vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.12. 

"Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!"

2008. augusztus 25-29. között Debrecenben rendezték meg a Református Pedagógiai Intézet szervezésében a Protestáns egyházi ének pedagógus továbbképző tanfolyam első részét. A hatvan órás tanfolyam második részét Budapesten tartják meg 2008 novemberében.

 A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2005. évi II. törvénye elrendeli az általános iskolák két, a középiskolák egy évfolyamán a hit- és erkölcstan tantárgy mellett a hitoktatás keretei között az egyházi ének oktatását.

 A református egyházzene fórumai, szervezetei és képviselői a Református Pedagógiai Intézettel együttműködve dolgoztak azon, hogy az új tantárgy bevezetéséhez szükséges tanterv, segédlet, képzési program és a megfelelő szakmai támogatással felkészített munkatársak rendelkezésre álljanak a tantárgy bevezetésének idejére.

 Jó néhány iskolánkban már évek óta sikeresen beépült a tanrendbe ez a tárgy, máshol viszont (a zsinati törvényben meghatározott határidőnek megfelelően) ez év szeptemberétől kezdik tanítani. A Protestáns egyházi ének pedagógus továbbképző tanfolyam azon pedagógusoknak kíván segítséget nyújtani, akik ezt a tárgyat tanítják iskoláinkban. Mivel intézményesített képzés erre az összetett tudást - mind teológiai, mind zenei ismereteket - igénylő feladatra ma még nincsen, így akik vállalták az egy hét intenzív tanulást, azok már a tanfolyam első részében alapos felkészítést, legalább is komoly segítséget kaptak folytatólagos illetve új feladatuk minél magasabb szinten történő végzéséhez. A szükséges ismeretek elsajátítását segítette, hogy a jelenlévők az adott témák legjobb ismerőit hallgathatták. Előadóként közreműködött Berkesi Sándor, Dr. Bódiss Tamás, Draskóczy Balázs, Dr. Fekete Csaba, Horsai Ede, Kurgyis András, Márkus Gábor és Thoma László.

 Az ország különböző részeiről érkező pedagógusok ének és zenetanárok, tanítók és hittan oktatók voltak: Andáné Vastag Andrea (Szilády Áron Református Gimnázium, Kiskunhalas), Balikóné Maitz Adrienn (Vargha Gyula Református Általános Iskola, Nemesgörzsöny), Balla Gyöngyi (Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gomba), Balogh Mária Márta (Református Általános Iskola, Székesfehérvár), Berta Szilvia (Sztáray Mihály Református Általános Iskola és Óvoda, Siklós), Csabina Andrea (Beleznay János Református Általános Iskola, Bugyi), Dr. Farkasné Sajó Márta (Lévay József Református Gimnázium, Miskolc), Gellénné Körözsi Eszter (Szegedi Kis István Református Gimnázium Békés), Gombos Viktor (Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium), Királyné Salap Anita (Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, Tiszakeszi), Laczkó Éva (Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta), Mihalináné Lipták Judit (Református Általános Iskola, Mezőtúr), Molnár Tünde (Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely), Molnárné Magyar Krisztina (Református Általános Iskola, Hajdúnánás) Papp Ágnes (Református Kollégium, Tiszakécske), Scheuring Ferencné (Karácsony Sándor Református Általános Iskola, Budapest), Vadász Sándor (Kálvin János Református Általános Iskola, Mátészalka), Végh Károlyné (Átányi Református Általános Iskola), Véghelyi Ákos (Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája) Vidáné Kósa Orsolya (Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája), Zsifkó Jánosné (Pécsi Református Kollégium kihelyezett Tagozata, Drávafok).

 A Debrecenben töltött napok után ének és módszertani tudásukban megerősödve térhettek haza a résztvevő pedagógusok. Reménység szerint útravalóként magukkal vitték a prozódia és diézis ismeretén túl az énekek mögött húzódó lelki tartalmat is, amelyet az egyházi ének tantárgy tanítása során át kell adniuk a rájuk bízottaknak.

 Isten áldja meg Őket, és tartsa meg lelkesedésüket és elszántságukat, hogy az ő munkájukon keresztül is bizonyságot nyerjen az egyházi ének tantárgy létjogosultsága és hiterősítő fontossága. Iskoláinkban pedig mind hangosabban és erőteljesebben zenghessen az ének az Úr dicséretére.

 

Benke Ildikó

 (Forrás: reformatus.hu)