vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.21. 

Lelepleződés

Értesültünk róla, hogy a hatos autópályát építő vállalkozások foglalkoztatottjainak hetven százaléka feketén dolgoztatott munkás. A cég nem fizet értük adót és járulékot. Ezt úgy oldják meg, hogy a munkás munkakönyvébe olyan tintával írják bele a munkával töltött napokat, amely a lap felmelegítésére eltűnik. Ekkor az eredeti, valódi bejegyzés helyébe újat írnak, hamisat. Jön az ellenőr és csak ezt látja. A melós egész hónapban lapátolt, de munkakönyvében csak három napi foglalkoztatás szerepel. Ezután a három nap után mindent megfizetnek. Mi pedig most rájöttünk, hogy miért kell a szavazócédulákat három hónap múlva megsemmisíteni és miért nem lehet kézzel utánaszámolni. Miért nem érhet független kéz a szavazócédulákhoz. A tinta miatt. Ha egy munkakönyv farostos papírjával ezt meglehet tenni, akkor az állam által e célra kijelölt nyomdában készült szavazócédulát is el lehet készíteni úgy, hogy melegítésre minden jel eltűnjék róla. Esetleg úgy is, hogy melegíteni se kelljen, hanem két vagy három óra múlva, „x” idő múlva magától lefagyjon róla a szavazat. Kövessük csak egy szavazatszedő bizottság megszámolt szavazatait és jegyzőkönyvét a szavazókörtől a központig. Miután bevitték, látja azt még valaki? Egy ilyen államban, ahol mindent és mindenkit ellenőriznek, lehallgatnak, mobiltelefonja révén egész napi mozgását követhetik, a világűrből minden postaládányi területről fényképet készíthetnek, és ahol minden csalás. A kormánynak, a rendszernek most arra kell az idő, azért nem lehet előre hozott választás, mert hangulatilag, szövegközileg még nincs kikeverve az az állapot, amelyben hihetővé válik, hogy az ellenzék hibái folytán megint a liberális bal nyer, vagy nem kap ki annyira, hogy a hatalommal az újak valamit kezdeni tudjanak. Minden nap, amit Dobrev Klára férje a miniszterelnöki székben tölt, a Fidesz gyengeségéről beszél és az új SZDSZ, azaz Baló Györgyné Morvai Krisztina feltöréséről szól. Az eredmény már megvan, most alá kell dolgozni. Esetleg az új módszer technikailag még nincs készen. Ha valaki a fülke magányában előbb ráköp a szavazócédulára, akkor a választási melegítő Toshiba tehetetlen. Most ezen dolgoznak, a köpés kiiktatásán.

 

Csurka István