vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.21. 

Dr.Kovács László: miből bomberázzák a magyarokat?

– Jó napot főorvos úr! Mi újság a közgyűlésben?

– Gondolom a legutóbbi hírek után érdeklődik. Hódmezővásárhelyen az a rend, hogy a havi közgyűlések előtt általában két óra áll minden képviselő rendelkezésére napirend előtt, hogy az ország, az EU vagy a világ politikai, gazdasági eseményeit, a Hódmezővásárhelyen élőkre gyakorolt hatását elemezze. Egy ilyen alkalommal a szocialista frakcióvezető úr ezt a világgazdasági válság kérdést a kapitalizmus általános ciklusos válságaként aposztrofálta, hogy ez ellen nincs mit tenni, ezt tudomásul kell venni. Közismert okok folytán az ország jövő évi költségvetésének a sarokszámai még mindig nem ismertek. Az ország összes településének közgyűlése nem tudja mihez tartani magát. Itt vagyunk az év vége előtt, tervezni kellene a jövő évi feladatokat, de hát költségvetés nélkül ezt nem lehet megtenni. Ebben a helyzetben a napirend előtti vitában a szocialista frakcióvezető, dr. Hernádi Gyula javaslatot tett a képviselők, a polgármester és az alpolgármesterek javadalmazásának 30%-os csökkentésére, tekintettel az ország nehéz gazdasági helyzetére. A jegyző asszony erre bejelentette, hogy miután a polgármester évek óta nem veszi fel az illetményét, azon nincs mit 30%-kal csökkenteni. A polgármester viszont javasolta, hogy szavazza meg a közgyűlés a 100%-os költségtérítési megvonást. Ekkor jelentkeztem én felszólalásra. Elmondtam, hogy egy ilyen javaslatot akár 30 vagy 100%-os költségmegvonásról csak megszavazni lehet, vitatkozni vagy kontrázni nem. Viszont hozzátettem, hogy Vásárhelyen a kötelező önkormányzati feladatok ellátásán az EU-s pályázatok önrészének előteremtésén, a kórházak, iskolák, kulturális és szociális intézmények működtetésén, a szociális háló fenntartásán fáradozunk, de velünk együtt a hódmezővásárhelyi családok is küzdenek a napi megélhetésükért, azért, hogy ki tudják fizetni a gázt, a villanyt, hogy el ne veszítsék a munkahelyüket, miközben a médiából éjjel-nappal a létező vagy nem létező világgazdasági válság árad. Halljuk, látjuk, hogy szétlopták a világ pénzét az úriemberek, és a világ fejlett országai most azon fáradoznak, hogy hogyan töltsék vissza a bankokból korábban kisíbolt pénzt. De hát kérdem én: ha ilyen helyzetben vannak az önkormányzatok és a családok, az ő konszolidálásukra egy fillér nem jut, akkor hogyan jut Mindenszentek és halottak napja előtti estén az európai keresztény népek halottkultuszától teljesen idegen, aberrált amerikai halloween ünnepség felvonulásának közvetítésére? Hogyan jut hónapok óta minden este arra, hogy bomberázzák a magyar lakosságot az amerikai elnökválasztással, mikor a magyar állampolgárok számára ennek semmiféle tétje és következménye nincs? Kifejtettem azt is, hogy a 25 milliárd dolláros hitelkeret az ország gyámság alá helyezését jelenti, illetve ez egy gazdasági végállapot az ország utolsó kenete, és hogy ez Magyarországot Ukrajna vagy Uganda szintjére nyomja. Felháborodásomat fejeztem ki, hogy ezzel szemben senki nem beszél arról, hogy akik a válságért felelősek, havi 5-10 millió forint bért és negyedévente 50-60 milliós prémiumokat vesznek fel, és ők ebből egy fillért nem hajlandók leadni. Véleményem szerint farizeus dolog a kisemberre hárítani a megszorítást a valódi bűnösök felkutatása, elszámoltatása és vagyonelkobzása helyett. Simor András, az MNB elnöke éppen november 6-án délelőtt jelentette be azt, hogy 600 milliárd forinttal konszolidálják a bankokat, és jó ha tudjuk, hogy ez az összeg Hódmezővásárhely megyei jogú város 30 éves költségvetésének az összege. Tehát arról beszéltem, hogy ez a szélfútta, léhűtő kormány, és az SZDSZ-es főkolomposok idézték elő nálunk ezt az EU tagállamaihoz viszonyítva is katasztrofális válságot. Szomorú, hogy ez a válság mentőöv a kormánynak, de nem szabadna hagyni, hogy kihúzza a nyakát a hurokból, hogy elhárítsa magától a felelősséget, mert az önkormányzatok teljes csődbe juttatása, a kis- és középvállalkozások ellehetetlenítése, a bérek és nyugdíjak elvonása, az egészségügyi, a szociális ellátás, az oktatás szétverése – reform címszó alatt –, és ugyanakkor a munkanélküliség példátlan növekedése szárad a lelkén.

