vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.07. 

Elmaradtak az ártárgyalások a gyógyfürdőkkel

Romlott a gyógyfürdők helyzete idén, ugyanis a jogszabályban előírt, kétévente kötelező ártárgyalásokra, amelyek a gyógykezelések egészségbiztosítási támogatásáról szólnak, eddig sem került sor, holott arra februárban ígéretet tett az egészségügyi tárca - írta a november 5-ei Magyar Nemzet.

 Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott gyógyfürdői szolgáltatások finanszírozását a kormányzati megszorítások jegyében tavaly májusban jócskán megkurtították, amivel számítások szerint nagyjából egymilliárd forintot spórolt az állam.

 Míg korábban az ellátás minisztérium által megszabott árainak 85 százalékát az OEP finanszírozta, és csak 15 százalékot kellett a betegekkel megfizettetni, addig ma a szabadárasnak kikiáltott gyógykezelésekhez jóval kevesebbel járul hozzá az állam - olvasható a lapban.

 Mostanra tizenötezernél is többen vannak azok a betegek, akik a csökkentett támogatás miatt drágult szolgáltatásokat már nem tudják megfizetni, s kiszorultak a gyógykezelésekből - tudta meg a Magyar Nemzet a Magyar Fürdőszövetségtől.

 Ákoshegyi György főtitkár a lappal közölte azt is, hogy az egészségügyi tárca a szövetség sürgető levelére sem reagált mind a mai napig. (Képen a szentesi termálfürdő.)

 

(Forrás:hir6.hu)