vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.12. 

Iskolakezdés

1 millió 363 ezer diák indult iskolába szeptember elsején. Az általános iskolákban 14 ezerrel kevesebb gyermek tanul, mint egy évvel korábban, és csökkent a létszám a gimnáziumokban, szakiskolákban is. Azt továbbra sem tudni, hány pedagógust bocsátottak el szeptemberig. A hatvani tanévnyitón Hiller István oktatási miniszter nem tudott pontos adatokat mondani. Nem erősítette meg saját tárcája korábbi közleményét sem, amiben azt írták, hogy: idén nyáron több mint kétezer pedagógusnak szűnt meg az állása. Az oktatási miniszter az óvodák erősítésétől az informatikai beruházásokig, az idegennyelv-oktatás fejlesztésétől a pedagógusok megbecsülésének visszaállításáig mindent megígért. Kerpen Gábort, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét kérdeztük a 2008–2009-es tanévről.

 – Mi várja az új tanévben az iskolásokat és a pedagógusokat?

 – Az új tanévben a diákok nem biztos, hogy találkoznak azzal tanárral, tanítóval, akiktől júniusban elköszöntek, mert esetleg elbocsátották a pedagógust. A KSH-adatokból származó becsléseink alapján több ezer kollégánknak mondtak fel, vagy a teljes állásuk részmunkaidőssé minősült. Ez utóbbi csak akkor törvényes, ha a dolgozó beleegyezik, hogyha ezt nem fogadja el, akkor meg kell maradnia a teljes foglalkoztatásnak. Az ötödikeseket az is várja, hogy az előzőektől eltérően az óraszámuk húsz százalékában úgynevezett nem szakrendszerű órákra kell járniuk, akár jó ez nekik, akár nem. Jövőre ez a rendszer a hatodikosokat is eléri, illetve 2011-től ez a húsz százalék akár ötven százalékra is nőhet a jelenlegi tervek szerint.

   – Ez pontosan mit jelent?

 – Ez az, amit senki nem tud. 2006 után került be a törvénybe, hogy készség- és képességfejlesztéssel is kell foglalkozni. Ez valószínűsíthetően azt jelenti, hogy nem haladhatnak a tanulással, gyakorlásra fordítják az időt. Ez azért elképesztő, mert készség- és képességfejlesztés eddig is volt, ám úgy tűnik, az oktatási kormányzat nem bízik abban, hogy a pedagógusok ezt el is végzik.

 – Ennek következményeként több ezer pedagógusállás szűnhet meg. Az iskolakezdésnél kiderült, hogy kit bocsátanak el, és ki maradhat?

 – Az önkormányzatok többsége már korábban meghozta a pedagóguslétszámot érintő döntéseit, más testületek viszont csak augusztus 29-ig határoztak erről. A kollégák egy része most szembesült azzal, van-e állása vagy nincs. Például kiírtak egy pályázatot augusztus 15-re, és a kolléga csak a múlt pénteken tudta meg, hogy megszűnt a státus, amire pályázott. Az ilyen helyzetek nagyon gyakoriak lettek az idén. Arra kényszeríti a munkáltató a kollégákat, hogy fogadjanak el részmunkaidős állást, ami persze fizetéscsökkenést jelent. Mi felhívtuk a figyelmüket, hogy gondolják át alaposan a döntést. Felmenteni a pedagógust csak akkor tudják, ha az önkormányzat státuscsökkentésről határozott.

 – Az Új tudás-program meghirdetésekor azt gondoltuk, hogy az oktatás színvonala nőni fog, és nem visszafejlődni.

 – Az Új tudás-programnak van előzménye. Tavaly februárban a miniszterelnök úr meghirdette akkori programját. Az éppen aktuális csomagba beletette az oktatást is, ezért született az Új tudás-program. Szerintünk az elképzelés jó, viszont sok esetben nem értettünk egyet a megvalósítással. Az jó, hogy a következő években plusz 120 milliárd forint bekerül az oktatásba, de ha ennyi pénz van, hatékonyabban kéne felhasználni. Rossz, hogy a gyerekek integrálására vonatkozó szabály nem úgy hat, ami kedvező minden gyereknek, hanem ellenkezőleg. Nincsenek meg azok a szabályzók, amelyek kimondanák, hogy integrálandó gyereket csak 15-20 fős osztályba lehet tanítani. Most nincs korlátja az osztálylétszámnak. Nyilván azért hiányoznak ezek a szabályzók, mert erre nem kíván pénzt áldozni a közoktatás. A kistelepülési iskolákról azt mondtuk: van egy olyan „pillérje” a programnak – a pillér szót a miniszter úr használta –, hogy meg kell erősíteni a közösségi helyeket a falvakban. Ez egy jó irány. Ott vannak az iskolák, tessék támogatni őket. Csakhogy a finanszírozási rendszer olyan, hogy a kistelepülések iskolái egymás után zárnak be. A közösségi helyek megerősítését nem az iskolák fejlesztésével akarja megvalósítani a kormány. Ugyanilyen probléma a pedagógusellátottság is. Ez a 120 milliárd a teljes oktatási költségvetés több mind negyede, mégis azt mondja az oktatási kormányzat, hogy az a jó, ha minél kevesebb pedagógus van. Nagyon komoly ellentéteink voltak ez ügyben is a minisztériummal. Nem is csoda, hogy 2006 márciusától 2007 augusztusáig nem is ültek le velünk tárgyalni.

 –Augusztus végén viszont leültek. Miről beszéltek?

