vissza a főoldalra

 

 

 2008.10.31. 

A reformáció napja

A katolikus egyházat már a reformáció előtt is sok kritika érte, de ezeket az egyház mind elfojtotta. Az összefoglalóan reformációnak nevezett mozgalom 1517. október 31-én indult azzal, hogy Martin Luther (Luther Márton) Ágoston-rendi szerzetes kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára a híres 95 pontot. A követelések nem tartalmaztak átfogó támadást az érvényben lévő egyházi dogmák ellen, és egyelőre hiányzott belőle a nemzeti jelleg is. Eredeti célkitűzését tekintve a búcsúcédulákkal űzött visszaélések elleni tiltakozás volt. Ezeket X. Leó pápa bocsátotta ki, és meghatározott összeg lefizetése ellenében túlvilági feloldozást ígértek az ún. bocsánatos bűnök következményei alól. Különböző célzattal már korábban is árusítottak ilyeneket meghirdetett "szent évek" alkalmából. Luther követeléseiben már ott van az a forradalmasító gondolat, miszerint "a bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg". Ebben a mondatban benne rejlik, hogy – mivel az egyes ember amúgy is csupán saját hite jogán üdvözülhet a túlvilágon – nincs szükség közvetítőkre, főként nem olyan, hatalmas birtokokkal és világi befolyással rendelkezőre szervezetre, mint amilyen az egyház. A pápa kezdetben veszélyes okvetetlenkedőt látott Lutherben, akinek a fellépése azonban lassan nagypolitikai távlatokat is kap.

 Az uralkodók már régóta keresték azt az érvet, amelyre támaszkodva korlátozhatják az országuk egyházszervezete feletti pápai felügyeletet, és valami módon megszerezhessék az egyházi jövedelemforrásokat. Ezért Luthernek hatalmas pártfogója támadt III. Frigyes szász választófejedelem személyében, akire kiemelt szerep várt a közelgő császárválasztáson. V. Károly császár, megijedve az egyre terjedő tanok fogadtatásától, 1521-ben birodalmi átokkal sújtotta Luthert, és bárki által megölhető eretneknek nyilvánította. Luther Frigyesnél lelt menedékre, és az ő wartburgi várában vészelte át az ellene indult "hajtóvadászatot". Luther azonban nagyon sokaknak csalódást okozott, mivel minden társadalmi réteg a legkülönbözőbb egyházi, társadalmi és politikai reformok keresztülsegítését várta tőle. A reformáció azonban már szinte indulása pillanatában túlfutott az elindítója által kívánatosnak tartott határokon. Már megjelentek a különböző irányzatai is.

 Ezek közül számunkra talán a legfontosabb a református irányzat, amelynek Zwingli Urlich svájci lelkész az elindítója. Ő eredetileg csupán az ellen szólalt fel, hogy a svájciak zsoldosként idegen uralkodók szolgálatába szegődjenek. A legnagyobb zsoldosfogadó épp a pápa volt, akinek az egyházfőségét is elkezdte lassan tagadni. Miután elesett egy csatában, munkáját Jean Calvin (Kálvin János) folytatta. A keresztény vallás tanítása című művében foglalta össze a később róla elnevezett kálvinista irányzat alapelveit. Az általa helytelennek tartott elképzelések képviselőit máglyára küldte, így történhetett meg, hogy Miguel Serveto, a vérkeringés felfedezője és a szentháromság-tagadás megalapítója is a lángok martalékává lett.

Itáliát, Portugáliát és Spanyolországot leszámítva, Európa valamennyi országában tartósan meggyökeresedett a reformáció valamelyik irányzata. Az antitrinitarizmus (ma: unitárius vallás) végül csak Magyarországon és Lengyelországban tudott a bevett vallások sorába kerülni. A származási helyéről helvétnek nevezett kálvinizmus (ma: református vallás) Franciaországban, a Németalföldön (ma Hollandia), Svájcban, Skóciában és Magyarországon tudott meghonosodni. Elindítóinak eredeti elképzeléseivel ellentétben a reformáció tehát nem a nyugati egyház megújításához, hanem újabb egyházszakadáshoz vezetett.

 

(Forrás: Új Magyar Képes Újság)