vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.21. 

A MIÉP jelöltje a német kisebbségnél

November 20-án, délután Agárdi László, a MIÉP ferencvárosi képviselőjelöltje látogatást tett a IX. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzatnál. Agárdi elmondta: „családomon keresztül módomban állt megismerni a német, sváb mentalitást. Tudom: a magyarországi németek szorgosak, tisztességesek, összetartóak.” A jelölt azon kérdésére, hogy mennyi német él a kerületben, Andorfer Teréz, a német kisebbségi önkormányzat elnök asszonya azt válaszolta, hogy a németek történelmi tapasztalatok miatt nem szeretik regisztrálni magukat. „Ettől függetlenül megpróbáljuk összefogni azokat, akik németnek vallják magukat Ferencvárosban. Évente két sváb, hagyományőrző bált rendezünk számukra.”-mondta az elnök asszony. Emellett klubesteket szerveznek, „öt órai teákat”, sportrendezvényeket tartanak. Körülbelül évi 5,1 millió forintnyi működési támogatást kapnak, melyből 550 ezer a kormányzattól érkezik. A gond az, hogy ennek az utóbbi tételnek a nagy hányadára pályázniuk kell. S ezt a pályáztatási rendszert feleslegesnek tartja az elnök asszony. A kerület német kisebbsége azt szeretné, ha a parlamentben minden számottevő hazai népcsoport 1 fővel képviseltetné magát. Elmondták: tiszteletdíjat nem vesznek fel, s a Liliom utcai óvodában folyó német képzést is finanszírozzák a kapott támogatásból. Agárdi László ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja a felvetett problémákat, s megválasztása esetén azokat orvosolni fogja. „Azt mind színészként, mind politikusként megígérhetem, hogyha felkeresnek, nívós színészeket, műsorokat tudok hozni a bálokra” – búcsúzott el a jó hangulatú beszélgetés végén a német kisebbségi önkormányzat tagjaitól a MIÉP képviselőjelöltje.

 

emma