|
 2008.10.03.
Jean-Baptiste Poquelin Moliére: A mizantróp
(Örkény
Színház)
Moliére
– szokásától eltérően – két év alatt készítette el
ezt a darabját. Általában rövidebb idő kellett neki ahhoz,
hogy műveit befejezze. A mizantrópnak 1664-ben kezdett hozzá,
egyfolytában dolgozott rajta, csiszolgatta, javítgatta, ugyanis
igen gondosan mérlegelte alakjait, dolgozta ki a vígjáték
jeleneteit. Azt akarta, hogy ennek a komédiájának mondanivalója,
lélektani mélysége úgy megragadja a publikumot, mint egyetlen
más műve sem. A Királyi Palota színpadán 1666. június 4-én
mutatták be, és összesen 60 alkalommal játszották el, de a közönségnek
nem tetszett, mert komor volt a komikuma. Rousseau, Voltaire és
Goethe azonban Moliére legjobb alkotásának tartotta. A korabeli
kritikusok és az utánuk jövő színházi emberek meg a jelen
rendezői, fordítói szeretnének behatolni az értelmébe,
megfejteni üzenetét, próbálják „kitalálni”, mit is akar
mondani Moliére, melyik szereplő szájába adja véleményét,
janzenista volt-e, vagy lázadt a király ellen, netán a
jakobinusok közé tartozott? Ezekre a kérdésekre nem lehet egyértelmű
választ adni. Talányos és időtálló mű, aminek – mint a
hozzá hasonló összes többi alkotásnak – mindig van érvényes
mondandója, minden korban más és más üzenete. Amióta világ
a világ, mindig akadnak olyan csodabogarak, akik az erkölcsi
tisztaság megszállottjai, a kérlelhetetlen őszinteség
bajnokai, ezért állandó harcban állnak az elvek nélkül,
kisebb-nagyobb megalkuvások közepette élőkkel. Így lesznek ők
mizantrópok, azaz embergyűlölők. Moliére jellemkomédiái ma
is azért tűnnek annyira eleveneknek, mert olyan emberi hibákat
mutatnak be, amik minden korban előfordulnak. A mizantróp hazánkban
sem tartozik a sűrűn bemutatott Moliére-drámák közé.
 A
Nemzeti Színházban 1869-ben játszották először, de a magyar
közönség sem kedvelte jobban, mint a francia, ezért az itthoni
színházak ritkán vették fel repertoárjukba. Az utóbbi években
azonban megváltozott a helyzet, azaz a darab megítélése, vidéki
teátrumok – köztük a nyíregyházi, kecskeméti – Petri György
1995-ben született fordításában többször műsorukra tűzték,
az elmúlt években Pesten a Krétakör és az Új Színház is játszotta.
Az Örkény Színházban pedig a 2008-2009-es évad nyitóelőadásaként
szeptember 26-án tartották a premierjét. A fentebb említett
Petri azonos azzal a Petri Györggyel, aki az Apokrif című vallásgyalázó
csasztuskájával üdvözölte 1991-ben II. János Pál pápát
magyarországi látogatása alkalmából. Ez a több, mint tíz éve
keletkezett fordítás napjaink köznyelvi szóhasználathoz közelíti
Moliére művét, mondván, a nagy francia író is korának köznyelvén
alkotta meg írásait. Ez a mához közelítés abban ölt testet,
hogy két-három trágár kifejezést – szerencsére nem többet
– iktat a szövegbe, az időmértékes és a rímes verses formát
azonban meghagyja. Az Örkény Színház előadásában a rendező,
Gothár Péter nem változtat a mű cselekményén, a szereplők
jellemén, bizonyos barokkos vonásokat is megtart, az éneklést,
az elő zenét, a balett-mozdulatokat. A jelmezekben, a díszletek
és a játéktér kialakításában viszont követi a színház
hagyományait, amitől olyan jellegzetesen örkényes lesz a
produkció. A színészek a legutolsó divat szerinti öltözékben
játszanak, a jóbarátok fekete pólóban, zakóban, a két márki
pedig bermuda nadrágban és hawai ingben. A mizantróp szerelme
hol testhez simuló, pipacspiros, hol pedig átlátszóan érzéki
estélyiben pompázik. A többi hölgy is igen decens ruhakölteményben
jár-kel. Gothár Péter díszletének egyetlen nevesíthető része
van, a piros műbőrhuzatú kanapé, a többi olyan mozgó fal,
aminek oldalait, mint a japán házakét, ide-oda lehet tologatni.
A szereplők cigarettázva, whiskyt iszogatva múlatják az időt,
diskurálnak egymással. Különös helyzetek is adódnak, az
egyik nőt, mint valami fababát úgy cipelik ki meg be, ugyanígy,
a hónuk alá csapva hurcolják a törpét is.
 A
címszerepet Gálffi László alakítja. Az ő Alceste-je olyan örök
lázadó, aki nem bírja maga körül a silányságot, ezért kerül
összetűzésbe a körülötte lévőkkel. Philinte-et Polgár
Csaba úgy jeleníti meg, mint aki igyekszik féken tartani heves
természetű barátját. A leghálásabb szerepe Mácsai Pálnak
van, ő a fűzfapoéta Oronte-ot viszi fel a színre, ezen a buta,
öntelet figurán lehet igazán csak nevetni. A két márkit
Znamenák István és Für Anikó kelti életre. Hámori Gabriella
hol kedvesen, hol gonoszkodva formálja meg Céliméne-t, az összes
férfi által meghódítani akart, kissé boldogtalan szépasszonyt.
Takács Nóra Diána és Kerekes Éva játssza a mindig mogorva
embergyűlölőért hiába epekedő nőket. Ez a szünet nélkül
előadott, bő másfél órás darab 2008 Magyarországára is érvényes
hangokat üt meg. Csak a süket nem hallja meg és a vak nem veszi
észre, hogy Moliére korának korrupciói, hazugságai, gátlástalanságai
mennyire hasonlítanak mai politikai életünkre. Bizony, bizony,
nincs új a nap alatt, az emberek már csak ilyenek, aki hatalmon
van, az megvesztegethető, a legfőbb vezető – hívják bár
királynak vagy miniszterelnöknek – nem mond igazat, sőt
tudatosan ferdít, és orruknál fogva vezeti jóhiszemű alattvalóit.
Dr. Petővári Ágnes
|
