vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.24. 

A MOK Országos Etikai Bizottságának és Etikai Kollégiumának nyilatkozata

A Magyar Orvosi Kamara etikai kérdésekben illetékes testületei megdöbbenéssel fogadják az EüM. 15294-1/2008-0004JKF számú törvény-tervezetének 18., 33-37.§-aiban foglaltakat. A tervezetnek az etikai eljárások módosítására vonatkozó részei az eddigi méltánytalan, ellentmondásos helyzet feloldására alkalmatlanok, sőt, lényegében valamennyi, a MOK által korábban kifogásolt anomáliát konzerválják és súlyosbítják.

 Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az előkészítés időszakában a szakmapolitika és jogalkotás résztvevőivel folytatott személyes tárgyalásainkon megnyilvánuló együttműködési készségből, az ott elhangzott szóbeli ígéretekből a tervezet szövege semmit nem tükröz vissza.

 Ha ez a jogszabály-módosítási tervezet hatályossá válik, akkor azzal egy hivatásrend etikai autonómiáját szüntetik meg. Ezzel az orvoskar olyan hagyományos jogosítványát veszítené el, ami működésének egyik alapfeltétele. A hivatás-etikai ítéletalkotás avatatlan kezekbe kerülése pedig beláthatatlan következményekkel fenyeget.

 A MOK etikai testületei ezért a következő állásfoglalást teszik közzé.

 1. Törvényben kell meghatározni az etikai vétség fogalmát, mert az erkölcsi normába ütköző cselekedet nem bűncselekmény, nem szabálysértés. A fegyelmi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi felelősségén túl minden orvosnak etikai felelőssége is van, az etikai eljárásban tehát azt a magatartást kell elbírálni, ami nem képezheti fegyelmi, szabálysértési vagy büntetőeljárás tárgyát.

 2. Miután az etikai vétség különálló kategória, úgy annak elbírálására speciális, külön szabályrendszert kell alkalmazni. Ez a korábban MOK által összeállított, illetve a gyorsan változó társadalmi környezet igénye alapján szükség esetén mindig megújítandó Etikai Kódex, amelynek hatályban maradásához ragaszkodunk!

  3. A jogbiztonság és az etikai eljárásokban érintettek érdekvédelme céljából törvénymódosítással kell feloldani azokat az ellentmondásokat, amelyek az etikai eljárásokra vonatkoztatott KET (közigazgatási eljárásokat meghatározó törvény) egyes pontjaival kapcsolatosan jelenleg fennállnak

 4. Etikai panaszok ügyében csak a hivatásrend testületei járhassanak el. E testületekben továbbra is biztosítani kell a megfelelő etikai eljárásbéli gyakorlattal rendelkező, tekintélyes, kartársaik által bizalmi alapon választott orvosok többségi arányát.

 5. Felhívjuk a törvényalkotás illetve a szakmapolitika valamennyi, orvosi esküvel rendelkező aktív résztvevőjének figyelmét arra, hogy döntéseiket ne politikai meggyőződés, átmeneti érdekeket szolgáló párt- vagy frakciófegyelem alapján, hanem kizárólag a Hippokrátesz-i eszmerendszer figyelembevételével, orvosi lelkiismeretükre hagyatkozva hozzák meg!

 Budapest, 2008. október 20.

 

Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága

Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma