vissza a főoldalra

 

 

 2008.11.21. 

Kedvező lengyel gazdasági kilátások

Bár a lengyel gazdaság növekedése is lassulni fog valamelyest a következő esztendőben, a világgazdasági válság korántsem rendíti meg annyira Lengyelországot, mint más európai államokat. Az Európai Bizottság nemrégiben nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint jövőre az Európai Unió gazdasága összességében mindössze 0,2%-kal bővül majd. „Fél évvel ezelőtt azt reméltük, a fejlődés lendületesebb lesz – jelentette ki Joaquin Almunia, az EU pénzügyi biztosa – most már azonban tudjuk, hogy reményeink nem teljesednek be.” Az ok: a világgazdasági válság, teszi hozzá a politikus, amely Amerikából „gyűrűzik be”. Az Európai Bizottság várakozásai szerint Írországot sújtja majd leginkább a recesszió, ahol a GDP 1,6%-os csökkenésére lehet számítani. De gazdasági visszaesésre lehet számítani olyan „mintaállamokban” is, mint Észtország és Litvánia, de vélhetően Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban és Olaszországban sem lesz semmiféle növekedés. Mint ahogy nem lesz Magyarországon sem természetesen, de hát itt már hosszú évek óta dúl az élet minden területére kiterjedő válság. Lengyelországban korábban úgy számoltak, hogy a következő évben 5%-kal bővül majd a gazdaság. A világgazdasági recesszió körülményei közepette azonban lengyel barátainknak meg kell elégedniük a GDP 3,5%-os növekedésével, ami természetesen kiváló teljesítmény. Az Európai Bizottság várakozásai szerint jövőre a legdinamikusabban Szlovákia gazdasága növekszik, azután Románia, Bulgária és Lengyelország következik a sorban. Ami annyit jelent, hogy az Európai Unióba nemrég fölvett kelet- európai államok vészelik át a legjobban a válságot – kivéve természetesen szerencsétlen hazánkat. (Litvániát és Észtországot is megrendíti a recesszió, ámde ez a két ország erőteljesen fejlődött az elmúlt években, ami Magyarországról megint csak nem mondható el.) Ebben az esztendőben pedig a lengyel gazdaság növekedése eléri az 5,4%-ot, amely az EU-ban kiugróan magas arány. Az előrejelzések szerint 2009-ben a lengyel behozatal 6,6%-kal nő, míg a kivitel mindössze 3,9%-kal. A külkereskedelmi mérleg deficitje jelenleg a nemzeti össztermék 5,2%- a, jövőre azonban eléri a GDP 6,2%-át. Ugyanakkor a lengyel kormány tisztában van azzal, hogy a válságból kivezető egyetlen út a belső kereslet élénkítése. A jövő esztendőben ugyanis emelkedni fognak a bérek, csökkennek az adók, és a munkanélküliek száma sem fog nőni. Az Európai Bizottság most napvilágot látott jelentése szerint Lengyelországot azért érinti kevéssé a világgazdasági válság, mert bankrendszere jórészt hazai kézben van. Jó lenne megkérdezni valamelyik nálunk észt osztó, állandóan a privatizáció mellett kardoskodó neoliberális bankárt vagy gazdaságpolitikust, mit gondolnak most? Persze valószínűleg nem érdekli őket ez az egész, nekik jól megy a soruk, más meg nem számít. A neoliberális gazdaságpolitikai elméletet pedig különben sem a köznép boldogítására találták ki. Aki másképp gondolta, magára vessen. Az államadósság mértéke jelenleg a GDP 43,9%-át teszi ki, ám jövőre kismértékű csökkenés várható. A költségvetés hiánya ebben az évben a nemzeti össztermék 2,3%- a, a következő évben pedig 2,5% lesz ez az arány, amelyet bármely állam a világon megirigyelhet. A munkanélküliségi ráta is a legrosszabb esetben szinten marad (7,3% most és talán jövőre is), míg az infláció mértéke a jelenlegi 4,3%-ról 2009-ben 3,5%-ra csökken. (2010-ben pedig 2,6% lesz.) Katarzyna Zajdel-Kurowska (képen) , a gazdasági miniszter helyettese a bizottsági jelentést kommentálva kijelentette: a lengyel gazdaság alapjai szilárdak, és az ország a legjobb úton halad az euró bevezetése irányába. Mint mondta, a gazdasági növekedés lelassulása is az export csökkenésének tulajdonítható, amelynek oka pedig a Nyugat-Európát is sújtó recesszió. A kormányzat és a gazdasági szakértők körében is általános optimizmus uralkodik, még akkor is, ha a Nemzeti Bank némiképpen kedvezőtlenebb képet fest a lengyel gazdaság jövő évi kilátásairól.

 

Zábori László