vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.24. 

Zuschlag Erdélybe szökött volna át?

Bánffyhunyadon nyitott ruha-nagykereskedést a csalással vádolt volt MSZP-s politikus, Zuschlag János, hogy abból finanszírozza Erdélybe való esetleges átszökésének költségeit – állította az ügy másodrendű vádlottja október 20-án. Lados István szerint Zuschlag Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert is bele akarta keverni az ügybe.

 Lados István, a Zuschlag-ügy másodrendű vádlottja október 20-ai budapesti kihallgatásán azt állította, hogy Zuschlag János Erdélybe szökött volna, amennyiben otthon „gondok támadnak”, a nyomozati szakaszban pedig különböző módszerekkel megpróbálta elérni, hogy a pályázatok készítése idején még a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot (GYISM) vezető Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert, a Fidesz politikusát is keverjék bele az ügybe. A vádlott azt mondta, hogy Zuschlag vette őt rá – már a nyomozás megkezdése után –, hogy jöjjön át Erdélybe, és pénzzel támogatta hét és fél hónapig tartó itt tartózkodását. Győrfi Ludovik tizenegyed rendű vádlott vitte ki Erdélybe Ladost, és különböző ismerőseinél szállásolta el. Lados vallomása szerint Zuschlag és Győrfi között üzleti és baráti kapcsolat állt fenn; Győrfi volt Zuschlag személyi edzője egy rózsadombi fitneszteremben. Lados emlékezete szerint egy erdélyi közös befektetésről, valamint egy közös, nagykovácsi befektetésről is tárgyaltak. Erdélyben, Bánffyhunyadon Lados István látta Zuschlag és Győrfi közös ruha- nagykereskedését, amelyhez a pénzt Zuschlag adta. A másodrendű vádlott szerint a beruházásnak Zuschlag részéről az volt a motivációja, hogyha otthon gondok lesznek, akkor Erdélybe szökik, és ott az üzletből állandó bevétele lesz.

 Lados István vallomása szerint Zuschlag János arra utasította Ocsovai Tamást, aki korábban a GYISM helyettes államtitkára volt, hogy vallomásából az derüljön ki: az ügy az nem Zuschlag-ügy, hanem „a politikai rendszer működésére jellemző dolog”. Zuschlag azt szerette volna elérni, hogy a fiktív szervezetek pályázatán megszerzett pénzszerzésről az derüljön ki, hogy „a politikai palettán ez nem egy szokatlan jelenség, ez egy bevett módszer”, valamint azt, hogy Szijjártó Pétert, a Fidesz politikusát is belekeverjék az ügybe – mondta Lados.

 Ezzel kapcsolatban Lados István beszámolt egy beszélgetésről, amely során a Képviselői Irodaházban Szijjártó Péter arra kérte Zuschlag Jánost, hogy járjon közbe pályázatok ügyében. A vádlott szerint Zuschlag gúnyosan utasította el a Fidesz szóvivőjét; azt mondta: „rendesen kell dolgozni, meg kell nyerni a választást, akkor lesz pénz a pályázatokra”. Lados vallomása szerint Zuschlagnak az a kifejezése, hogy a „főnökséget” keverjék bele az ügybe a Gyurcsány Ferenc által vezetett minisztérium vezetőségére vonatkozott. A másodrendű vádlott nem tudta elmondani, hogy Zuschlag milyen instrukciókkal látta el Ocsovait, de a lényeg szerinte az volt, hogy valótlan állításokkal keverjen bele másokat az ügybe.

 Mint arról beszámoltunk, a vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János, az MSZP volt országgyűlési képviselője és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre.

 

(Forrás: kronika.ro)