vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.17. 

A nyomorúság vámszedői

Amíg a nagy történelmi keresztény egyházak püspökei és egyéb vezetői többnyire a politikától való távolmaradásra szólítják föl papjaikat, addig egy kicsiny, de jól szervezett, több vallási közösséget is behálózó mozgalom tevékeny szerepet vállal a jelenlegi hatalom támogatásában. Arról az amerikai eredetű irányzatról van szó, amely többnyire a pünkösdi karizmatikus jelzővel illeti önmagát, ám politikai szerepvállalásának legmeghatározóbb jellemzője az úgynevezett keresztény cionizmus. Ezt az ideológiát pedig már nemcsak egyes neoprotestáns szekták hirdetik, hívei a történelmi egyházakban is megjelentek. Hazánkban talán a Hit Gyülekezete képviseli legharsányabban, leglátványosabban a politikai hatalommal összefonódott cionista kereszténységet, de a hites vezér, Németh Sándor által képviselt szellemiség korántsem egyedi, még a történelmi egyházak papjai között is vannak hirdetői a valódi keresztény értékek óhatatlan feladásával együtt járó kritikátlan filoszemitizmusnak. Például Donáth László szocialista országgyűlési képviselő hivatalosan az evangélikus egyház lelkésze, de Izrael fenntartás nélküli imádatáról, és a keresztény egyházak bűnös voltáról vallott nézetei semmiben nem különböznek a Hit Gyülekezete által hangoztatott véleménytől. Aztán ott van az őrült ószövetségi prófétára emlékeztető külsejű Majsai Tamás, aki a Népszabadságban megjelent első publikációiban református teológusként tüntette föl önmagát. Később persze kiderült, hogy a református egyház számára tűrhetetlenek a Majsai által hirdetett szélsőségesen magyarellenes nézetek. A Szent Jobbot tetemcafatnak, a Szent Koronát tökfödőnek nevező állítólagos teológus azóta már rá is talált az őt megillető helyre, egy kis egyház vezéregyénisége, a metodista pap, Iványi Gábor oldalán. A sokak által csak nyári Mikulásnak nevezett Iványi Gábor az egyik legaktívabban politizáló magyarországi pap. Mint SZDSZ-es országgyűlési képviselő kezdte a szűk vallási környezetének kereteit átlépő politikai tevékenységet, majd visszatérő szónoka lett az MSZP különféle rendezvényeinek. 2006-ban a Gyurcsány által az Andrássy útra összehívott választási nagygyűlésen is felszólalt, legutóbb pedig a Parlament előtti charta-tüntetésen gyalázta ősi mitológiai madarunkat, a Turult. Ám a történelmi egyházakat nyílt antiszemitizmussal megvádoló, ősi jelképünket dülledt szemű tojószárnyasnak nevező Iványi nagyon is érdekből áll a jelenlegi hatalom oldalán. Vagyona a politikai hovatartozásának köszönhetően felvirágoztatott hajléktalanüzletből származik. A bozontos arcszőrzettel rendelkező hittérítő ugyanis még a 90-es évek közepén szerzett meg – hajléktalanszállás létesítése céljából – egy terjedelmes ingatlant a józsefvárosi Dankó utcában. Jellemző példa Iványi elkötelezettségére, hogy a tömegszállássá átalakított építmény átadásakor az izraeli himnusz is elhangzott az eljátszott zeneszámok között. Iványi számára a karitatív biznisz kiváló pénzszerzési lehetőséget jelentett, az otthontalanok többsége azonban messzire elkerüli a szőrös álfilantróp által működtetett intézményt. A hajléktalanszállás központi része egy fűtött utcának nevezett volt szerelőcsarnok, ahol az ököljog törvényei uralkodnak. A tömegszálláson már megfordult hajléktalanok közül többen is elmondták, hogy a Dankó utcai létesítményben és környékén mindennaposak a kisebb-nagyobb bűncselekmények. Az emeletes vaságyak sokaságát tartalmazó, emberhez méltatlan tömegszállás képét nyújtó fűtött utcában egy pillanatra sem érezheti magát biztonságban a szállást kérő hajléktalan. Rendszeresen előfordul, hogy a kiszolgáltatott