vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.24. 

Elfogadás és megmaradás - Kulturális gálaest a reformáció hónapjában

A reformáció hónapja programsorozatához kapcsolódó kulturális gálaestet tartottak október 19-én a protestáns egyházak Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. "Az acsarkodás és a szétesés útja a kőbaltához és a kárhozathoz vezet" - fogalmazott az esemény ünnepi előadója.

 Csermely Péter (képen), a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora Közös kincsünk a Biblia című ünnepi előadásában az elfogadás fogalmáról beszélt. "Ma Magyarország nem az elfogadás országa" - jelentette ki a professzor. Kutatások is igazolják, hogy honfitársaink többsége értékvesztetten, reményvesztetten, kapcsolatvesztetten, belső és környező világát nem elfogadva éli mindennapjait. Emiatt pedig képtelenek az együttműködésre is, hiszen könnyen belátható: az együttműködés alapja egymás kölcsönös elfogadása. Hogy egymást elfogadjuk, előbb magunkat kell elfogadnunk. Annak kell elfogadnunk magunkat, amik vagyunk: "porszemnek, hogy az isteni kegyelem szellője könnyen felemelhessen minket". Csermely Péter szerint a fogyasztói társadalom sem az elfogadás képességét erősíti bennünk, hiszen állandóan újabb és újabb szükségleteket keres és teremt. Mindig újat akarunk, mindent meg akarunk változtatni, ennek a rabjai lettünk, és ez a kényszerünk a megőrzés, elfogadás szabadságának elvesztéséhez vezet. "Korunk modern imája így szól: Add meg nékem, Uram, minden kívánságom ma!" - figyelmeztetett az előadó, aki szerint rá kellene döbbennünk végre, hogy a másiknak is lehet igaza, és együtt többre jutunk. Ha ezt nem tanuljuk meg, akkor az acsarkodás és szétesés útján maradunk, ez pedig a "kőbaltához és a kárhozathoz vezet". Közös kincsünk, a Biblia is az elfogadásról szól: Krisztussal, a megváltással Isten az embert bűnei ellenére újra elfogadta.

Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Bibliatársulat elnöke köszöntőjében Csermely Péter előadásához kapcsolódva elmondta: szétesett, szétzilált és súlyos erkölcsi válságban lévő társadalmunkban az elfogadás alapja a Szentírás lehet, hiszen a bibliás emberek kapcsolják össze ma az embereket hazánkban. Ha valaki irodalmi élményre vágyik, ha valakinek művészi ihletettségre van szüksége, világnézettől függetlenül a Bibliához fordul. "Sokszor még a legszekularizáltabb gondolatok is innen származnak" - fogalmazott a püspök. És ha a kiválóságok ehhez a könyvhöz fordulnak, miért ne tehetnénk meg ezt mi is, egyszerű emberek. Egyedül a Biblia (sola scriptura) tud tehát egységet és belső ihletettséget adni ahhoz, hogy alkotó életet tudjunk élni.

Az est során színpadra léptett az acapella műfajának legismertebb és legsikeresebb hazai művelője, a Bolyki Brothers. A Baptista Központi Énekkar és Kamarazenekar Händel Messiásának a 3. részét adta elő, míg Balázsfalvi Balázs, a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának végzős tanulója egy-egy Reményik- és Áprily-verssel gyönyörködtette a népes közönséget.

 

(Forrás: reformatus.hu)