is, aminek jelenlegi ára már a 800 forintnál kezdődik. Valamikor ugyancsak a szegények étrendjét gazdagították az olyan főzelék alapanyagok, mint a sárgaborsó, a lencse és a szárazbab. Manapság viszont a gyengébb minőségű, kisszemű változataik ára is eléri, sőt meghaladja a félezer forintot. Elsősorban a szociális szempontokra teljességgel érzéketlen, az éppen most világválságot előidéző neoliberális pénzhatalom elvárásainak ellenszegülés nélkül megfelelni igyekvő rendszerváltás utáni kormányainknak köszönhető, hogy folyamatosan csökken a magyar állam befolyása a hazai élelmiszerpiacra. Így törvényszerűen szökik az egekbe azoknak a termékeknek az ára, amelyek hagyományosan szolgálják a társadalom alacsonyabb jövedelmű részének a megélhetését. Ugyanakkor az emelkedő árak hasznát a főleg külföldi tulajdonú áruházláncok fölözik le, miközben a kisemmizett magyar termelő a túléléséért küzd.

Varga Imre