vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.03. 

Megint kevesebb a magyar kiselsős

Idén sem állt meg a magyar alapiskolákba beíratott magyar elsősök számának zuhanása: az Új Szó helyszíni adatgyűjtése alapján már 3300 alá esett - a 90-es évek végén még mintegy 4500 kisdiák kezdte meg általában az iskolát. Állítólag 2009-ben megfordul a kocka.

A felmérés alapján egyre kevesebb elsőssel kezdenek a magyar alapiskolák. A legszámottevőbb zuhanás a tőketerebesi rágióban, valamint a két legnagyobb arányban magyarok által lakott járásban tapasztalható: a Komáromiban 12,3%-kal, a Dunaszerdahelyiben pedig egyötödével kevesebb a magyar elsős, mint amennyi 2006-ban volt. A két évvel ezelőttihez képest javult viszont a helyzet az Érsekújvári és a Rimaszombati járásban is. A visszaesés egyik legfőbb oka az alacsony gyermekszületési számban keresendő, s csak találgatni lehet, az ilyen mértékű zuhanás mennyire írható a gyermeküket, gyermekeiket szlovák iskolába járató magyar szülők rovására.

„Nincsenek olyan kimutatásaink, hogy növekedne azoknak a szülőknek a száma, akik magyarként szlovák iskolába íratják gyermeküket“ - mondta Szigeti László MKP-képviselő. Úgy véli, 2009-ben megfordulhat a kocka, a statisztikai hivatal szerint ekkor nőhet újra az elsősök száma. A volt oktatási miniszter úgy tudja, nem annyi kiselsős kezdte meg a tanévet, mint amennyit szerkesztőségünk összesítése tartalmaz, hanem kétszázzal több. Szigeti ezt a Rákóczi Szövetség által gyűjtött adatokra támaszkodva mondta. Regionális munkatársaink az elmúlt napokban megszólították az összes szlovákiai magyar iskolát - az adatok az általuk megadott számsorokat tartalmazzák. Az Új Szó újságírói nem ellenőrizhették az igazgatók által megadott számok hitelességét. Emellett voltak iskolák, ahol az elsősök közé nemcsak az iskolakezdőket, hanem a bukott tanulókat is beszámították az igazgatók.

 

(Forrás: Új Szó)