|
 2008.11.21.
Ne alamizsnát osszunk, hanem munkát!
A
Ferencvárosban, a Bp. 12-es választókerületben, a 2009. január
11-ére kiírt időközi országgyűlési képviselő-választáson
Agárdi László színművész indul a MIÉP színeiben. Programjáról
a Kincsem Rádiónak nyilatkozott a képviselőjelölt.
–
Színészként nagyon sok felkérést kaptam életemben. Egyikre
sem mondtam rögtön igent. Amikor Csurka István elnök úr felkért
a jelöltségre egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elvállaljam-e.
Óriási megtiszteltetésnek, kihívásnak és megmérettetésnek
tekintem. 1971 és 73 között a Nemzeti Színház Stúdiójának
voltam a hallgatója, és akkor játszották az ország
legsikeresebb vígjátékát, a Döglött aknákat a Katona József
Színházban. Akkor még a Katona a Nemzetinek volt a kamaraszínháza.
Csurka István darabja fergetegesen nagy sikert aratott. Tehát már
akkor magával ragadott Csurka István szellemisége. Alakulása
óta részt veszek a párt rendezvényein, először csak nézőként,
de tavaly óta közreműködőként is.
– Állandóan azt halljuk, hogy egy művész
ne politizáljon, bízza azt a pártvezetőkre. Mit válaszolnál
az ilyen felvetésekre?
– A színpadon ne is politizáljon, ám most olyan
helyzetet élünk, mikor mindenkinek ki kell állni, és színt
kell vallani. Az elsikkasztott rendszerváltás vezetett a jelen
állapotához. A Lehel téren lakom, s így mindennapos „élményem”
a koldusokkal, az utcán fekvő hajléktalanokkal való találkozás.
Azt tudom, hogy mindenütt élnek szegények, de nálunk a hajléktalanok
száma egyre nő, s nem csak azért, mert egyesek nem akarnak
dolgozni. A megmaradt középosztály pedig csak azért küzd,
hogy koldussá ne váljon. Munkahelyeket kell teremteni, meg kell
erősíteni a szakoktatást, s ne alamizsnát osszunk, hanem munkát.
Ma már ott tartunk, hogy a térség legszomorúbb barakkjává váltunk.
Ami még elszomorít az a hazugság a politika és a média világában.
Gorkij írja az Éjjeli menedékhelyben: „Az igazság a szabad
ember istene! Tisztelni kell az embert, nem sajnálni és megalázni.”
Ezt követem én is. Írtam egy Intelem című esszét, ami
nagyban hasonlít ehhez a gondolatmenethez.
– Ferencvárosi jelöltként legalább
Fradi-drukker vagy?
– Már kisgyermekkorom óta az vagyok. Édesanyám mesélte,
hogy amikor 3-4 éves voltam, rongylabdával focizgattam, és kiabáltam:
hajrá Kinizsi! Azóta is maradtam Fradi-drukker. Másik
kapcsolatom pedig az, hogy volt egy NB-1-es női labdarúgó-csapatom,
az Iris. Sokat játszottunk a ferencvárosi László Kórház női
labdarúgó-csapatával. Ennek a csapatnak a pályája jelenleg az
enyészeté. Arra gondoltam, hogy Hevesi Tamás barátomnak jó
lenne ez a létesítmény, mert a művész úr a Ferencváros női
labdarúgó-csapatának az elnöke és az edzője egy személyben.
Milyen szép dolog lenne, ha ezt a létesítményt felújítaná
az önkormányzat, és a hölgyek rendelkezésére bocsátaná.
Enyészettel máshol is találkoztam. A Tűzoltó utca környékén
is katasztrofális állapotban lévő házakat láttam, és
azokban emberek laknak. Mert én mindig az embert nézem! Bizony
sajnálom, hogy ilyen lepusztult miliőkben élnek cigány származású
emberek. Velük pedig senki nem törődik, hagyják, hogy a
vakolat rájuk omoljon. Feltétlenül fontos lenne ezeknek a házaknak
a tatarozása, vagy legalább egy belső felújítás elvégzése
a szegény lakásokban. Ugyanakkor a putrisodó házaktól 50-100
méterre látok olyan vadonatúj épületeket, amelyekben 20- 30
milliós lakások vannak, és biztonsági őrök vigyáznak rájuk.
