vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.21. 

Ukrajnának és a NATO-nak nincs szükségük egymásra

A pillanatnyi bel- és külpolitikai helyzetet figyelembevéve Ukrajnának nincs szüksége a NATO-ra, és ez fordítva is igaz – jelentette ki a biztonságvédelmi kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke Alekszandr Kuzmuk (Régiók Pártja). Kuzmuk véleménye szerint az Ukrajna-NATO viszonyban a legnagyobb fejlődés 1999-ben ment végbe, 2005-től viszont csupán regresszió tapasztalható.

 A politikus szerint ez azzal magyarázható, hogy a 90-es évek végén a NATO-nak hatalmas szüksége volt Ukrajnára, ami a kedvező geopolitikai helyzettel, a Szovjetunió széthullásával, és a stabil belpolitikai helyzettel és nem utolsó sorban az erős ukrán hadsereggel volt magyarázható. Mára viszont mindennek nyoma sem maradt. A kiszámíthatatlan belpolitikai helyzet, az elavult hadsereg már nem hatnak olyan csábítóan a NATO-ra.

 Ami pedig Ukrajnát illeti, érthetetlen, miért ragaszkodik annyira a csatlakozáshoz, hiszen szó sincs reális veszélyről. Az orosz fenyegetésekre vonatkozó kijelentések célja a gyűlöletszítás Ukrajna és Oroszország között – véli Kuzmuk.

 Kuzmuk ugyancsak megjegyezte, hogy ő is támogatja a globális védelmi rendszer kialakítását, viszont szerinte nem a NATO ennek az egyetlen módja.

 A NATO főtitkára Jaap de Hoop Scheffer a tallini NATO-Ukrán magasszintű megbeszélésen kijelentette, nem kizárt, hogy Ukrajna decemberben sem csatlakozhat a NATO Tagsági Akciótervéhez, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy ez nem jelenti azt, hogy Ukrajnának teljesen le kell mondania integrációs tervéről.

 A legfrissebb felmérések szerint az ukrán lakosság több mint 60%-a utasítja el a NATO-tagságot

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)