vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.17. 

Ki hazudik, ki emlékszik rosszul?

Dušan Čaplovič a JOJ TV-ben a kormány kisebbségi tanácsának legutóbbi ülésével kapcsolatban elmondta, hogy a tanács valamennyi jelenlévő tagja egyetértett azzal az elvvel, hogy a földrajzi nevek használatát írásmódját tekintve a tankönyvekben azok először a hivatalos nyelven, majd az adott nemzetiség nyelvén legyenek feltüntetve. A Čaplovič által vezetett tanács tagja Hrubík Béla Csemadok-elnök is, akit megkérdezett a felvidéki magyar sajtó, hogy jelen volt-e azon az ülésen, és hogy emlékszik vissza az ott történtekre.

"A tanács ülésének napirendi pontjai között nem szerepelt ez a kérdés. Én vetettem fel ezt, hangsúlyozva, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség (SZMPSZ) által kidolgozott álláspontot támogatom, mely egyébként Szabómihály Gizella nyelvész munkája. Amennyiben Čaplovič úr azt állítja, hogy mi mind egyetértünk azzal (erről szavazás azonban nem volt!), hogy a földrajzi nevek először szlovákul, majd magyarul legyenek feltüntetve, akkor valószínűleg nem olvasta el az SZMPSZ állásfoglalását, melyet egyébként, mint mellékletet, a tanács ülésének jegyzőkönyvéhez való csatolását kértem (ez meg is történt). Nos, ez az állásfoglalás egyértelmű, mi azt a megoldást támogatjuk, hogy a magyar tankönyvekben csak magyarul legyenek feltüntetve a földrajzi nevek, illetve a könyvek végén legyen egy szótári rész, melyben az egyes földrajzi nevek szlovák megnevezése is olvasható. A közelmúltban kiadott könyvekben szereplő eljárást, miszerint a földrajzi neveket csak szlovákul tüntették fel, durva beavatkozásnak tekintjük a magyar nyelv használatának helyesírási szabályaiba. Čaplovič úr azt is megígérte, hogy majd nézetegyeztetés szándékával fogadja az SZMPSZ küldöttségét, de erre még nem került sor" – mondta Hrubík Béla.

 

(Forrás: Felvidék ma, on)