embereket az oda belátogató kigyúrt romák gyorsan megfosztják pénzüktől és értéktárgyaiktól. A fűtött utcában hosszabb-rövidebb időt eltöltött otthontalanok elmondták, hogy már figyelmük pillanatnyi lankadása is elég volt ahhoz, hogy örökre búcsút mondjanak különféle értékeiknek. Gyakoriak a verekedések is, miközben a teremben elhelyezett kivetítő berendezés a kormánypárti televíziók híradóműsorait közvetíti a szállást keresőknek. Még a fűtött utcából való menekülés sem egyszerű, mert a bejáratnál egész nap ott ólálkodnak az otthontalanok kifosztására szakosodott többnyire cigány etnikumú bűnözők. Bár a tömegszállás lakóinak napi élelemadagja csupán néhány szelet kenyér, pár deka gépzsírral és híg teával, az intézményt működtető Oltalom Karitatív Egyesülethez csak úgy dőlnek az adományok. A környék lakói szerint rendszeresen érkeznek a segélycsomagokkal megrakott kamionok, és gyakran kopogtatnak be a létesítmény ajtaján segíteni akaró magánszemélyek is. Ám az Iványi-féle szálláson élő hajléktalanok mégis elképesztően lepusztult külsejűek. Az a szóbeszéd járja közöttük, hogy a pénzadományok nagy részét, illetve az értékesebb ruhaneműt és élelmiszert tartalmazó segélycsomagokat lenyúlja a vezetőség. Míg a tekintélyes pocakot eresztett Iványi egy sokmillió forintot érő luxus Mercedes terepjáróval keresi fel Dankó utcai birodalmát, a valóban rászorultakhoz csupán töredéke jut el a segélyeknek. A reménytelenségben élő hajléktalanok tömegszálláson kívül töltött idejének nagy része a legolcsóbb kannás bor beszerzéséhez szükséges pénz összegyűjtésével, majd a szagával is hányingert keltő lőre elfogyasztásával telik. Persze a fűtött utcába hivatalosan nem vihetnek be szeszesitalt, és a legrészegebb szálláskeresőket általában kidobják a szociális munkások, az alkoholos italok becsempészése mindennapos gyakorlat. A hajléktalanszállás rendjének felügyeletével megbízott szociális munkások egy része könnyen megvesztegethető némi itókával. Állítólag alkoholisták és kábítószer- élvezők is vannak közöttük, akik némi juttatás ellenében szemet hunynak a fűtött utcán belüli italozás felett. Annak ellenére, hogy a körülmények borzasztóak, Iványi hajléktalanszállója – különösen a téli hónapokban – többnyire megtelik a legszerencsétlenebb otthontalanokkal, de a sorsfordítás, a kiemelkedés lehetőségének még az esélyét sem igazán tudják felmutatni a segítséget kérő embereknek. Van ugyan az intézménynek egy fizető része is, ahol olcsón lehet kultúráltabb szálláshoz jutni, de oda csupán néhány kiválasztott kerülhet be. Például azok, akik részt vesznek az Iványiék által szervezett különféle rendezvényeken. A hajléktalanszálló szomszédságában működik ugyanis a Wesley János Lelkészképző Főiskola Iványi Gábor és Majsai Tamás vezetésével. Ők pedig rendszeresen tartják különféle megemlékezéseiket az ószövetségi választott nép iránti elkötelezettségük minél gyakoribb hangoztatása céljából. Többek között Izrael Állam megalakulásának 50. évfordulóját is hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg. Kormánypárti, cionista és szélsőségesen magyarellenes elkötelezettségének köszönhetően Iványi Gábor akadályoztatás nélkül lehet vámszedője a legszerencsétlenebb hajléktalanok nyomorának. Az általa hirdetett és egyedül üdvözítőnek tartott politikának köszönhetően ugyanis egyre nő a segítségre szoruló otthontalanok száma. Fűtött utcákkal, álságos jótékonykodással, a normális életbe való visszatérésük nyilvánvalóan nem oldható meg, de a velük való állítólagos törődés, az emberi együttérzés látszatát keltő színlelt jótékonykodás komoly nyereséget hoz a nyomorral folytatott üzletelésben érdekelt gátlástalan személyeknek.

 

Varga Imre