 – Az Új tudás-programról egyeztettünk, amiről újra elmondtuk, amit eddig is. Az öt pontjából kettővel egyetértünk, hárommal nem. Az óvodáztatási támogatással és a tehetséggondozással egyetértünk. Erre mondta Hiller István miniszter úr a sajtótájékoztatón: „most már jobban értjük egymást – pont”. Mi azt mondjuk erre, az álláspontok tisztázódtak, de nem közeledtek.

 – Országosan bezárták az iskolák 1-2 %-át. Azok a gyerekek, akiknek sok kilométert kell utazni az iskolába, nehéz helyzetbe kerültek. Azok a falvak pedig, ahol megszűnt az iskola, pusztulásra vannak ítélve, hiszen ki költözne egy olyan településre, ahol gyermekét nem tudja taníttatni?

 – Az önkormányzatok megpróbálnak tenni ez ellen. Van egy konstruktív megoldás: segítik a gyermekes családok letelepedését, hogy megmentsék az iskolát. Idén nyáron a hírekben már destruktív példa is volt, amikor az egyik önkormányzat „gyerekeket lopott” a másik önkormányzattól. Arról győzködve a szülőket, hogy ne a saját iskolájukba járassák a gyerekeket, hanem hozzájuk, azért, hogy megmaradjon az iskola. Tehát a civil társadalom sokféle tevékenységet folytat – pótlandó az oktatási kormányzat pozitív tevékenységének hiányát – az iskolák megmentéséért. A PDSZ, az Élőlánc, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2007 novembere óta folytat párbeszédet egymással ez ügyben. Új finanszírozási rendszer kell, amely megmentené ezeket az iskolákat. Májusig úgy tűnt, hogy az OKM együttműködik velünk ebben a kérdésben, de azóta hallgat, és nem változtatta meg a finanszírozási rendszert. Tehát úgy tűnik, hogy csak szavakban támogatja a kisiskolák megmaradását.

 – Az egyik napilapban megjelent hír szerint a kormányzat az iskolafejlesztéseket pártalapon hajtja végre. Milliárdos támogatást szinte csak szocialista választókerületek iskolái kapnak. Mi a véleményük erről?

 – Nekünk sokkal általánosabb kritikánk van ezzel kapcsolatban. Nyáron kiderült – éppen az OKM, tehát a minisztérium adatai alapján –, hogy az intézmények 80%-a felújításra szorul. Ezt európai uniós források felhasználásával kívánja teljesíteni az oktatási kormányzat. És mit hallunk ezek után? Azt, hogy a több mint 6000 oktatási intézményből 500-at újítanak fel. Ezt nagy sikerként eladni nagyon bátor dolog. Tegyük fel, hogy nincs több pénz az iskolák fejlesztésére. Ezzel párhuzamosan viszont azt halljuk, hogy a digitális táblákra meg a digitális tananyagfejlesztésre a tervezettnél is több pénz van. Ha az oktatási intézmények 80%-a felújításra szorul, akkor azt a sorrendet kéne tartani, hogy először a lehető legtöbbet fel kell újítani, és ha még marad pénz, akkor lehet a digitális tananyagfejlesztéssel előállni, nem pedig fordítva.

 – Arról szólnak a hírek, hogy akár 40 ezer forint is lehet a beiskoláztatása egy kisdiáknak. Hogyan lehet elvárni ekkora kiadást egy szegény családtól, amikor a mindennapi megélhetés is problémát jelent?

 – Itt két dolgot kell megfontolni. Az egyik: ebben a pillanatban nincs igazságos támogatási rendszer arra, hogy a legszegényebbeknek segítsenek gyerekeik iskoláztatásában. És azt is meg kéne oldani, hogy a beiskolázási támogatást ne költhessék másra, csak a gyerekre. Továbbá a taneszközöket, tankönyveket a jelenleginél jóval nagyobb mértékben kellene dotálnia az államnak, hogy ezeknek az ára ne legyen egyre magasabb. Általában elmondható, hogy az inflációs átlag mértékében vagy annál magasabb arányban nő a tankönyvek és tanszerek ára.

 – Elnök úr, ha már ténylegesen tisztában lesznek azzal, hogy hány tanár került utcára, és ha ez a szám tényleg nagyon magas, hogyan fognak kiállni hatásosan az érdekükben?

 – Ez nagyon nehéz kérdés. Azért, mert 2006-ban volt a kötelező óraszámemelés törvénybe iktatása, ami 2007 szeptemberétől lépett életbe. Ez azt eredményezte, hogy több mint tízezer álláshely szűnt meg. Mi 2006- ban arra kértük a partner szakszervezeteinket, hogy lépjünk föl együtt a kötelező óraszámemelés ellen. A partner szakszervezeteink erre nemet mondtak. Ennek az lett a következménye, hogy a 2006. decemberi hármas sztrájkkövetelésünkből ez az elem nem teljesült, vagyis nem vonták vissza a kötelező óraszámemelést. Úgy tűnik, hogy csak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az, amely mind programjában, mind tevékenységében fontosnak tekinti az álláshelyek védelmét, és a keresetek reálértékének megőrzését. Az álláshelyek védelméért, illetve a béremeléséért folytatott küzdelemben egyedül vagyunk ebben a pillanatban. Mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy a kötelező óraszám csökkentésére van szükség, és nemcsak azért, hogy több pedagógus maradjon állásban, hanem azért is, hogy a gyerekeknek juttatott szolgáltatás minősége ne csökkenjen. Másrészt nagyon fontos, hogy teljesülhessen az az oktatási miniszter által meghirdetett oktatáspolitika – amivel messzemenőkig egyetértünk –, hogy minden gyermek egyformán fontos. Ha ezt komolyan gondolja, és végre is akarja hajtani a minisztérium, ahhoz bizony több pedagógus kell.

 

Oláh János József