vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.24. 

„Jézus-ösvény” a Somlón

Juliusz Janusz pápai nuncius megszentelte október 5-én, a Biblia éve alkalmából elkészült 12 kilométeres „Jézus-ösvényt”, amely a Kolontáron felépített eredeti méretű betlehemi barlangtól a Somló tetején lévő „mennyországig” vezet – írta a katolikus. hu. A zarándokösvény állomásairól, s magáról az avatásról Mód Miklós, devecseri plébánossal a Kincsem Rádióban beszélgettünk.

– A katolikus honlapon azt írják, hogy a kezdeményezés és a megvalósítás az ön érdeme. Mikor vetődött fel önben ez az ötlet?

 – A 2007-es papi gyűlésig. Akkor kezdtünk el készülni az idei Biblia évére. Ezen a gyűlésen említette a főesperesünk, hogy amikor a németek a Biblia évét tartották, akkor ők felépítettek egy ún. Biblia-falut. Nagyon megtetszett az ötlet, s egy „palesztin házsor” felépítését terveztem el, hiszen a Papkertben van ehhez elég terület. Idén több osztrák tanulmányúton vettünk részt, és ezeken nagyon sok tematikus zarándokutat láttunk. Arra gondoltam, hogy a két ideát össze lehetne kötni. Jézus életét „felfűzzük” egy 12 kilométeres útra. Az egész ötlethez Olasz Ferenc filmrendező gondolata adta a lelki erőt. Ő beszélt arról, hogy elveszítettük az ünnepek örömét és a hétköznapok szakralitását. Egyre kevesebb embert érdekel saját lelkének vagy lelkiismeretének tisztasága. Képletesen szólva: egyre több emberben hal meg az Isten, és űr marad a helyén. Éppen ezért ez a „Jézusösvény” nem egy zárt helyen található, hanem a mindennapi élet helyszínein vezet keresztül. A bevezetőjében említett két állomáson kívül a zarándok- és hittanösvény további állomásai a szintén korhűen megépített názáreti ház, benne ácsműhellyel, a lelki gyógyítóközpont és a biblikus kiállítás három devecseri helyszínen, a keresztút Borszörcsökön és a feltámadt Jézus találkozásait megörökítő, szoborcsoportokkal benépesített öröm útja a hegy oldalában, amely felvezet hazánk egyik legszebb pontjára, a Somló tetejére. Érdemes lesz megnézni mindenkinek a Szentföldi Kiállítást is Devecserben, a plébánia melletti közösségi házban. Látható itt sok-sok régi és új Biblia, de a tárlókban szentföldi emlékek sokasága: mécsesek, kövek nevezetes helyekről, tövisek, virágok, búzakalászok a kenyérszaporítás helyéről, holt-tengeri sótömb, és természetesen képek, térképek, tablók a falakon.

 – Mennyi ideig tartott az ösvény létrehozása?

 – Gyakorlatilag négy hónap alatt épült fel. Két nagy beruházásról kell beszélni. Az egyik: a betlehemi barlang hiteles méretbeli, anyagbeli másolatának kivitelezése a születés temploma alatt. A másik pedig egy názáreti ház, amelyik egy palesztin ház modellje alapján készült el.

 – Eredeti méretű betlehemi barlangon kívül szoborcsoportokról is olvastam. Kik az alkotók?

 – A Somló Környéki Szellemi Műhely Egyesületben több művész tevékenykedik. Ők vállalták, hogy társadalmi munkában segítségünkre lesznek. Nagyon kevés pénzből kellett optimálisan gazdálkodni. Jézus csendes életét a betlehemi barlangtól a názáreti házig az ösvényen elhelyezkedő hirdetőtáblák mutatják be. A táblákon lévő szövegek segítségével végig lehet kísérni az egyes állomások bibliai üzenetét. Onnantól kezdve a Bálint Árpád szobrászművész által készített keresztúton haladunk tovább. Ő készítette a feltámadáshoz kapcsolódó szobrokat is. Boldizsár Zsolt pedig a Jézus nyilvános életét bemutató kiállításunkhoz készített egy nagy hatású, gyönyörű, nagyméretű olajfestményt Krisztus megkeresztelkedéséről.