– A sport helyzete tükrözheti az egész
társadalom állapotát?
– Természetesen. Figyeljük meg Budapesten milyen sok
futballpályát tüntettek el a föld színéről. Vagy lakóparkot,
vagy bevásárlóközpontot építettek a helyükre. Ennek az a következménye,
hogy nincs ember, nincs önkormányzat, nincs cég, aki a sport
vagy a kultúra mögé állna. A rendszerváltáskor úgy engedték
be ide a multinacionális cégeket, hogy semmiféle feltételhez
nem kötötték a működésüket. Ha már a társadalom állapotánál
tartunk: sajnos sokak példája a magának élő, önző ember. Ha
ilyen vagy, érvényesülhetsz! – ezt sulykolják belénk. A magának
élő embernek pedig nincsenek eszméi, nem lelkesíti a szabadság!
A magának élő ember önző, mindenkitől áldozatot vár, de önmaga
mindig kibújik az áldozatvállalás alól. Ezért nem válogat
eszközeiben.
– Beszéljünk a kultúra állapotáról.
– Remekműveinket, kötelező olvasmányainkat már alig játsszák
színházaink, amelyeket ráadásul komoly összegű támogatások
elvonásával büntetnek. A Magyar Rádió Petőfi adója megszüntette
a sport, a magyar nóta és a kívánságműsor közvetítését.
Kitűnő orvosok, tudósok, művészek, tanárok és tehetséges
sportolók vagy az utcára kerülnek, vagy elhagyják az országot.
A tisztességes, korrekt, szponzorációs szándékot pedig segítsék
törvényes adókedvezménnyel.
– Mit szólt a családod, mit szóltak
a kollégák, mikor megtudták, hogy te leszel a Magyar Igazság
és Élet Pártjának a képviselőjelöltje?
– Szeretnek annyira, hogy féltenek, de én nem vagyok félős
ember. Felvállaltam ezt az erőpróbát, nem is sokat
gondolkoztam rajta. Elfogultság nélkül mondhatom, nincs az országban,
az a magyarnóta-énekes, operettművész, humorista, színész,
aki engem ne ismerne. Az Egyesült Államokban többször voltam
turnén, olyan jeles művészek társaságában mint: Melis György,
Kalmár Magda, Máté Ottília, Poór Péter, Nyertes Zsuzsa,
Siliga Miklós. Most jöttem haza Erdélyből, 5 napos koncertet
tartottunk két nagyon tehetséges erdélyi születésű énekművésszel.
– Az erdélyi túra feltöltődés volt
a kampányra? Mit tanulhatunk Székelyföldtől?
– Fantasztikus fogadtatásban volt részünk. Kedvesek,
udvariasak voltak. Korszerű gépkocsikkal járnak az emberek,
tisztaság van a városokban. Minden létező emlékműnél ott
van a magyar zászló, koszorúk, virágok. A turulmadár szobránál
rendezett ünnepségen is ott voltam, melyet a megmaradásért
rendeztek.
– Foglald össze röviden: mivel
foglalkoznál akkor, hogy ha bekerülnél az Országgyűlésbe?
-Meg kellene kérdezni azt a 360 női labdarúgót, akivel
én törődtem 16 esztendőn keresztül. Mert akkor azt a választ
kapnák a kérdezők, hogy én nem csak elnök voltam, hanem
mindent megtettem, amire szükség volt, a labda felfújásától
a sebesült játékosok szállításáig. Az emberekért való
tenni akarásom miatt szavazzanak rám, és nálam nem számít,
hogy ki milyen származású, minden embernek nagyon szívesen segítek,
főleg a szegényeknek. Pontosan tudom, hogy a rendszerváltás környékén
ki hogyan gazdagodott meg. Egyszerűen arról van szó, hogy spontán
ellopták az állami vagyont, az adóssághalmazt pedig rátolták
a lakosságra. Ha most születne egy unokám, már azonnal kétmillió
forintos adóssága lenne. Dalnoki Jenő mondta egyszer: ha magyar
vagy, keresztény és fradista, akkor ebből a háromból mostanában
egy is elég, hogy ne vidd semmire. Igaza van, s azért harcolok,
hogy ezen változtassak a saját eszközeimmel.
Oláh János
|