 – Szép lenne, ha a világ gazdasági bérgyilkosai adnának gyógyírt az áldozatoknak.

 – Pedig most ezt akarják eljátszani, és én pedig azt gondolom, hogy ezeket az összefüggéseket joga van megtudni a vásárhelyi népnek, mert ennek a kimondása – a MIÉP lapját és rádióját leszámítva – mindenütt tilos.

 – Hernádi nőgyógyász szerintem nem a saját véleményét mondta el, ugyanis ez szocialista körökben hónapok óta kering, Marx Károly fiatalkori műveit idézik, amely szerint 10 évenként, mint a villámcsapás bekövetkezik a ciklikus válság, és ez ellen nincs mit tenni.

 – Valóban. Erre válaszoltam neki azt, hogy a világgazdasági és pénzügyi válság nem menstruáció, amelyet a holdtevékenység szabályoz, akárcsak az árapály jelenséget. A világgazdasági, pénzügyi válság itt, ezeknek a gazember pénzügyi-gazdasági szakembereknek a munkája.

 – Hát persze. Ezek a gazdasági válságok nem természeti törvények, ezek generált válságok.

 – A másik, amiből már végképp elegem van, hogy mindig ugyanazok állítsák fel és mondják ki a tézist, az antitézist, sőt a szintézist is.

 – Ettől lett rosszul Hernádi Gyula, a nőgyógyász és ezért támadta önt személyeskedő módon a megyei sajtó is?

 – Ez történt, de az, amit én lényegi, érdemi kérdésekkel kapcsolatban kifejtettem, természetesen nem kapott helyet a sajtóban, mint ahogy arról aztán a közgyűlésben sem került szó, hogy megkérdezzem a képviselőt, hogy vajon honnan vette az egyedi kórházi gyógyszeradagolási rendszer szakmai, gazdasági hatékonyságának kifejtéséhez a forrásmunkát, mivel Magyarországon egyedül a hódmezővásárhelyi kórházban van egyedi gyógyszeradagolási rendszer, és ezt én készítettem. Én csináltam, én találtam ki, én állítottam össze, és ez 1993-94 óta hatékonyan működik a kórházban. Tulajdonképpen ez – mint helyi szabadalom – levédve az én tulajdonom, de én odaadtam neki ezt a munkát, és ő ebből ollózta, nyírbálta össze a diplomamunkáját, tehát ha az én stílusom hasonlatos lenne az övéhez, akkor azért megkérdeztem volna tőle, hogy a diploma megszerzését vajon kinek köszönheti? Persze nem várom el tőle, hogy hálás legyen, pedig ő úgy gondolta, hogy engem megszégyenít azzal, hogy nem végeztem el azt a janicsárképző, managerképző tanfolyamot, amit ő, ami nem jelent mást, minthogy megtanították ezeknek az embereknek az EU-s szakemberek azt, hogy reform címszó alatt hogy kell leépíteni, szétverni a magyar egészségügyet. Szóval ezek történtek a hódmezővásárhelyi közgyűlésben, de a sajtó csak a menstruációs ciklusról adott hírt.

 

Győri Béla