vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.17. 

Ferencvárosi kampánynyitó

November 16-án este 7 órakor a Ferencvárosi Művelődési Központban Csurka István, a MIÉP elnöke bemutatta a választópolgároknak Agárdi László színművészt, a párt országgyűlési képviselőjelöltjét.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szűcs Gyula, a Demokratikus Roma Szervezet és a Belső-Józsefvárosi Polgárőrség elnöke is, akinek beszédéből idézünk: „Annyi szeretet kaptam Csurka Istvántól, hogy gondolkodásra késztetett: mi is a magyarországi helyzet? Azt mondják, hogy ez a párt cigánygyűlölő. Szeretném ráébreszteni a ferencvárosi romákat arra, hogy ez nem így van, s azt is, hogy minél több roma vegyen részt a párt gyűlésein. Fogják fel: ez a párt nem ellenük,hanem értük is van. Tudom, hogy a mai gazdasági helyzetben igen sok romát, főleg azokat, kik éheznek, nem érdekel a politika. Sokukat a bársonyszékekhez és a hatalomhoz ragaszkodó cigány szervezetek ámítanak. Beléptem ebbe a terembe, és mindenki szeretettel, barátsággal fogadott minket. Még a szocialistáktól sem kaptam ennyi szeretetet. Biztos vagyok benne, hogy a romáknak sok ilyen műsoros, zenés fórum kellene. Minden erőmmel azon leszek, hogy Agárdi jelölt úr bekerüljön a Parlamentbe, mert meg vagyok róla győződve: jobban fogja védeni érdekeinket, mint például Farkas Flórián.”

Dr. Kovács László, a MIÉP elnökhelyettese beszédében –többek közt – elmondta: „Egy költői kérdést teszek fel: van-e tétje egy időközi választásnak Magyarországon? Azt a helyzetet, melybe most Magyarország került az összes parlamenti párt előidézte. Tehát ezeknek a pártoknak ezen a választáson az a tétje: bebizonyítsák, hogy a MIÉP egy ilyen helyzetben nem tudja megmérettetni magát. Más őket nem érdekli. Egy képviselővel több, vagy kevesebb, az nem számít nekik…Nekünk pedig lépnünk kell, fel kell mutatnunk erőnket, főleg egy olyan helyzetben, mikor egy militáns zsidó sérti, gyalázza azokat a magyarokat, akik Nagy-Magyarországban mernek gondolkodni. Ő nem tett mást, mint belerúgott ebbe a tetszhalott nemzetbe, s kíváncsi volt, felemeli-e szavát…Van-e olyan, aki ezt észreveszi, szóvá teszi és kikéri magának? Igen, él magyar még ebben a nemzetben, mely nem tűri, hogy így bánjanak vele! Ezek a magyarok a MIÉP –en belül vannak.”

Agárdi László képviselőjelölt beszédében kitért a szegénységre, az ország morális állapotára, s a humánum fontosságára.

„A hazugság rövid távú zsákutca, az igazság kifizetődő, hosszú távú folyamat, ezért az öszödi beszédet még megmosolyogtam, amelyben az egyik legfontosabb momentum a „ Mihez értetik ti ?” kérdő mondat volt. Na igen. A honvédelmi miniszter még katona sem volt, Draskovics , Lamperth mindenhez érthet, mert fejenként legalább három minisztériumot vezettek. Tehát semmihez sem értettek. Nem a bróker az érdekes, hanem az ügyben érintettek. Meg nem a Zuschlag, hanem a 4 milliárdos Feri. Világos és egyértelmű, hogy ebben az országban együtt kell élni magyarnak, jásznak, zsidónak, svábnak, tótnak, cigánynak és valamennyi kisebbségnek egyforma eséllyel. A Ferencvárosban élő rászorultak, elesettek bérlakásait, házait fel kell újítani ! Nevezzük ezt el majd mondjuk örökségprogramnak, mert ezt örökölték. Hiába látok a betelepülőknek épült új házakat, a kerület szégyene a Balázs Béla utca környékén lévő több mint 100 éves bérházak állapota. Az Üllői út épületeinek az arculata a Nagyvárad tértől a Ferenc körútig elkeserítő. Nagy élmény lehet ez a látvány a Ferihegyről érkező külföldi delegációknak. Kitűnő orvosok, tudósok, művészek, tanárok, és tehetséges fiatal sportolók elhagyják az országot, vagy az utcára kerülnek. Számtalan olyan térségünk és településünk létezik, ahol 80-90%-os a munkanélküliség. Mérhetetlenül nő az infláció, óriási a reálbércsökkenés, bizonyos nyugdíjak ma már egy fabatkát sem érnek. „Ha magyar vagy, keresztény, és fradista , akkor ebből a háromból mostanában egy is elég, hogy ne vidd semmire.” –idézem Dalnoki Jenőt. Jó példa erre a katolikus iskolák diszkriminációja, a tanárnő éhségsztrákja, vagy az FTC hosszantartó kálváriája. A László Kórház lepusztult sporttelepét felújítva az Ferencváros női labdarúgóinak kell átadni. Mutasson a kerület ezzel példát, mert a fővárosban több tucat futballpályát eltűntettek, beépítettek. A Nemzeti Csúcson ott ült legalább húsz milliárdos, aki a 150 leggazdagabb magyar társaságához tarozik. Egyik sem ajánlotta fel saját pénzéből akár gesztus értékkel, részarányosan az államkassza feltöltését, pedig vehetnének példát Rákócziról vagy Széchenyiről. Azt gondolják, hogy ezt majd megteszik ezt a közalkalmazottak, a nyugdíjasok és majd megoldják a mintegy még 100 000 elbocsátásra kerülő munkanélkülivel. Mára 3,5 millió honfitársunk él a létminimum alatt, és mintegy 200 ezer gyermek éhezik. Most azt kritizálják, másokra is hárítva a felelősséget, amit ők csináltak. Álságos és etikátlan dolog a rombolás után összefogásról és megbékélésről beszélni.”-mondta Agárdi,aki a rendezvényen színészként is közreműködött, s elszavalta Petőfi Színészdalát és Ady Endre A magyar jakobinus dala c. költeményét.

 

Csurka István szerint a ferencvárosi időközi választás nem más, mint egy politikai kísérlet. Az elnök elmondta: ellenfeleiknek az a célja, hogy le lehessen írni, elfelejteni, végleg tönkretenni a MIÉP-et. „Bizonyos az, hogy ez egy választás? Nem az, nem annak szánták. Ez egy kísérlet. Lemondott Ferencváros SZDSZ-es képviselője. Miért volt szükség a lemondásra? Volt Magyarországon egy szolidaritási népszavazás, melyen nyertek a hazafias erők, míg a kormánypártok megbuktak. Mondják: ez csak egy apró kis tétel volt, s anyagi kérdésről szóltak a voksok. De miért? Mert másról nem lehetett. Miért van szükség a kísérletre? Hogy megnézzék: a számukra legalkalmasabb kerületben sikerrel járt –e a tompítás. Hallgat-e eléggé a nép? Mekkora a közöny?”

 

A rendezvény hangulatát emelte Budai Beatrix énekművész operettblokkja és a Gárday Gábor és Róka István operaénekesek által kiválóan előadott dalok és áriák. Az énekeseket Katona Anikó, az Operaház korrepetítora kísérte.

 

emma