vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.24. 

Román orvosokkal töltik fel az egri kórházat?

Lassan egy éve vívják harcukat az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói a Heves Megyei Önkormányzatnál törvénytelen pályázaton nyertes, a kórház működtetésének jogát megszerző HospInvest Zrt. ellen. A jelenlegi helyzetről Hegyaljai Juditot, az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) helyi vezetőjét kérdeztük.

 – Hogyan lehet sikerre vinni ezt a küzdelmet?

 – Összefogással és nagyon erős hittel. Tavaly novemberben 918-an döntöttünk arról, hogy nem kívánjuk segíteni a magyar kórházak privatizációját. A magánosítás ellen küzdünk, mert úgy gondoljuk, hogy a kórházakban a közalkalmazottak a magyar törvényeknek megfelelően tudják végezni a feladatukat, a betegek ellátását. Másrészt azért, mert nem hiszünk abban, hogy a magántőke a Kánaánt hozná el a magyar kórházakba. A HospInvest Zrt. nem tőkeerős cég. Sokszor bebizonyította, hogy amerre jár, úrrá lesz a rombolás és pusztulás. Az a tőke, amiről beszélnek, nem is létezik. A hatmilliárdos beruházás, fejlesztés, amit ígérnek tíz év alatt, már ott elbukik, hogy 600-700 milliót kívánnak kivenni saját bérükre és a rezsiköltségekre. Az alkotmányba foglalt joga és kötelessége az államnak az önkormányzatokon keresztül a kórházak működtetése. Ez a jog nem ruházható át egy olyan magáncégre, amely profitszerzés céljából kebelezi be az intézményt. Azt gondoljuk, hogy a beteg nem árucikk, amiből hasznot lehet húzni.

 – Hányan nem írták alá a szerződést a HospInvesttel?

 – Tételezzük fel, mert soha nem kaptunk számadatot, hogy 1350-en vagyunk a gyesesekkel és a tartósan távollévőkkel együtt dolgozók. A mai állás szerint 721-en nem írtunk alá a HospInvest Zrt.-nek. Ebből 125 orvos és több mint 400 szakdolgozó, aki a betegeket kívánja szolgálni és nem a tőkét. Közel 60 orvos írt alá a HospInvestnek. Arról, hogy a külsősök mennyien írtak alá, az önkormányzatnak és a munkáltatónak sem volt pontos száma, mivel az ÁNTSZ-engedélyhez nem kellett létszámadatot benyújtani. Mivel ez súlyponti megyei kórház, 1350 dolgozóval kell rendelkeznie, ennyi embernek kell bejelentett állásban felvenni a munkát november elsejével.

 – Aggasztó hírek érkeztek arról is, miszerint román orvosokat toboroz a HospInvest, akár a magyar nyelv ismerete nélkül is.

 – Hallottuk mi is ezeket a híreket. Ez is azt jelzi számunkra, hogy nincs megfelelő létszámú orvos, akikkel a szakmai munkát november elsejétől tovább tudnák vinni. Nem képesek pótolni azt a 125 orvost, aki nem kíván velük szerződést kötni. A vészféket meg kéne már húzni a megyei önkormányzatnak, hiszen látható, hogy visszafordíthatatlan tragédiához vezethet az, hogy a HospInvest nem rendelkezik megfelelő szakmai állománnyal a kórház további üzemeltetéséhez. Tisztességtelen ajánlatokat tesznek, azt mondják, 500 ezer forintos nettó bérért alkalmaznák az orvosokat. Eközben Olaszországból, Romániából és más országokból igyekeznek orvosokat idecsábítani. Ez felháborító és botrányos, amikor a magyar orvostársadalom ilyen nehéz helyzetben van. Azokkal is tisztességtelen, akik már aláírták sokkal kevesebb bérért a szerződést.

 – Önöknek van kapcsolatuk a HospInvesttel?

 – Mi nem tekintjük tárgyalófélnek a HospInvest Zrt.-t. Csak mondják a magukét, hogy a legjobb választást, a legjobb lehetőséget csak ők kínálják, eközben pedig nem akarják meghallani azokat az érveket, amiket mi folyamatosan mondunk.

 – Ha nem a HospInvest privatizálná a kórházat, akkor is tiltakoznának?

 – A fő kiindulási pont a privatizációellenesség. Ez mindannyiunkban benne van. Úgy gondoljuk, hogy a magyar állam a legjobb gazdája a magyar kórházaknak. Ne felejtsük el, hogy a támogatás 90 százaléka a társadalombiztosításból tevődik össze, az önkormányzatoknak csak a fejlesztésekről kéne gondoskodni, ám erre nálunk, a Markhot Ferenc Kórházban, az elmúlt évtizedekben nulla forintot költöttek. Most szabadulni szeretnének a terhektől. Azt szeretnék, hogy mások oldják meg azt a feladatot, ami az önkormányzat dolga lenne.

 – Hogyan zajlottak és hogyan zajlanak a sztrájkok?

 – A sztrájk minden formáját igénybe vesszük, hogy megakadályozzuk a kórházátvételt. Volt éhségsztrájk, ahol 8–10 kollégánk és civilek is részt vettek, volt ülősztrájk a megyei kórház előtt, volt szolidaritási sztrájk, amihez tizennégy kórház csatlakozott, illetve a pedagógusok, a vasutasok, a Liga szakszervezet, és volt egy teljes intézményre kiterjedő sztrájk, ahol a velünk szolidáris szervezetek és civilek együtt viseltük a kék szalagot. Most egy mozaiksztrájkot hirdettünk határozatlan időre, egy-egy osztályról mindig egy ember sztrájkol. Egy sátrat is felállítottunk a Dobó téren, véradást szerveztünk, ahol a dolgozók 60%-a részt vett a civilekkel együtt. Így próbáltuk az emberek tudtára adni, hogy a betegekért is harcolunk, nem csak saját magunkért.

 – Mit terveznek legközelebb?

 – Október 18-án, szombaton 17 órától egy országos kórházvédő nagygyűlést tartunk a Dobó téren. Szeretnénk, ha minél többen részt vennének és kifejeznék küzdelmünk támogatását. Köszönjük a Magyar Fórumnak azt a segítséget, amit eddig is nyújtott nekünk, minden olyan cikket, ami velünk vagy az egészségüggyel foglalkozik, terjesztünk, és megismertetünk azokkal is, akikhez nem jut el az újságjuk. Azt gondolom, összefogással bármit elérhetünk. Talán Eger lesz a példa másoknak is, mert az egészségügy nem áru, és a gyógyítás nem lehet profitorientált!

 

Oláh János József