vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.21. 

A Magyar Fórum 48-as számából

Csurka István, a MIÉP elnöke: A polgár, a liberalizmus ma már semmi mást nem tud kínálni a nemes és a katona fegyelmével és az egyenlőség abszurditását nem ismerő rendjével szemben, mint a szabad választást. De hát miből áll ma egy úgynevezett szabad választás? Csalásból. Rábeszélésből, hamis ígéretekből, műsorokból, pénzköltésből – a pénz lopott! – és hazudozásból. Szavakból, szavakból és szövegekből, amelyben a szövegköziek verhetetlenek.

Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke: Ami 2006 óta történik Szlovákiában, az az 1998 előtti időszakra hasonlít. Akkor is a kormánykoalíció tagja volt a Szlovák Nemzeti Párt és Vladimir Meciar pártja. Ez nemcsak politikailag jelent hasonlóságot, hanem a közhangulatban is. A magyarellenes indulatok szítása mindennapos. Ha felülről gerjesztik ezt a feszültséget, akkor azokból is előjön a bűnbakkeresés, akiben csak legfeljebb mélyen lappangott. Amennyiben ezt a legfelsőbb szintekről nem tudatosítják az emberekben, nem is foglalkoznának ilyen kérdésekkel. Így volt ez 1998 és 2006 között. Ez nem azt jelenti, hogy magyarbarát hangulat volt az országban, de például az állami hivatalokban, ahol korábban meg sem szólaltak magyarul – pedig sokan tudtak –, mertek magyarul beszélni az ügyfelekkel. Ez most megint visszafordult, sajnos hátrányunkra változott a közhangulat.

 Kincses Előd, független erdélyi szenátorjelölt: Úgy fogalmazhatnám meg Markó politikáját, hogy „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”, vagyis a kritikus vélemények megfogalmazóit teljesen eltávolították az RMDSZ-ből. Így került ki onnan Király Károly, a Ceausescu rendszer egyik legnevesebb ellenállója, vagy Tőkés Lászlót említhetném, akit a tiszteletbeli elnöki székéből állítottak fel, és sok értékes embert említhetnék még.

 Istvánfalvi Miklós, a Tejterméktanács elnökhelyettese: Követeljük, hogy az élelmiszerboltokban, áruházakban a termékkínálat 80%-a hazai gyártók által előállított élelmiszer legyen. Az arány termékféleségenként és az árbevételben is tükröződjön. Ez az arány az EU-átlag. Hogy szűkítsék és stabilizálják 5% alatt a beszállítóktól elvárt másodlagos visszatérítéseket. (A polcpénz, születésnapi és reklám-hozzájárulás, polcfeltöltés, fizetési határidő betartási díj, kereskedelmi, sávos, szerződéskötési, kereskedelmi stb. bónuszok.) Az áruházláncok tartsák be a magyar törvényeket: a 30 napos fizetési határidőt.

 Károvits Tamás: Eközben folyik a vita a Michelin csillagokról, holott lassan nincs megfelelő minőségű élelmiszer, amiből minőségi ételt lehetne főzni. Mert hagyjuk! Nincs megfelelő szakács- és pincérképzés, ezáltal szakács és pincér sincs. Mert hagyjuk! Csillagos étteremben három-négyszer több szakács kellene, de az uniósnál magasabb munkabér-közterhek miatt ezt nem tudjuk megvalósítani. Mert hagyjuk!

 Vincze László, festőművész: Bekerültem a főiskolára, ahol egy szocreál festő, Kádár György lett a tanárom. Ő már nem volt olyan szaktudású, mint mesterem. Azért helyeztek át egy másik főiskolára, mert Kádár György azt mondta: magából sosem lesz jó szocreál festő. Ebben igaza volt. Előbb Pesten, majd Egerben jártam a tanárképző rajz szakára. Ott diplomáztam le, mint rajztanár. Kádár György idején sokan kikerültek a főiskoláról, mert a diákok egy része megbírálta a szovjet festők szocreál képeit. Ezért megtorlásképpen a főiskola diákjainak és tanárainak számát egyharmadával csökkentették.

 

Keresse a nemzeti radikalizmus orgánumát!