vissza a főoldalra

 2008.11.21. 

Örkény István: Macskajáték

(Turay Ida Színház)

Örkény István tragikomédiáinak java része regényként született meg. Színpadi művek írására felesége, Radnóti Zsuzsa ösztönözte őt, mert úgy vélte, Örkény prózai alkotásai jó, groteszk drámákat rejtenek magukban, csak ki kell onnan, a novellákból, kisregényekből szabadítani őket. A Macskajátékot 1963-ban írta, aminek cselekményideje a Kádár János-i kötélkort felváltó kemény diktatúrához kötődik. Ebben a kisregényében az öregedés szomorúságát mulatságosan mutatja be, ugyanakkor nagyfokú érzelmességgel is, mert azt a régi igazságot bizonyítja, a szerelem nincs korhoz kötve. Drámává 1969-ben dolgozta át, aminek 1971-ben, a Szolnoki Szigligeti Színházban, Székely Gábor rendezésében volt az ősbemutatója. Azóta se szeri, se száma a felújításoknak, Magyarországon, a határon túli színházakban, de a világ számos színpadán is műsorra tűzték, és fogják tűzni. A darab iránti érdeklődést emelte, hogy a Macskajátékból Makk Károly 1972-ben filmet forgatott Dajka Margit és Bulla Elma, valamint Balázs Samu és Törőcsik Mari főszereplésével.  A Macskajáték legfrissebb változatának bemutatója október 17-én volt a Turay Ida Színház vendégjátékának keretén belül az Újpest Színházban. A Macskajáték cselekménye egy testvérpár, a valaha két szép Szkalla lány leveleiből, telefonbeszélgetéseiből bontakozik ki, halad előre. A kissé szertelen és slampos özvegyasszony, Orbán Béláné Budapesten, szűkös anyagi körülmények között morzsolgatja hétköznapjait. Erzsi nyugdíjas énektanárnő, és beleszeret Csermlényi Viktor hajdani énekesbe, aki fénykorában az operaszínpadok ünnepelt sztárja volt, de mára már csak torz árnyéka önmagának, hangja megkopott, és akkora a hasa, mint Falstaffnak. De a Macskajáték nem csupán erről a kései, megmosolyognivaló érzelemről szól, hanem az emberi társkeresés örök igényéről, azért mert testünk öregedik, a lelkünk még nem, és szeretne szeretni. Miért nevetséges az – legyen bár férfi vagy nő –, aki nem úgy viselkedik, ahogyan azt elvárják, vagy ahogyan illik? A történet másik szereplője, Orbánné testvére, Giza, aki éppen ellentéte nővérének. München melletti szép, tágas villában tölti mindennapjait, szerető család veszi körül. Giza rokkant, tolókocsiban ül, rendkívül higgadt, megfontolt, és mindig rendezett a külseje. Ez a kétféle magatartásforma és világfelfogás ütközik össze a drámában. Erzsi folyton nyüzsög és szenvedélyes, a szovjet blokk szürkeségében, embernyomorító reménytelenségében vegetál, Giza rendkívül visszafogott és józan, a nyugati, fogyasztói társadalom által nyújtott bőségben, anyagi és szellemi biztonságban él.  Azt szeretné, ha Erzsi hozzá költözne, mert így megfelelően tudna gondoskodni róla, nem szenvedne semmiben hiányt. De Orbánnénak esze ágában sincs az NSZK-ba menni, saját kis mikrokörnyezetében nagyon otthonosan érzi magát, és úgy éli az életét, ahogy neki tetszik: szomszédjaival hol kibékül, hol haragban van, a varrónőtől kezdve a boltoson át a piaci kofáig mindenkivel állandóan pöröl, időnként megleckézteti kedvetlen lányát meg fafejű vejét, barátnőjével naponta összerúgja a port, hetente tyúkhúslevessel látja vendégül csalfa szívszerelmét, és ugráltatja albérlőjét, Egérkét, akivel úgy játszik, mint macska az egérrel. Eközben a nézők szeme előtt feltárul ennek a szeretnivaló asszonynak a sorsa, addig a háttérben, mint komor, áthatolhatatlan fal ott tornyosul az 1960-as évek Magyarországának kilátástalansága, jövőtlensége. Orbánné egyszerre kemény és lágy, erős és gyönge, érzékeny és érzéketlen, sértődékeny és odamondogató karakterének megformálása színésznők álma.

Pásztor Erzsi (felső képen) alakítja ezt az ezerarcú, tűzrőlpattant asszonyt. Szerepmegformálásáról csak a legmagasabb elismerés hangján lehet szólni! Ő az a művész, akinek a színészmesterségbeli tudás a kisujjában van. Pásztor Erzsi olyan Orbánné, amilyennek Örkény István megírta. A közönség is tisztában van ezzel, ezért jutalmazza őt szűnni nem akaró tapssal. A mozgáskorlátozott, mindig elegáns Gizát Tóth Judit személyesíti meg. Mimikájának, testtartásának békét sugárzó visszafogottságával ellenpontozza Orbánné nyugtalanságát. A két színésznő tökéletesen kiegészíti egymást. Csermlényi Viktort, a kappanhájat eresztett énekest Konrád Antal viszi fel a színre. Olyan férfit állít a publikum elé, aki öntelt, hiú és felfuvalkodott, saját magának sem meri bevallani, hogy eljárt felette az idő. Földi Teri játssza Orbánné barátnőjét, Paulát, aki roppant csúnya dolgot művel: elszereti a nyugállományú énektanárnőtől a valaha szebb napokat látott hőstenort. Teremi Trixi (alsó képen) Orbánné örökösen fanyalgó lányát, Pozsgai Zoltán pedig sótlan vejét viszi fel a színre. Őze Áron rendező magát az Örkény-művet állítja színpadra, nem erőszakol bele semmi olyant, ami nincs benne, vagy távol áll a darab szellemiségétől, ezért ennyire egészséges és „kerek” ez a produkció.

Dr. Petővári Ágnes