vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.07. 

Alkotmányellenes az Alkotmánybíróság döntése?

A Liga Szakszervezetek szerint alkotmányellenes az Alkotmánybíróság (Ab) azon döntése, hogy megsemmisítette azt az országgyűlési határozatot, amelyben országos népszavazást rendelt el a több-biztosítós egészségbiztosítási rendszerrel kapcsolatban - mondta Gaskó István elnök november 4-én, egy budapesti sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, a Liga és a népszavazási aláírásgyűjtésben részt vevő szervezetek nem a törvény ellen, hanem egy - nevezetesen a piaci alapon működő - társadalombiztosítási modell ellen csatlakoztak az Albert-féle kezdeményezéshez.

 Nem lehet elfogadni azt az érvrendszert, hogy azért nem lehet népszavazást tartani a kérdésről, mert az egészségbiztosítási rendszerről szóló törvényt időközben hatályon kívül helyezte az Országgyűlés - közölte Gaskó (képen). "Csak akkor lehetséges egy ilyen körülmény-változást figyelembe venni, ha például az alkotmány módosult volna, de egy ilyen törvény nem játszik szerepet a jogi környezet változásában" - fogalmazott a szakszervezeti vezető.

 Az aláírásgyűjtésbe bekapcsolódott többek között a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Magyar Orvosi Kamara (MOK), az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezte, a Levegő Munkacsoport, a TB-Mentők és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) is.

 Éger István, a MOK elnöke úgy vélekedett az egészségbiztosítás üzleti alapúvá tételének veszélye nem múlt el, hiszen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) hét regionális intézetté bontása mintegy előszobája lehet a piacosításnak.  "Nem ok nélkül gyanakszunk" - tette hozzá a köztestület elnöke, utalva arra, hogy az "államtitokká minősített" IMF-szerződésben nyújtott hitel lehívásának feltétele lehet a közszolgáltatások - oktatás, egészségügy - magánosítása.

 Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke azt mondta, tudomásul veszik az Ab döntését, de ennek a döntésnek az az üzenete, hogy a népakarat nem szent. Kiemelte: a szakszervezetek új akcióba kezdenek, ha úgy érzik, veszély fenyegeti a társadalombiztosítást.

Szabó Endre, a NOE vezetője szerint azzal, hogy az Ab ezt a döntést hozta, a társadalom teljesen védtelen maradt, hiszen nincs garancia arra, hogy valakik ne kíséreljék meg az állami társadalombiztosítási rendszert megváltoztatni.

 A hétfőn nyilvánosságra hozott alkotmánybírósági határozat után kiadott közlemény szerint az országgyűlési határozat ellen benyújtott kifogások elbírálása során az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, tekinthető-e az országos népszavazás elrendelését érdemben befolyásoló, lényeges új körülménynek az, hogy az Országgyűlés a kérdés hitelesítése után elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, majd a népszavazás elrendelését megelőzően hatályon kívül helyezte azt. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadásával, majd hatályon kívül helyezésével a kérdés tartalma és ezzel együtt a népszavazási kezdeményezésnek a választópolgárok által támogatott célja megváltozott - emlékeztet a hírügynökség.

 

(Forrás:Weborvos)