vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.17. 

Duplakoporsóban

Nem éltem még, de feltételezem, hogy a világháború éveiben az átlagpolgár elsősorban is arról igyekezett tájékozódni a napisajtót lapozgatva, hogy mi történt tegnap óta a frontokon, ki nyert, ki vesztett csatát, embert, történelmet. Hetek óta valahogy én is így vagyok: újságot olvasva, híreket hallgatva mindenekelőtt arról próbálok tájékozódni, hogy melyik kőstabilnak vélt bank, biztosító vagy mammutcég dőlt össze drámai gyorsasággal az elmúlt huszonnégy órában. És mindig akad is egy-egy. A folyamat nem most kezdődött, de most gyorsult fel és változott megállíthatatlan tendenciává. Emlékszem, amikor 2002 telén az USA-ban a félelmetes hatalmú és vagyonú Enron cég csődbe jutott, mint valami érthetetlen, példa nélküli, különleges eseményt kezelte a világ, olyanként, mint ami megmagyarázhatatlan, egyenesen irracionális. Ha kihúzta volna még hat évig, ma talán nem is lenne vezető hír az Enron dicstelen vége. Egy lenne a többi között, a többtízmilliárd dolláros évi forgalmakat bonyolító, azután szappanbuborékként elpattanó multik sorában. A régi, klasszikus – hogy ne mondjam: marxi – kapitalizmusban az a vállalkozás ment tönkre, amelyiket elutasított a piac: ha a vendéglőbe csak kevesen jártak, ha a színház alig fél ház előtt játszott – a tulaj előbb-utóbb lehúzta a rolót, mert elmaradtak a szükséges bevételek. Meglepő módon ma nem ezt látom. Rendkívül sikeres, keresett, teljes kapacitásában működő és igényelt bankok, biztosítók, légitársaságok, ipari és kereskedelmi cégek, színházak, egyetemek mennek tönkre, pedig óriási irántuk a kereslet. Úgy tűnik, nem annyira bennük van a hiba, sokkal inkább azzal a rendszerrel, azzal a világméretű, a bankokrácia által meghatározott logikával, amely egyszercsak leírja, ellehetetleníti őket. Akárhogy is, kimondjuk vagy nem mondjuk ki, merünk vagy nem merünk szembenézni vele, de beléptünk egy rettenetes örvényű gazdasági világválságba. Senki, mondom: senki nem tudhatja, sem az államfők, sem a főbankárok, sem az EU okostojásai, hogy hová fog vezetni mindez. Majd megtudjuk, ha ott leszünk. Maga a fogalom, hogy „világválság”, hogy globális krízis, voltaképpen nem régi, Hamvas Béla szerint Spengler híres könyve A nyugati világ alkonya emelte be az európai értelmiség fogalmi tárába. Spenglernek köszönhetően tudjuk, hogy a civilizáció éppen olyan múlandó és esendő, akár az élet maga. Az 1935-ben – az 1929-es tőzsdekrach következményei lassan elmúltak már – írott Modern apokalipszisben alaposan körbejárja ezt a kérdést Hamvas, és a hetvenéves esszé mai olvasata is rettentően korszerűnek tűnik. Itt van például egyetlen mondat Coudenhove-tól: „Erkölcs, tisztesség már az ostobák jele lett, és nevetség tárgya”. Vagy egy másik, Evolától: „mindennemű rend teljes perverziója, az anyag, arany, gép, szám uralma, elveszett a parancs és engedelmesség szelleme, elveszett a cselekvés és szemlélődés szelleme, elveszett a szellem hatalma iránt való érzék, a modern ember nem ismeri a természetet, nem ismeri a bölcsességet, nem ismeri az államot, Európa elvesztette középpontját, és ezt mindaz a híres nyugati civilizáció csinálta, ez a „haladás” babonájában való hit dicsőségteljes eredménye”. Utolsóként engedtessék meg még egy mondat az előző világkrízisben vergődő Európából, ezúttal Charles Péguytől: Minden, ami arra volna hivatott, hivatalosan hivatott, hogy a kultúrát fenntartsa, minden, ami védhetné a kultúrát, éppen az követi el ellene a legnagyobb árulást”. Mindezen észrevételek vonatkoznak a világra, benne Magyarországra, de figyelmeztetek: hazánk pénzügyi, gazdasági, agrárius és szellemi vergődésének ez csupán egyik eleme: esetünkben mindehhez hozzájön egy sajátságosan honi merénylet a politika, nevesen az MSZP/SZDSZ képviselte lelkiismeretlen nemzetkifosztás részéről. A süllyedés, a vergődés, ami nálunk ma történik, nem független persze a világkrízis ezernyi hatásától, de nem igaz, hogy abból következik! Ami itt végbemegy, az a magyar politikai elit sara és felelőssége. Elsősorban az övéké, és csak másodsorban a világválságé. A rendszerváltozás – néhány biztató intermezzótól, néhány reményt adó röpke évtől eltekintve nem volt más, mint a Kun– Szamuelly–Rákosi–Gerő–Farkas–Marosán– Münnich–Kádár–Apró-vonulat csimboraszszója: némi felszíni, de látványos toalett következett, a pufajkát és a munkásőrgúnyát ideiglenesen elzárták, helyette haute-couture öltönyöket rendeltek, fehér inget és nyakkendőt, így született Gyurcsány és Kóka. Részükről ezzel véget is ért a rendszerváltozás, tevékenységük minden mozzanata ugyanis a rendszerátmentést, az 1988-90-ben időlegesen elejtett hatalom újbóli megragadását, a magyar nemzeti entitás minden létező szinten (pénzügy, gazdaság, földügy, jogok, kultúra, politika, művészet) történő gyengítését, halványítását, ellehetetlenítését szolgálta és szolgálja. Nyilvánvaló, hogy ennek a bolsevista gyökérzetű, parazita magyar baloldalnak a nemzetgyilkolászása nélkül is volna elég bajunk a világválság ránk eső következményei miatt, de hazudik és elkeni az igazságot az, aki úgy tünteti fel a mostani helyzetet, hogy nyomorúságunk a világkrízisből következően alakult ki. Nem! Nyomorúságunk a gyurcsányi politika lelkiismeretlenségének és dilettantizmusának egyenes következménye. Ehhez, mint hab a tortán, jön hozzá a világválság réme. Duplafalú koporsóban leledzik ma a magyar, amelynek külső rétegét a világválság ácsolta össze, de a belsőt a reformerkedő, privatizáló, vak, ostoba gyurcsányi magyar baloldal. Képzeljünk el egy nagy hajót, amely zátonyra futott és talán süllyed. Vagy el fog süllyedni, vagy nem, ha elsüllyed is lassan, nagyon lassan teszi. Az ő sorsa kétirányú utca. Közben viszont az a fedélzet, amelyen mi vagyunk, lángokban áll, mert vezetőink felgyújtották. Hiába süllyed az egész hajó, számunkra adott körülmények között „égetőbb” gond a minket nyaldosó tűz eloltása. Még akkor is, ha esetleg ezt beszűkült provincionalizmusnak nevezik mások, olyanok, akiknek a lába alatt nem ég a fedélzet. A mai Magyarországon nem lehet aktuálisabb problémánk, programunk és gondunk, mint az MSZP/SZDSZ szimbiózis kiiktatása a magyar közéletből, mint Gyurcsány Ferenc eltávolítása és a rendszerváltozás után elkövetett politikai, illetve privatizációs bűntettek bírósági elszámoltatása.

 

Szőcs Zoltán