vissza a főoldalra

 2008.10.31. 

A demokrácia látszata

Ez az egész „demokratikus” választási hajcihő kezd olyan fokon siralmassá válni, hogy az embernek talán még az élettől is elmegy a kedve. Soha annyi hazudozást, üres szócséplést nem hallani, mint választási kampányok idején. Tudjuk ezt jól idehaza is. De a legborzasztóbb, vagy talán inkább a legnevetségesebb az egészben a vezető politikusok nyílt televíziós vitája. Mert a jelöltek természetesen nem őszinték, hanem eljátsszák azt a szerepet, ami a PR tanácsadóik szerint feltétlenül szükséges a győzelemhez. Aztán ezek a nagyokos PR tanácsadók sok esetben tévednek. Emlékezzünk csak Gyurcsány és Orbán 2006-os televíziós „vitájára”. A Fidesz elnöke igyekezett „jófiú” lenni, nehogy azt mondják róla, hogy ő agresszív, meg rámenős alak, mert akkor veszít. Nos, Viktorunk udvariaskodott, és hihetetlenül „jófiú” volt, aztán mégis alulmaradt. Erőszakosabb ellenfele, Gyurcsány Ferenc pedig győzött. Mármost Amerikában három tévévita volt a két elnökjelölt között. Az első két „párbaj” rettenetesen unalmas volt, de a harmadik összecsapás előtt mindenki azt várta, hogy az egyre nagyobb hátrányba kerülő McCain most aztán nekimegy ellenfelének. Próbálkozott, próbálkozott, ám szereplésre némiképp halványra sikeredett. Amikor a jelöltek felléptek a New York-i Hofstra Egyetem színpadára, ahol a vita lezajlott, széles mosollyal az arcukon üdvözölték egymást. Hiszen látnia kell az átlag amerikainak, milyen kedves, aranyos, jó emberek is ők. Aztán jött a csörte, de pontosan lehetett tudni, ki hova szúr majd: a demokrata Obama igyekezett ellenfelét a roppant népszerűtlen George Bush politikájának híveként beállítani. „Obama szenátor, nem én vagyok Bush elnök” – közölte a kétségbevonhatatlan tényt a republikánus politikus. Majd így folytatta: „De ha ön Bush ellen akar küzdeni, megtehette volna ezt négy évvel ezelőtt.” Milyen igaz. Obama négy évvel ezelőtt is indulhatott volna a választásokon, de nem indult. A demokrata jelölt persze azzal vágott vissza, hogy McCain minden lényeges kérdésben éppen úgy gondolkodik, mint a hivatalban lévő elnök. Ezzel azonban ez a magasröptű vita sajnos még nem ért véget. Az immár legalább tíz százalékpontos hátrányban lévő McCain támadásba lendült: „Obama több pénzt költött negatív kampányra, mint bárki más eddig a választások történetében” - jelentette ki. Mit válaszolt erre a demokrata szenátor? A következőt: „Az önök hirdetéseinek 100%-a lejárató, negatív jellegű volt.” „Nem igaz” - mondta erre McCain. „De igaz” - vágta rá Obama. Aki azután felidézte, hogy McCain és alelnökjelöltje, Sarah Palin kampánygyűlésein micsoda elképesztően otromba bekiabálások hangzottak el. Például „terroristának” nevezték őt, sőt olyanokat is ordibáltak a republikánus rendezvényeken, hogy „meg kellene őt ölni” (mármint Obamát). Sarah Palin republikánus alelnökjelölt valóban kijelentette egy gyűlésen, hogy Obama „terroristákkal tartott kapcsolatot”. A demokrata szenátor szerint azért, mert amíg az a téma, ki a terrorista és ki nem, addig fontos kérdésekről nem esik szó, és a republikánusok éppen ezt akarják, mert félnek az igazi vitáktól. Viszont ami a bekiabálásokat illeti, azok tényleg megtörténhettek, elvégre minden politikai nagygyűlésen előfordulnak ilyesfajta ostoba megnyilvánulások. Tagadni ezeket értelmetlen. Mit kell ilyenkor tenni? Egy magyar politikus valószínűleg elhatárolódott volna, mondván, nem ért egyet a „szélsőséges” megnyilvánulásokkal. McCain azonban okos ember. Tisztában van ugyanis azzal, hogy a saját híveinek egyben tartása esetenként fontosabb, mint udvariaskodással szavazókat csábítani el a másik oldalról, ami egyébként sem sok sikerrel kecsegtető vállalkozás. Ezért a republikánus jelölt megvédte követőit: „Büszke vagyok a híveinkre, és kiállok azok mellett, akik eljönnek rendezvényeinkre, mert nagyszerű hazafiak.”. De azért azt is hozzátette, hogy a demokrata gyűléseken is mondogatnak csúnya dolgokat. Obama szerint viszont ők csak ellenvéleményüket fejezik ki, de nem nevezik a másik oldalon állókat rossz embereknek. A vitán fontos kérdésekről is szó esett, habár ebben sem volt sok köszönet. Eredeti, mély gondolatokat nem lehetett hallani, az eltérő álláspontok alapos kifejtésére nem került sor. Elvégre vigyázni kell, nehogy a néző elaludjon, vagy egy másik csatornára kapcsoljon. McCain szerint ellenfele, amennyiben megválasztják, magas adókkal sújtja majd a középosztályt. A demokrata jelölt persze a gazdagok megadóztatásáról beszélt, és arról, hogy ő a szegényebb amerikaiak érdekében kíván tevékenykedni. Ezen a ponton – nyilván a PR tanácsadók előzetes utasításainak megfelelően – elkezdődött egy bizonyos Joe nevű vízvezeték-szerelő emlegetése. Ez a jobb sorsra érdemes ember az „átlag amerikait” van hívatva jelképezni, ráadásul létező személy, aki egy kampányrendezvényen kérdőre vonta Barack Obamát, miért akarja magasabb adókkal sújtani a vállalkozásokat. „Ön meg kívánja gátolni Joe-t, a vízvezeték-szerelőt abban, hogy valóra váltsa az amerikai álmot – legalábbis Joe így gondolja” – mondta McCain. „ Joe biztosan azért fél ettől, mert sok republikánus hirdetést nézett” – válaszolt frappánsan Barack Obama. Szegény Joe-t állandóan emlegették: McCain állítólag 21-szer ejtette ki a nevét. A vita során egyébként, miképp várható is volt, McCain tűnt támadóbbnak, Obama viszont nem kívánt kockáztatni, ő inkább csak mosolygott, és védekezett. És miképp az lenni szokott, amint a jelöltek elhagyták a színpadot, a politológusok, meg mindenféle úgynevezett szakértők elkezdtek értékelni. A rögtönzött közvélemény- kutatások Obamát hozták ki győztesnek, ami nem is csoda, hiszen igen jelentősen vezet riválisa előtt. Független elemzők szerint azonban McCain jól szerepelt, egyesek szerint jobban is, mint ellenfele, aki azonban azzal, hogy nem hibázott, már győzött. Vagyis megőrizte előnyét. A republikánusok győzelméhez most már kisebbfajta csoda kellene: mert hiába próbálkoznak bármivel, mégiscsak egy republikánus ül a Fehér Házban most, amikor gazdasági válság fenyeget, az USA nemzetközi tekintélye a mélyponton van, és az amerikaiaknak a sikertelen afganisztáni és iraki háborúknak a terheit is viselniük kell.

Zábori László