 – Az egyik állomás ún. lelki gyógyítóközpont. Mit értsünk ezalatt?

 – Ez egy korábbi, 2003-ban felavatott intézményünk. A Lelki Egészség Szolgálat két intézményből áll, az egyik az egyházmegye családpasztorációs irodája egy főállású alkalmazottal, a másik keresztény pszichológiai intézet. Foglalkoznak itt gyermekpszichológiával, házasságterápiával és szociálpedagógiával. Előadásokat is hallgathatnak ebben a házban. Természetesen nem ez a plébánia fő profilja, de nekünk ezzel is foglalkozni kell a családokban lévő problémák miatt. A házban barátságos környezet fogadja a látogatót, ahol az ideérkező gyerekek, fiatalok, felnőttek különböző programokon vehetnek részt, keresve a testet-lelket gyógyító Jézus segítségét.

 – A 12 kilométeres út kinek a tulajdonát képezi?

 – Az út nagy része önkormányzati tulajdonban van. Így több polgármesterrel megállapodást kellett kötni. A vízügyi hatóságokkal is tárgyalnunk kellett, hiszen a zarándokösvény egy része a Jordán folyót jelképező Torna-patak mentén halad.

 – Milyen is a Somló tetején lévő mennyország? Szárnyas angyalkákat láthatunk?

 – A mennyország egy kis újságírói túlzás. Ahogy elindulunk az ösvényen, a betlehemi barlangnál lévő első táblán ezt olvashatjuk: Isten hozott a földön! Ez a születés örömére utal, mely egyaránt vonatkozik Jézusra és minden megszületett gyermekre. A Somlóhegy tetején pedig ez áll a táblán: Isten hozott a mennyben! Ez természetesen jelképes mondat. Az ösvény utolsó szakasza az öröm útja. Ennek kezdetét és egyes állomásait igényesen elkészített tablók jelzik, rajtuk a megfelelő szentírási idézetek – ezeket a PPKE Hittudományi Karának őszi gólyatáborában a hallgatók keresték ki a Szentírásból. Az első állomás Mária Magdolna és a feltámadott Jézus találkozása – Bálint Árpád által fából faragott szobrokkal ábrázolva –, ezt követi a többi találkozás emlékhelye, míg végül felérünk a hegy csúcsára, mintha az Olajfák hegyén mi is szemtanúi lennénk Jézus mennybemenetelének, és az égre tekintve máris látjuk a mi zarándokutunk végső célját. Azt tudjuk, hogy aki hegyet mászik, azt egy olyan vágy is hajtja, hogy lelkileg is felemelkedjék, mikor eléri a csúcsot.

 – Többször lehet olvasni, hogy vandálok pusztítják az egyházi emlékhelyeket, út menti kereszteket. Be tudtak vezetni óvintézkedéseket, hogy ez a gyönyörű ösvény ne váljon huligánok prédájává?

 – Jogos a kérdés. Sajnos egyelőre nincs anyagi forrásunk ahhoz, hogy biztonsági őröket fogadjuk fel, vagy más preventív intézkedéseket tegyünk. A barlangot szeretnénk majd ráccsal lezárni, s a szobroknak jövőre tudnánk készíteni egy kis védelmet biztosító házikót.

 – Ezt az ösvényt csak idegenvezetővel lehet végigjárni?

 – Lehet egyénileg és idegenvezetővel is. Természetesen csoportokat is fogadunk. Ennek az útnak nagyon sok előnye van, az egyik, hogy bármelyik állomása autóval is megközelíthető. Így idősebbek és mozgáskorlátozottak is megtekinthetik. Most készül egy programfüzet, mely részleteiben is elmagyarázza az ösvény egyes állomásainak üzenetét. Reméljük, hogy a hívek, a zarándokok velünk együtt örvendenek annak, hogy megvalósult egy évszázados álom: a Magyar Szentföld.

 

Medveczky Attila